Századok – 1975

Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI

1102 OB BÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1102 Társadalmi-politikai súlya miatt nem is foglalkozott a középparasztsággal olyan behatóan mint a parasztság alsó és felső rétegeivel. A gazdagparasztság kérdését Balogh Sándor és Romány Pál is szóba hozták. Orbán Sándor elmondotta, hogy б a hazai agrárfejlődés sajátosságának tekinti, hogy Magyarországon nem alakult ki jelentősebb falusi burzsoázia, s az az 1945-ös földreform «s a népi demokratikus agárrátalakulás során tovább korlátozódott. Értekezésében ezért foglalkozott a gazdagparasztság sorsával olyan részletesen, mert szerepét a korabeli politika messze eltúlozta, összekapcsolta a termelőszövetkezeti mozgalom indításával, s olyan módszereket alkalmazott vele szemben, amelyek súlyos károkat okoztak mind a gazdasági életben, mind az ország közéletében, s megingatták a középparasztság bizalmát. A szerző kitért a gazdagparasztság létszámának megállapításában követett módszerére, jelezvén, hogy a 25 kh-as alsó birtokhatár nem tartható, s azt magasabban kell megállapítani. Vizsgálatai során arra az eredményre jutott, hogy „a korabeli normák (földterület, kataszteri tiszta jövedelem, egyéb jövedelmek) szerint számított gazdagparasztságnak körülbelül még a fele sem tekinthető annak". (Egyes összeírások 1948/49 fordulóján a kulákok számát kb. 70 000 körülire becsülték, a szerző szerint ebből 30 — 35 000 volt valóban gazdagparaszt.) A továbbiakban Orbán Sándor az opponensek által felvetett kisebb jelentőségű kérdésekre a kronológiai sorrendet követve válaszolt. Utalt arra, hogy a földreform során megállapított megváltási összeg kifizetésére vonatkozóan nem állnak rendelkezésére megbízható adatok, valószínűnek látszik, hogy nem lebecsülendő részét a parasztok — a kollektivizálás tömeges megindulásáig — rendezték. A földreform-programok közül csak azokkal foglalkozott, amelyek ténylegesen hatottak a végrehajtásban. A szerző nem értett egyet Berend T. Iván azon észrevételeivel, hogy túl direkt módon kapcsolná össze a demokratikus és szocialista agrárforradalmat. — „En elsősorban a többéves demokratikus agrárátalakulás teremtette helyzetet kapcsolom össze a szükség szálán (részben az átlagos üzemnagyságról, az árutermelés méreteiről és a növekvő szükségről, részben a feszítő szociális problémákról szólva) a szocialista átalakulás kezdeteivel — jelentette ki —. Amikor szokatlanul nagy teret szentelek e kezdeteket bevezető vita főbb vonulatainak áttekintésére, és amikor bebizonyítom (amiről korábban nem igen olvastam), hogy nem voltak alapozottak azok az egyidejű állítások, hogy a kisüzemi keretek kinőttsége és valaminő újkeletű differenciálódás nyomán a »nagyhalak« falánksága, a sematikusan értelmezett osztályharc hívta volna ki az átalakulás következő, szocialista fázisát, akkor, — úgy gondolom — egyáltalán nem e két folyamatot direkten és mechanikusan összekapcsolókkal lépek együtt, hanem valami egészen más úton haladok." Abban viszont igazat adott opponensének, hogy az 1945 — 48 közötti szövetkezeti mozgalomra nem tért ki eléggé. Ennek részben az volt az oka, hogy az agrárszövetkezetek történetét mások dolgozzák fel, részben az, hogy a falusi szövetkezeti mozgalom nem játszott komolyabb szerepet a termelőszövetkezetek szervezésének megindításában. Nem osztotta Orbán Sándor Berend T. Iván ama véleményét sem, hogy a monográfiában nem kap kellő hangsúlyt az 1958-as agrárpolitikai fordulat. Megemlítette, hogy ez esetben nyilvánvalóan félreértésről van szó, hisz ő részletesen elemzi az 1957-es és az 1958-as határozatokat, sőt éppen azt igyekszik kimutatni, hogy azok alapjában helyesen írták le az egyes paraszti rétegek helyzetét. A félreértés valószínűleg abból adódott, mondotta, hogy ő nem a korábbi határozatok felől, hanem a szocialista országokban lezajlott változásokból és a belső vitákból kiindulva jutott el a fordulatot jelentő 1958 decemberi határozathoz, s a tömeges átszervezés ábrázolásánál mindvégig figyelemmel kísérte ennek és a további határozatoknak érvényesülését. Az ún. „kettős feladat" megvalósulásáról szólva Orbán Sándor kijelentette, hogy az átszervezés éveiben a termelőszövetkezeti nagyüzemeken nem sikerült a termelést növelni, ami persze azzal is összefügg, hogy az üzemi koncentráció és a gépesítés hatása azon nyomban nem mutatkozik a terméseredményekben, s az újonnan belépőknek is meg kell tanulniok a gazdálkodás új módszereit. De ha a mezőgazdasági termelést globálisan vesszük, és számítjuk a háztáji és egyéni gazdaságok eredményeit is, akkor meggyőződéssel állítható, hogy sikerült e kettős feladatot, az átszervezés és a termelés növelését egyidejűleg megvalósítani. Befejezésül Orbán Sándor az ún. kétlakiság kérdéséről szólott. Elmondotta, hogy e jelenségnek nagy jelentőséget tulajdonít a parasztság felbomlásában. Az ipari munkavállalásból származó jövedelem az ötvenes évek végén hozzájárult ahhoz, hogy a megcsappant területű parasztgazdaságok a nivellálódás irányába fejlődjenek, s a helyzetváltoztatás, a városi élettel, szokásokkal való megismerkedés, az új életrend és életritmus, elősegítette a patriarchális paraszti életforma felbomlásának meggyor-