Századok – 1975

Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI

OB BÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1097 A monográfia tudományos eredményei között Berend T. Iván kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a kollektivizálás utolsó szakasza feldolgozásának. Különösen a vártnál gyorsabban bekövetkező átszervezés, a szövetkezesítés belső „automatizmusa" okainak feltárását emelte ki. Maga is egyetértett azzal, hogy Magyarországon a parasztság zöme a szövetkezeti utat végül is nem valamiféle újkeletű differenciálódás vagy a parasztság gazdasági fejlődési lehetőségeinek kimerülése miatt választotta. Egyet értett a szerző azon megfogalmazásával, miszerint az egyénileg dolgozó parasztság elesettsége, elmaradottsága folytán vált a szövetkezeti átszervezés támogatójává. Kritikai észrevételei során az opponens elsősorban azt tette szóvá, hogy Orbán Sándor jórészt lemondott a témájába vágó megelőző munkák teljesebb tudományos számbavételéről és kritikai feldolgozásáról. Hibáztatta, hogy nem hivatkozott Garamvölgyi Károly könyvére (Mezőgazdaságunk szocialista átalakítása. Budapest, Kossuth kiadó, 1965), amely elsőként foglalkozott a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, s gazdag közgazdasági szempontjaival, bőséges statisztikai adataival, a kollektivizálás és a termelés alakulása összefüggéseinek feltárásával maradandó tudományos eredményekre jutott. Kifogásolta Szakács Sándor monográfiájának (A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei Magyarországon 1945 — 1948. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971) mellőzését is. Nyomatékosan hangsúlyozta, a tudományosság alapvető követelménye, hogy az ííjonnan születő munkák szerzői gondosan számbavegyék a témájukban korábban megjelent tanulmányokat és monográfiákat, a másoktól átvett eredményekre pontosan hivatkozzanak, s ha kritikával élnek, vagy meghaladnak korábbi álláspontokat, precízen utaljanak a vitatott munkákra. Bár Berend T. Iván meggyőzőnek és jogosultnak tartotta a két agrárforradalom történeti összefonódásának hangsúlyozását, mégis annak a nézetének adott hangot, hogy a demokratikus agrárátalakulás és a mezőgazdaság kollektivizálásának összekapcsolása a disszertációban túlzottan direkt, s azt a látszatot kelti, mintha a földosztásból közvetlenül következett volna a mezőgazdaság szocialista átszervezésének szükségessége. Orbán Sándor maga is utal az átmenet bonyolultságára, de fejtegetései az olvasóban némi kétséget, bizonytalanságot hagynak. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy a szerző nem vizsgálja a felszabadulás után kibontakozó paraszti szövetkezeti mozgalmat s annak problémáit. Ismeretes, hogy a földreform után helyenként valóságos „szövetkezeti láz" terjedt el. Nemcsak a régi mezőgazdasági szövetkezetek egy része alakult újjá, hanem számos új agrárszövetkezet is létrejött, csaknem kizárólag az újonnan földhözjuttatottak kezdeményezésére. Kísérletek történtek termelőszövetkezetek alakítására. A szövetkezeti mozgalom 1947 végére komoly gazdasági és politikai erőt képviselt. A szocialista szövetkezeti mozgalom történetét aligha lehet bemutatni, ha nem térünk ki az előzményekre, az 1945 —48 közötti demokratikus paraszti szövetkezeti mozgalomra, ha nem rajzoljuk meg annak társadalmi hátterét, ha nem tárjuk fel visszaesésének, felbomlásának okait — hangoztatta az opponens. Az olvasó hiányérzetei másrészt onnan adódnak, hogy Orbán Sándor az agrárátalakulás folyamatait túlzottan önmagukban vizsgálja. Bár helyenként utal összefüggésekre is, mégsem kapunk kellő kitekintést az agrárátalakulással együttjáró nagy társadalmi-gazdasági folyamatokra, amelyek a tágabb keretet és sok szempontból a meghatározó feltételeket biztosították az agrárátalakulás számára is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amint a földosztás nem lehetett abszolút megoldás a parasztság számára, ugyanúgy még a zökkenőmentes és ideális szocialista nagyüzemi gazdálkodás sem orvosolhatta volna önmagában a parasztság alapvető gondjait. Az agrárnincstelensóg felszámolása, a parasztság életszínvonalának emelése szélesebb társadalmi-gazdasági átalakulás, a szocialista építés és iparosítás részenként volt csak megoldható. Berend T. Iván számonkórte a szerzőtől a mezőgazdasági termelési viszonyok és termelőerők változásának és kölcsönös egymásrahatásának elemzését is. A termelőerők és a termelési viszonyok összefüggéséről az 1953 —1955-ös fordulatnál és a mezőgazdaság tömeges átszervezésének megindulásánál ugyan szó esik, de a monográfia egészében ez a kettős megközelítés mégsem érvényesül elég következetesen. Az értékelésnél jobban figyelembe kellett volna venni, hogy a két agrárforradalom mennyiben segítette elő a parasztság felemelkedését, s hogyan és mennyiben járult hozzá a mezőgazdaság termelő erőinek fejlődéséhez, sőt ezen túlmenően, az ország egész gazdaságának modern átalakításához és fellendítéséhez. Az opponens nehezményezte, hogy Orbán Sándor az MSzMP agrárpolitikájában 1957 —58-ban lezajlott fordulatot eléggé elnagyoltan mutatta be, s nem tért ki az 1957-es agrárpolitikai tézisek és a Központi Bizottság 1958 decemberi határozata közötti eltérésekre. Nincs megmagyarázva a monográfiában, hogy mi az oka annak a szemlélet