Századok – 1975
Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI
1096 OB BÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1096 soraiban is, de ez a két tendencia független volt egymástól, bár egy ugyanazon jelenséget fejezték ki. E nivellálódásnak nem mond ellent, hogy az egyénileg dolgozó parasztság alsó rétegei kiterebélyesedtek, mert azok a kisebb parcelláik ellenére is fenn tudták tartani magukat. Részben azért, mert egy részük a különböző megszorítások folytán került alacsonyabb birtokkategóriába és rendelkeztek még bizonyos tartalékokkal, másrészt azért, mert bevételeiket ipari mnukavállalásból vagy más jövedelemforrásból is kiegészítették. A rétegképződés szempontjából ez azt jelentette, hogy amíg a földreform után a parasztság egyes kategóriáinak valóságos rétegstátusa rendszerint elmaradt attól, amit a gazdaságterület kifejezett, az 60-es évek elején éppen fordítottja állt elő: a földterületük alapján olyanok is az alsó kategóriához tartozók lettek, akik valóságos státusuk és tudatuk szerint nem számíthatók azokhoz, mivel a föld mennyisége, mint, rétegképző tényező, egyre inkább vesztett jelentőségéből. Mind a kétféle egységtendencia, mind az utóbbi látszat átmenetileg helytelen orientációkat váltott ki az MDP szövetségi politikájában. Orbán Sándor az 60-es években érvényesülő nivellálódási tendenciákat pozitív jelenségnek tekinti, benne látja a parasztság történelmileg megkésett felbomlásának sajátos befejeződését. A parasztság egyes rétegei ill. a közöttük lévő konzerváló tényezők megszűntek, a patriarchális parasztcsalád és munkaszervezet visszavonhatatlanul bomlásnak indult, a várossal szembeni paraszti elzárkózás oldódott. Később az ötvenes évek elejére még jellemző egyéni és szövetkezeti paraszti elkülönülés lazult, s ez által is könnyebbé vált az egységes termelőszövetkezeti parasztság kialakítása. Befejezésül Orbán Sándor azt vizsgálta, hogy milyen új jelenségek, ellentmondások keletkeztek a paraszti struktúrában a mezőgazdaság szocialista átszervezése után, amelyek megoldása elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy a szövetkezeti parasztság létrejöjjön és a szocialista társadalomba való batagozódása bekövetkezhessék. Berend T. Iván opponensi véleményében először a monográfia érdemeiről beszélt. Kijelentette, hogy Orbán Sándor könyvét bizonyos szempontból szakaszhatárnak tekinti a legújabbkori történetírásban, mert a szerző azon kevesek közé tartozik, akik átlépték az 1948-as bűvös korszakhatárt, s mert a korábbi történeti munkáktól eltérően, elsőízben használt az 1956 utáni évek bemutatásánál eredeti, egykor szigorúan bizalmasan kezelt, levéltári dokumentumokat, közöttük az MSzMP KB első titkárának írásos állásfoglalását, a Politikai Bizottság elé került előterjesztéseket, vezető pártszervek belső vitáinak jegyzőkönyveit, intern számításokat, a párt agrárpolitikájára vonatkozó feljegyzéseket. Orbán Sándor kiválóan élt a friss forrásanyag adta ritka lehetőségekkel, s érdekes és újszerű kérdésfeltevéseivel és a korábbiaktól eltérő megközelítésével jelentős tudományos eredményekhez jutott. Berend T. Iván fontos új eredménynek nevezte a demokratikus és a szocialista agrárforradalom összekapcsolódásának elemzését. Teljesen egyetértett a szerzővel abban, hogy a földreform nem oldotta, s nem oldhatta meg a három millió magyar agrárproletár problémáit, s a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés történelmi szükségszerűség volt, s ennyiben valóban felismerhető a kapcsolódás a földosztás és a mezőgazdaság szocialista átszervezése között. Vitatta azonban Orbán Sándor számításának helyességét, mely szerint a földreform után a szegényparasztság és az agrárproletariátus száma kb. két milliót tett ki, szerinte az agrárszegénység valóságos létszáma néhány százezer fővel kisebbre becsülhető. Az ún. „kulák-kérdés" vizsgálatáról szólva az opponenes aláhúzta, hogy a szerző mind a gazdagparasztság körülhatárolásában, gazdasági-társadalmi helyzete alakulásának bemutatásában, mint a kollektivizálás és a „kulák kérdés" összefüggéseinek feltárásában újat hozott. Elemzése nyomán tárul fel az egész gazdagparaszti problematika igazi súlya, s az agrárkérdésen túlmutató általános politikai hatása. Osztotta a szerzőnek azon, a szakirodalomban elfogadott nézettel szembehelyezkedő álláspontját, miszerint a földosztás nem a középparasztságot erősítette meg a legjobban, s nem a középparasztot tette a falu központi figurájává. Az 1953 — 66 közötti korszak gazdaság- és agrárpolitikája változásainak s a változások összetevőinek bemutatását Berend T. Iván külön is kiemelte. Figyelemreméltónak tartotta annak ábrázolását, hogy az 55-ös fordulat nem hirtelen, hanem csak lassan, vontatottan következett be, s az 1953 előtti súlyos hibák kijavítása folytatódott, s nem szűntek meg egycsapásra az 1953 júniusi határozat pozitív hatásai. Pl. az egyéni gazdaságok termelői árai 1956-ben alakultak a legkedvezőbben, s tovább tartott a faluba való visszavándorlás is, amely egy évvel korábban kezdődött. Egyetértett a szerzővel abban is, hogy az 1956-ös fordulat után már kevesebb sikerrel lehetett visszatérni az 1953 előtti agrárpolitikához, a mezőgazdáság kollektivizálásának egyoldalú erőltetéséhez.
