Századok – 1975
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I
A LEVANTE-KERESKEDELEM ERDÉI.YI ÚTVONALA 9 nem megújuló kísérleteket tett arra, hogy benyomuljon ezekre a — szász kereskedők által féltékenyen óvott, monopolizálni kívánt — fogyasztó piacokra. Nyilván ezzel függött össze, liogy a szászok viszont ismételten átíratták az Erdélyen kívüliek erdélyi posztókereskedelmének korlátozását, havaselvi textilkivitelének eltiltását tartalmazó 1369. és 1378. évi oklevelet: az előbbit Zsigmonddal 1395-ben;2 2 az utóbbit, a fontosabbat, a kifejezetten Kassa ellen szólót 1405-ben és 1413-ban.2 3 Egyben lényegileg hasonló értelmű új fogalmazásokat is kieszközöltek: a brassóiak 1395-ben Zsigmondtól a „mercatores extranei" ellen,2 4 a szebeniek már 1384-ben Erzsébet királynétól általában a ,,mercatores forenses" ellen,2 5 s ezt Zsigmonddal 1387-ben és 1412-ben26 újfent megerősíttették. Az erdélyi szászok tehát nem maradtak tétlenek ellenrendszabályaikkal. Sőt ezeket nem korlátozták kiváltságolt piacaik őrzésére-védelmére, hanem egyidejűleg az „aktív védelem" terére léptek: támadásba mentek át a felsőmagyarországi város ellen, éspedig az utóbbira nézve legérzékenyebb pontokon. „Ellencsapásként" Kassa privilegizált kereskedelmi tereibe szántottak: Lengyelországba is betörtek. 1371-ben sikerült is a szebenieknek Lajosnál olyan szabadalmat kijárniok, amely a lengyelországi kereskedelemben Krakkóhoz, Kassához és Lőcséhez hasonló kiváltságokkal ruházta fel őket. (Élelmességükre jellemző, hogy maguk eredetileg Krakkóhoz hasonló kereskedelmi jogokat kértek; Lajos viszont kérelmüket olyan formában teljesítette, hogy a „mercatores nostri de Cracovia"-ra való utalást megtoldotta a ,,necnon de Cassa et de Leucha, quibus similem gratiam fecimus" kitétellel.)27 Megjelentek a kassai piacon is, ahol persze a helybéliek nem mondhatnánk, hogy tárt karokkal fogadták őket, hanem inkább — mint Zsigmond királynak 1390-ben szebeni részről felpanaszolták — „útjukban és kereskedésükben minden módon akadályozták, . . . személyükben és áruikban sokszor feltartóztatták";2 8 hamarosan pedig „ellenkiváltságokat" szereztek és szegeztek velük szembe Kassa polgárai. Utóbbiak 1399-ben Zsigmondtól olyan kedvezményt kaptak, hogy akár bel-, akár külföldi kereskedők által Kassára hozott áruk tekintetében mindazok a jogok megillessék őket, amelyekkel a budai polgárok bírnak; s ugyanaz nap még egy másik oklevelet is nyertek, amely szerint a hazai és külföldi kereskedők mind, bármely vidékről jönnek is, de különösen, ha Erdélyből és Várad felől („de quibuscunque partibus et signanter totarum partium 22 Fejér, Codex diplomatics, X, 2, Budae, 1834, 306 — 307; Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 126 — 127. 23 Zimmermann— Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 370 — 371, 663 — 664. — Vo. azzal az 1416. évi oklevéllel, amely ugyancsak az Erdélyen kívüliek kereskedelmét korlátozta lényegileg azonos szövegezésben („ultimo ad Cybinium"), de speciálisan a temesváriak ellen kiélezve. Mint látszik, az erdélyi szász kereskedőknek érzékeny reflexük volt bárminő új vetélytárs felbukkanására is: Urkundenbuch, III, 638 — 639, 669. 24 Fejér, Codex diplomaticus, X, 2, 294 — 297; Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 117 — 120. 26 Zimmermann— Werner—Müller, Urkundenbuch, II, 589 — 690. — Ugyanezt az oklevelet Fejér 1384 helyett 1382-re datálta; az áruelkobzással fenyegető passzusában pedig „si aliqui mercatores forenses exponerent mercantias eorum ad partes Transalpinas" helyett „ad partes Transylvanas"-t olvasott (ami viszont Havasalföldről jövő kereskedőkre lenne vonatkoztatható): Codex diplomaticus, X, 1, Budae, 1834, 145. 26 Zimmermann-Werner-Müller, Urkundenbuch, II, 612 — 613; III, 518 — 519. 27 Fejér, Codex diplomaticus, IX, 4, 336; Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, II, 369-370; vö. még Fejér, Codex diplomaticus, IX, 6, 628 (1382). 28 Zimmermann— Werner—Müller, Urkundenbuch, II, 640 — 641.