Századok – 1974

Történeti irodalom - Jakab Sándor: Nógrád megye története 1944–1962 (Ism. Urbán Károly) 959/IV

960 TÖRTÉNETI IRODALOM lődés problémáinak megértését is. Nógrád megyében az ipari keresők aránya már a felszabadulás előtt erősen megközelítette a mezőgazdasági keresőkét. Az iparban foglalkoztatottak óriási többségét a munkások tették ki, s néhány szakmában meglehetősen magasra emelkedett a szakmunkások száma. Ezek az általában igen kedvező arányok azonban komoly ellentmondást takartak. Az egyoldalú s koncentrált iparosítás következtében a megye arculata kettős volt: fejlett ipar Salgótarjánban és a salgótarjáni járásban, ugyanakkor gyér iparosítottság, elmaradott mezőgazdaság és hatalmas munkanélküliség a megye többi részében. Jakab Sándor kiemeli, hogy a mezőgazdasági területek lakosságának helyzetén a földreform jelentősen javított (érezhetően csökkent az agrárproletariátus aránya s megnőtt a kisparasztság szerepe), de a megye sajátos természeti viszonyaiból fakadóan (terméketlen hegyvidék, nagykiterjedésű erdők) a földosztás során korántsem sikerült az igényjogosultakat teljes mértékben kielégíteni. A szerző rámutat arra is, hogy a mezőgazdasági túlnépesedésből származó szociális feszültséget a szocialista iparosítás kezdeti időszakában, annak extenzív jellege ellenére sem sikerült kellőképpen enyhíteni, mivel az iparfejlesztés továbbra is lényegében csak a megye északi részének nehézipari létesítményeire korlátozódott. Jakab Sándor részletes, adatszerű képet ad a megye nagymérvű háborús károsodásáról — az anyagi veszteségek mértékét tekintve Nógrád a harmadik helyen állt a megyék sorában —, majd a politikai pártok s a népi szervek megalakulásáról, az újjáépítés első lépéseiről s általában 1946 első felének erőviszonyairól. A szerző azontúl, hogy az egyes pártok szervezeti erejét felméri az indulás idején, bemutatja szociális bázisukat is. Kiemeli, hogy a régi munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező megyében az MKP igen gyorsan építette ki szervezeti hálózatát: az iparvidéken az üzemi munkások és a bányászok, falun a summás-munkások alkották a párttagság túlnyomó többségét. A lassabban újjáéledő SzDP szervezkedésének iránya már kezdetben eltért az MKP-tól, az SzDP-nek Nógrádban szembe kellett ütköznie a múlt taszító emlékeivel: a munkások jórésze nem felejtette el 1919 januárját, amikor Peyer Károly Salgótarjában közéjük lövetett, de a későbbi évek megalkuvó politikájához is sok keserű emlék tapadt. A kommunista párt gyors előretörését a munkásság soraiban az SzDP nem tudta ellensúlyozni, ezért egyre erősebben törekedett a tisztviselők, kisiparosok, kiskereskedők megnyerésére, s már 1945 derekára — állapítja meg a szerző — tömegbázisa az országosnál is jobban eltolódott a kispolgári, alkalmazotti rétegek felé. Sem az SzDP, mégkevésbé az NPP nem vetekedhetett szervezeti erő tekintetében az MKP-val. Nógrád megyében a kommunista párt tényleges vetélytársa — minden szférában — a Független Kisgazdapárt lett, melynek politikai irányvonalára a benne tömörülő nagygazdák, jobboldali gondolkodású tisztviselők, értelmiségiek mind erőteljesebb nyomást gyakoroltak. A szerző a továbbiakban a népi demokratikus fejlődés országos menetének főbb csomópontjai, kiemelkedő eseményei köré csoportosítva mutatja be a megyében vívott társadalmi-politikai küzdelmeket (az 1945 őszi nemzetgyűlési választások, a Baloldali Blokk, a stabilizáció, az MKP III. kongresszusa és az 1947-es választások). Ezek kiemelése nem vet árnyékot a helyi sajátosságokra. Ellenkezőleg, Nógrádban talán éppen a két választás eredményei beszélnek a legékesebben arról, hogy a kommunista párt itt az országosnál jóval erősebb tömegbefolyással rendelkezett. 1945 őszén az MKP ebben a megyében 60%-al múlta felül az országos átlagot és a salgótarjáni járásban 63,9%-os, Salgótarján városban pedig 66,3%-os eredményével abszolút győzelmet aratott. 1947-ben, az előző választáshoz képest a párt 10%-al több szavazatot szerzett. Sablonmentes, az általános fejlődési irány érvényesülésének helyi formáit jól érzékeltető ábrázolásban ismerhetjük meg a két választás közötti időszakot is. Jakab Sándor megyei vonatkozásban nem használja a meghatározott tartalmú „Baloldali Blokk"-fogalmat, hanem aláhúzza, hogy a baloldali erők előretörésének biztosítékát Nógrádban az MKP kimagasló politikai szerepe, a különböző tömegszervezetekben élvezett erős befolyása, valamint az NPP-vel való fokozodó együttműködése képezte. A két munkáspárt kapcsolatát viszont kezdettől fogva súlyos ellentétek terhelték, amelyek a későbbiekben méginkább kiéleződtek. Az SzDP — melyet említett összetétele miatt a B-listázások következetes végrehajtása rendkívül érzékenyen érintett — egyre nyíltabban kommunista-ellenessé vált, s az ellentéteket a pártnak az 1947-eleji üzemi bizottsági választásokon elszenvedett veresége még jobban elmélyítette. Jakab Sándor kritikusan értékeli az MKP politikáját is. Rávilágít arra, hogy a kommunista pártnak saját soraiban hadakoznia kellett a földosztás gyors megvalósításából, az újjáépítés első sikereiből, továbbá a jó választási eredményekből táplálkozó elbizakodottsággal és a gyorsabb fejlődóst olykor adminisztratív eszközökkel elérni kívánó türelmetlen törekvésekkel. Ilyen körülmények mellett a két munkáspárt helyi szervezetei között számottevőbb együttműködés általában csak 1947/1948 fordulójára bontakozott ki.