Századok – 1974

Történeti irodalom - Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon (Ism. Tilkovszky Loránt) 955/IV

956 TÖRTÉNETI IRODALOM be, hanem csak Horthy fegyverszüneti kísérlete után, olyan politikai, katonai, gazdasági helyzetben, amely már a lehető legkedvezőtlenebb volt ahhoz, hogy a nyilasok megpróbálják a hatalom átvétele utánra kidolgozott tervezeteik megvalósítását. A németek szigorúan ellenőrizték Szálasi „országlását", nem biztosították számára a kívánt önállóbb mozgásteret, hanem — érdeme szerint — bábjukként rángatták, ami újabb és újabb alkalmat szolgáltatott kifakadásaira ,,a szuverenitás védelmében", s vezetett súrlódásokhoz, amelyeket a szerző — bár alárendelt jelentőségüket hangsúlyozza, — erős túlzással kötélhúzásnak nevez. A szuverenitás sűrű emlegetéséhez hasonlóan kell „értékelnünk" Szálasi azon kezdettől fogva igen hangsúlyos törekvését, hogy hatalomátvétele alkotmányos keretek közt való lefolyásának látszatát biztosítsa, s a jogfolytonosságot kidomborítsa. Teleki Éva könyve ezt inkább a németek kívánságaként fogja fel, akik miután sok habozás és latolgatás után végül is Szálasi hatalomrajuttatása mellett döntöttek, valójában messzemenően támogatták e törekvést, újabb beavatkozásuk drasztikusságának kendőzése s a rezsimváltozás megrázkódtatásának tompítása érdekében. A németek még 1944 októberében is politikai megoldást kerestek, S e tekintetben valóban utolsó ütőkártyájuk volt Szálasi; a német katonai közigazgatás bevezetésével csak e próbálkozás csődje esetére fenyegetődztek. Néhány német forrás, amelyre a szerző kutatása nem terjedt ki, hónapról-hónapra megvonva a Szálasi-uralom mérlegét, hamarosan megállapítja a kudarcot, és felveti e közvetlen német igazgatás szükségességét. Ez azonban mégsem következett be, nyilván azért, mert túl sok erőt kötött volna le, márpedig a teljes vereség küszöbére érkezett Németország egyre kevésbé nélkülözhette ezeket. A szerző felfogása szerint a német megszállási rendszer október 16-a nyomán lényegesen súlyosbodott. Ez nem tűnik meggyőzőnek; inkább arról van szó, hogy az egész ország hadműveleti területté vált, s ennek velejáróival kellett számolni. Teljesen meg- , győző viszont a szerzőnek a magyar uralmi rendszer október 16-a utáni megváltozását bizonyító fejtegetése. Ezúttal ugyanis uralomra jut a Horthy-rendszerben tendenciaként i meglevő, a szélsőjobboldali erők által képviselt, de hatásukra — bizonyos külpolitikai konstellációkban — időnként kormányszinten is előretörni próbáló totális fasizmus. Szálasinak a törvényesség, alkotmányos jogfolytonosság, történelmi hagyományokhoz kapcsolódás demonstrálására irányuló említett törekvése kezdettől fogva a totális fasiszta diktatúra bevezetésének útját kívánta egyengetni. A szerző is felidézi e vonatkozásban a nádori intézmény „helyreállításának" már Szálasi korai programmatikus ( munkáiban szereplő tervét, a későbbi „nemzetvezető" fasiszta diktatúrájának ezt a magyar történelembe való erőszakos és megtévesztő belegyökereztetését. Kár, hogy nem ismeri a Nyilaskeresztes Párt 1940 őszén készült törvényjavaslat-tervezetét „a nádori hatalom gyakorlásáról", amelynek részletesen kidolgozott paragrafusai konkrét eligazí- , tást adnak a fasiszta diktátor hatalmát, a Nyilaskeresztes Párt és az állam viszonyát, a törvényhozás szervének szerepét és összetételét, az államigazgatás, közigazgatás nyilas pártirányítását illetően. Mindez jelentősen megkönnyítette volna az 1944 októberi hatalomátvétel utáni berendezkedés megértését, megadva a lehetőséget annak lemérésére, hogy az adott körülmények mennyiben gátolták az évek óta lázasan gyártott „országépítő" tervek eredeti elképzelések szerinti megvalósítását. A viszonyítás azonban nemcsak Szálasi eredeti terveihez indokolt, hanem azokhoz a tervekhez is, amelyek a Horthy-rendszer egyes kormányai részéről vetődtek fel. i Gömbös és Imrédy totális fasizmus irányába mutató közismert kísérletei mellett, amelyekre a szerző is utal, a magyar fasizmus kutatása során több figyelmet érdemelne az az alkotmány reformmunkálat, amelyet az 1940 őszi kritikus helyzetben a Teleki-kormány kezdett. Énnek csak az országgyűlés reformjára vonatkozó része publikus; elsőnek — és eddig egyedül — Beér János foglalkozott elemzésével, értékelésével. Már az is rendkívül tanulságos lehetett volna, ha a szerző a nyilas uralom országgyűlésének problematikáját vizsgálva, felfedi annak rokonvonásait és eltéréseit a Teleki-féle, a totális fasizmus vitorláiból a Szelet kifogni akaró, de ezzel annak irányában kétségtelenül bizonyos engedményeket is tevő, viszont karakterisztikus módon végül is félretett reformjavaslathoz képest. Még tanulságosabb lehetett volna felfigyelni arra, hogy az alkotmányreformmal kapcsolatos kormánytervezetek egy másik réezében — ugyancsak a nádori méltóság helyreállítása formájában, mint a nyilasok ugyanekkor kidolgozott idevonatkozó törvényjavaslattervezetében láttuk, — a diktátori hatalom bevezetése szerepelt. A Teleki illetve Szálasi „nádori" diktatúrájára vonatkozó 1940 őszi tervezetek lényegi tartalmának részletes egybevetése egymással, és Szálasi utóbb ténylegesen megvalósult diktatúrájával, a konkrét lehetőségek egyike volna a két rendszer számos szempontból elvégzendő viszonyításában. Nyilvánvaló, hogy a Horthy-rendszer és a Szálasi-rendszer közt egyáltalán nincs