Századok – 1974
Történeti irodalom - Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon (Ism. Tilkovszky Loránt) 955/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM TELEKI ÉVA: NYILAS URALOM MAGYARORSZÁGON (1944. október 16.—1945. április 4.) (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1974. 388 1.) Rozsnyói Ágnes már 1962-ben megírta a Szálasi-puccs történetét, Lackó Miklós 1966-ban megjelent könyve pedig feltárta a magyar nemzetiszocialista mozgalom idevezető útját, — a nyilas uralom félesztendejéről azonban mindeddig nem készült összefoglaló monografikus feldolgozás. Míg Magyarország német megszállása 1944. október 1 16-ig terjedő első szakaszának sajátosságait Ránki György 1968-ban megjelent munkája alapján immár sokoldalúan megismerhettük, korántsem volt hasonlóan tisztázott, menynyiben történt módosulás a megszállási rendszerben ezután. Teljesen nélkülöztük eddig ! Szálasi uralmi rendszerének beható vizsgálatát, — s ezen alapuló viszonyítását is a Horthy nevével fémjelzett rendszerhez. Teleki Éva könyve, amely ezzel a problematikával fogf lalkozik, joggal nevezhető tehát hézagpótlónak, és értékes hozzájárulásnak a hazai fasiz-I mus-kutatás eddigi — továbbra sem lezárt — eredményeihez. A forráskiadványok (A Wilhelmstrasse és Magyarország, Sorsforduló) viszonylag keveset nyújthattak a téma kidolgozásához; a Vádirat a nácizmus ellen c. sorozat ez időszakkal foglalkozó kötete még nem jelent meg. A forrásbázis túlnyomó hányadát kiadatlan anyag képezi; ez kutatók által részben még teljesen kiaknázatlan, mint a nyilas ! Országépítési Iroda — 1940-ig visszanyúló — iratanyagának maradványa, részben már többek által is használt forrásanyag (Szálasi népbírósági perének iratai, továbbá az ún. „hungarista napló"), amelyek még további, alaposabb kiaknázásának lehetőségeire épp ' e könyv példája is figyelmeztet. A szerző néhány magyar ós német emlékiratot (Horthy, Höttl, Rahn stb.) is bevont forrásai körébe, melyből nem hiányoznak ez időszak hivatalos közlönyei és hírlapjai sem. A kötet e források mellett bátran támaszkodik a különböző kérdésekben már rendelkezésre álló szakirodalomra. Rozsnyói, Lackó, Ránki már említett munkáin s Karsai publikációin kívül különösen fontos volt a hadtörténészek (Olvedi Ignác, Tóth Sándor s mások) idevágó munkásságának figyelembevétele; az ellenállási mozgalom vonatkozásában elsősorban Pintér István könyvére utal. Az országgyűlés Szálasi uralma alatti szerepére vonatkozóan Szikossy Ferenc tanulmánya volt nélkülözhetetlen. A külföldi Szakirodalomból — megfelelő kritikával — C. A. Macartney és , Peter Gosztonyi munkáit használhatta fel eredményesen. A kötet első fejezete a szélsőjobboldali hatalomátvétellel foglalkozik. Valószínűleg e fejezet bevezető jellegéből következik, hogy nem tér ki részletesebben a hatalomra törő Szálasinak egyrészt a Sztójay-kormánnyal, másrészt a német politika magyarországi exponenseivel szembeni taktikázása lényeges mozzanataira, s így az olvasó nem kap elégséges magyarázatot arra, miként léphetett fel Szálasi a nemzeti szuverenitás védelmezőjének mezében, s hogyan nyilatkozhatott úgy — igaz, még a német megszállás előtt —, hogy „a németek ellenére kell uralomra jutnunk". Amúgy plasztikusabb lehetett volna annak helyes érzékeltetése, hogy a nyilas hatalomátvétel lehetősége kezdettől fogva kétségtelen függvénye volt a magyarországi német befolyásnak, s valóban erre épültek Szálasi tervei, mégis politikailag egyáltalán nem lehetett közömbös számára, hogy a szuverenitás látszatát bizonyos fokig megőrizve, vagy a németek teljesen nyilvánvaló bábjaként kerül hatalomra. A szerző helyesen állapítja meg: Szálasi németekhez fűződő viszonyának feszültségei elsősorban onnan eredtek, hogy az „önző" német hatalmi politika kevéssé méltányolta a nemzetiszocializmus magyar válfajának Saját hatalmi igényeit és érdekeit; évek hosszú során át csak tartalékban tartotta, fenyegető figyelmeztetésül a régi rendszer kormányai számára, ha nem teljesítenék megfelelően szövetségesi kötelezettségeiket; hatalomrajuttatása azonban még Magyarország német megszállásakor sem következett
