Századok – 1974

Elméleti és módszertani kérdések - Stier Miklós: Legújabbkori helytörténetírásunk elvi-módszertani kérdéseihez 941/IV

952 STIER MIKLÓS A továbbiakban, most már részben a fentiek alapján is, szükségesnek tartunk néhány olyan szempontot felvetni, amely mind az ún. komplex-történetre, mind a társadalom életének egyes (a gazdaság, a társadalom, a politika, a művelődés és kultúra) szféráit tárgyaló történeti feldolgozásra egyaránt érvényes. A helytörténész munkájában az első és legalapvetőbb feladatnak azt tartjuk, hogy elképzelt (választott vagy külső hatások következtében célszerűnek tartott) témájú konkrét kutatását megelőzően nagyon alaposan, sokoldalúan tájékozódjék, megfelelő mennyiségű és minőségű forrásanyag áll-e rendelkezésére. Számtalan megtörtént eset tanúsítja, hogy kész témaelképzeléssel, vagy rosszabb esetben már „kész koncepcióval" érkezik vidéki levéltárainkba kutató, ahol anyagot kér, netán követel, „témájához". Ha nagyon makacs, sértetten távozik, mert az illető referens „nem adott" neki anyagot. Pedig az igazság az, hogy valóban nincs olyan forrásanyag, amelyből az adott témát kutathatná. (Az eset leggyakrabban szakdolgozatot készítő egyetemistákkal fordul elő, akiket részben nem megfelelően informálnak, vagy akik maguk sem kellően tájékozódnak.) A tájékozódás legegyszerűbb módja természetesen a levéltárak megfelelő referenseivel folytatott kimerítő konzultáció. A rendelkezésre álló forrásanyag felmérése tehát valójában az első és legfontosabb teendő. Csakis ennek ismeretében vállalkozhat a helytörténeti kutató arra, hogy körvonalazza témáját. Csak látszólag tűnik könnyű dolognak ez még a legújabb korra vonatkozóan is, mert az óriási forrásmennyiség még nem jelenti a források egyfajta komplexitását, szerves egységét. Egyre szerteágazóbb ugyanis, s benne viszonylag kevés az igazán értékes, a történeti kutatás számára valóban kardinális, komplett anyag. Ezért van fokozott jelentősége a téma-körülhatárolásban a források előzetes mennyiségi, minőségi felmérésének. A rendelkezésre álló források körének, minőségének bizonyos előzetes ismerete, a téma körvonalazása teljesen egyidejűen veti fel annak kérdését is, adott területre vonatkozó, vagy éppen tematikus, helytörténeti szempontú, tehát az adott történeti jelenség helyi viszonyokban gyökerező meghatározottságának az összes helyi tényezővel való összefüggése feltárását célzó legyen-e történeti vizsgálódásunk. A legújabbkorban természetesen igen gyakran találkozhatunk azzal az esettel, amikor „mesterségesen" zárt területi egység — legalábbis néhány történeti jelenségre vonatkozó — szerves egységű forrásanyagot is magában foglal. Ha bármilyen meggondolás alapján (megrendelés, lokálpatriotizmus stb.) a klaszszikus értelemben vett helytörténet műfaja mellett döntünk, az első feladat annak körvonalazása, hogy milyen területi egységre terjedjen ki a történeti vizsgálat. Mint a korábbiakban már utaltunk rá, úgy véljük, eléggé tág tere nyílik a választásnak. A megfelelő forrásanyag létét és kutathatóságát már feltételezve itt most azokra a legfőbb Szempontokra hívnánk fel a figyelmet, amelyek az adott területi egység kiválasztását leginkább motiválhatják. Ha tájegység megírására vállalkozunk, legfőbb kritériumunk az legyen, hogy olyan területi egységet jelöljünk ki, amelynek népe a történelem folyamán azonos társadalmi-gazdasági fejlődés részese volt, s ennek során képezett organikus egységet. Az ilyen táj természetesen egyben földrajzi egységet is jelent, hiszen egy táj képét a rajta élő nép termelő munkáján kívül alapvetően meghatározzák földrajzi viszonyai is. A földrajzi táj azonban a történetíró szemléletében mégis mindig elsősorban történeti tájat jelent — természetesen nem egyetemes, vagy kelet-európai mércével tekintve. Kiterjedését nézve relatív fogalom, sajátos történeti-földrajzi tájat alkothat nézetünk szerint egy folyó völgye, vagy a Kisalföld, vagy a Hajdúság (a hajdú-városok összessége), a szénmedencék (Tatabánya és környéke, a salgótarjáni bányavidék), s hazai viszonylatban a legnagyobbak a Dunántúl vagy az Alföld például. A történeti (-földrajzi) táj mindig lényegében azonos természeti-földrajzi adottságokkal rendelkező, azonos termelési ágakkal foglalkozó, történeti múltjában azonos gazdasági és társadalmi struktúrában fejlődött és élő ökonomiai-Szociális egység. Miután történeti irodalmunk nem büszkélkedhet kifejezetten jó, színvonalas, modern marxista helytörténetek gazdag választékával, kétségtelenül jogos az az igény, hogy minél több ilyen helytörténeti munka készüljön. Már csak ezért is hangsúlyoznánk, hogy a kisebb területi egységek történelmi vizsgálatának sorában bizonyos célszerű szelekcióra van szükség. Ha olyan kisebb tájegység területén belül választjuk ki valamely helység történetét témánkul, ahol nyilvánvalóan számos nagyon hasonló, vagy éppen majdnem azonos fejlődésű települést találunk, akkor — a forrásadottságok alapján természetesen — ajánlatos annak történetét feltárni, amely minden előzetes tapasztalásunk szerint a leginkább, szinte tipikusan reprezentálja a nagyobb régió összes lényeges vonásait. Vagy ellenkezően: éppen annak a helységnek múltját érdemes megírni, amelyik a leginkább eltérő fejlődési sajátosságokkal rendelkezik. Érdekes szempontja lehet az adott