Századok – 1974

Elméleti és módszertani kérdések - Stier Miklós: Legújabbkori helytörténetírásunk elvi-módszertani kérdéseihez 941/IV

944 STIER MIKLÓS történet legideálisabb műfajának, változatának a falutörténetet tartotta és tartja mind a mai napig. A tudományos igényű helytörténetírás kibontakoztatása érdekében — a XVIII. század végén és a XIX. század első felében, valamint az abszolutizmus időszakában megtett első lépések után — a Magyar Történelmi Társulat vállalkozott az első nagyobbszabású kísérletre. 1868-ban „Felszólítás a községi évkönyvek ügyében" c. felhívásában a községi és városi krónikák írásának megkezdését szorgalmazta.4 Keleti Károly— a kutató statisztika egyik első hazai meghonosítója — már a gazdasági-társadalmi viszonyokra vonatkozó adatokat gyűjtötte elsősorban, s az 1871-ben megjelent „Hazánk és népe" c. munkájában hangsúlyozta, hogy a társadalom vizsgálatának a községekig kell lehatolnia. Fraknói Vilmos és Pesty Frigyes „A vármegyék történeti monográphiájának tervrajza" c. cikkében5 a sok szempontú megyetörténet írásában jelöli meg a helytörténetírás feladatát, de Tagányi Károly „Vélemény a megyei monográfiák tervrajza ügyében" — nem vetvén el ugyan a megyetörténet létjogosultságát —, azt hangsúlyozza, hogy a legfontosabb feladat éppen a fenti cél érdekében — az egyes községek történetének megírása.6 A század végén — társadalmi-politikai indíttatásra mindenekelőtt — a gróf Károlyi Sándor alapította Magyar Gazdaszövetség kezdeményezett mozgalmat a magyar községi monográfiaírás fellendítésére.7 A kutató-feltáró munka sajátos területét képezte a korszak helytörténeti vállalkozásaiban a jorráskiadói tevékenység. Ezen a területen — sajátos módon — elsősorban megyei érvényű forráspublikációk születtek, — szépszámúak és színvonalasak. A két világháború közötti korszakban is mind a politikum, (a kultúrpolitika), mind a szaktudományosság a falutörténet műfaját helyezte előtérbe.8

A helytörténetírás fejlődéséhez ebben a korszakban a legtöbbet a település- és népiségtörténet, s mellette a társadalom- és gazdaságtörténet-centrikus „agrártörténeti iskola" nyújtotta. Mályusz Elemér több cikkében, de talán legkiérleltebben „A népiség története" c. tanulmányában9 írt a helytörténetírás feladatairól, módszeréről. Mereven ugyan nem foglal állást kérdésünkben, de a helytörténetírás akkori helyzetének elemzéséből kiindulva a modern falutörténetet részesíti előnyben, mondván, hogy „egy nép történetét úgy lehet a legpontosabban megismerni, ha az alkotórészek, a gyökérszálak egyenkint vizsgálat alá vétetnek". E mikroszkopikus kutatás során nyílik ugyanis a legjobb alkalom arra, hogy a legsajátosabb, tipikus vonások is előtűnjenek, amelyek az összesség, az egész nép vizsgálatánál rendszerint elmosódnak. A megyetörténet — mint műfaj — művelését sem utasítja kategorikusan el, de úgy véli, hogy a történetkutató a kutatás folyamán maga is kényszerűen rájön, „hogy a megyén belül előbb keresse ki azokat a kisebb-nagyobb gazdasági egységeket, pl. uradalmakat vagy geográfiai tényezőket, pl. völgyeket, fennsíkokat, amelyek története összefüggő egészet tesz ki. 15—20 község élete olvad fel egy-egy ilyen egységben, és a monográfiaíró, mihelyt megyéjét szétbontja e természetes alkotóelemekre, s azt ezek szerint tárgyalja, egyre inkább megtanulja értékelni a tulajdonképpeni összefűző társadalmi és gazdasági erők jelentőségét." Kring (Komjáthy) Miklós 1941-ben írott kis tanulmányában — azon meggondolás alapján, hogy „megyetörténetírásra csak akkor kerülhet sor, ha már jónéhány községnek, esetleg tájnak múltja alapos kutatások nyomán megvilágosodott előttünk" — a helytörténelmet egyenesen azonosítja a község- ill. várostörténettel,10 Ugyancsak — mint említettük — sokat nyújt a helytörténetírás számára a Domanovszky Sándor alapította agrártörténeti iskola is. Domanovszky és tanítványai munkáikban a falu és a dolgozó nép gazdálkodásának, társadalmának történeti jelenségeire irányították a figyelmet. Túlnyomórészt uradalomtörténeteket írtak, amelyekben e birtokok és népeik XVI —XVIII. századi gazdálkodásáról, társadalmáról, birtokformáiról, gazdálkodási rendszeréről, a gazdálkodás technikájáról adtak képet, és elősegítették, hogy agrár-gazdaságtörténetírásunk a magyar nagybirtok fejlődését a keleteurópai agrárfejlődés egészében, annak részeseként szemlélje.1

1 • Századok, 1808. 5 Századok, 1872. • Századok, 1894. ' Magyar Gazdák Szemléje, 1899. " Ld. a Faluszövetség felhívását: A Falu, V. évf. 14; Bodor Antal munkáit: A falu megismerése. Bp. 1933; A falukutatás vezérfonala. Bp. 1935: Eperjessy Kálmán: A magyar falu településtörténete. Bp. 1940. " A magyar történetírás új útjai. Szei-k.: Hóman Bálint. Bpest, 1931. 10

Kring (Komjáthy) Miklós: Helytörténelem. Célok és módszerek. A Bessenyei Társaság kiadványai 4. sz. Nyíregyháza, 1941. 10, 3. 11

Ld. Wellmann Imre : Mezőgazdaságtörténetünk új útjai. Domanovszky emlékkönyv. Bp. 1937. 664 — 714. A rövid történeti áttekintésben egyébkéDt Szántó Imre: A helytörténeti kutatások elméleti és módszertani kérdései c. jegyzetének második fejezetére is támaszkodtunk. (Bp. Tankönyvkiadó. 1968. 204).