Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Stier Miklós: Legújabbkori helytörténetírásunk elvi-módszertani kérdéseihez 941/IV
942 STIER MIKLÓS intenzív visszaadása, élesebb tükrözése. Ez pedig azt jelzi, hogy az új- és különösen legújabbkor forrásadottságai sajátosan módosítják a helytörténeti vizsgálódás lehetőségeit, megközelítési módjait, azaz a kutató-feltáró munka intenzitásának növelésére több lehetőség kínálkozik, mint a korábbi korszakok bármelyikében. A fentiek alapján teljesen létjogosult helytörténeti témának tűnik például olyan kérdés vizsgálata is, hogyan reagál egy megye politikai közvéleménye, politikai mechanizmusa, egyes politikai erőinek taktikázása az országos, a központi kormánypolitikában beálló, tényleges változásokra, jelentősebb fordulatokra. Ez a téma — amennyiben természetesen plasztikus forrásbázison ragadható meg —, még azt is megengedi, hogy akár „csak" néhány hónapra terjedjen ki a vizsgálat. A téma nemcsak hogy létjogosult, hanem roppant fontos is lehet, amennyiben történeti szaktudományunk ismereteihez képest új motívumokra hívhatja fel a figyelmet. Fontos lehet, hiszen csakis oly módon írható meg pl. az országos belpolitikatörténet is, ha a központi kormányzat politikai működésének országos realizálódását, tényleges hatását is ismerjük, ha valóban tükröztetni tudjuk, hogyan reagáltak az ország politikai mechanizmusának különböző faktorai egy-egy, a központi, az országos polit ikából fakadó „kihívásra". MárcSak azért is fontos lehet ez, mert a központi kormányzati politika — számos más, sok esetben ennél fontosabb tényező elsőrendű figyelembe vétele mellett — nem utolsósorban belekalkulálta döntéseibe az országos hatást, a kiváltott reakciókat is — természetesen, ha feladata magaslatán állt. (Nem célunk itt konkrét példák felsorolása, úgy véljük, az említett téma elégségesen mutat rá elképzelésünk lényegére.) Legújabbkori helytörténetírásunk intenzitásának növelését a korszak forrásbázisának hallatlan kiszélesedése, a források mennyiségének óriásira növekedése teszi tehát mindenekelőtt lehetővé. Tekintsük át röviden, mely források különleges gyarapodása figyelhető meg a legújabb korban. Már az első pillantásra is szembetűnő, hogy mindenekelőtt a sajtótermékek menynyisége növekszik meg. A Horthy-korszakban 1936-ban pl. — egyetlen évben tehát — 1477 időszaki sajtótermék jelent meg.u A sajtó, mint történelmi forrás nélkülözhetetlenné válik a legújabbkor kutatója számára, felhasználása két alapvető követelmény elé állítja a történészt: egyrészt különleges forráskritikai felkészültséget és jártasságot igényel, másrészt az alaposság mellett — pontosabban azzal együtt — célratörő, ökonomikus gazdálkodást kíván meg az idővel. A sajtó ugyanis gyakran olvasmányos, érdekes, rengeteg kombinációra adhat alapot, csábít arra, hogy mást is olvassunk, mint ami a tulajdonképpeni témánk, s ez esetben a kutató „elúszik" az anyagban, csúszik az idővel. Ugyanakkor valóban minden számát fel kell lapoznunk, s a fent mondottak ellenére mégis „mindent" meg kell benne néznünk, hogy az adott korszak egész atmoszféráját érezzük — karikatúráival, vicceivel, glosszáival, hirdetéseivel és apróhirdetéseivel együtt. Csakis bizonyos gyakorlat alakíthatja ki a kellő érzéket ahhoz, hogy viszonylag gyorsan haladjunk az irdatlan mennyiségben, és ugyanakkor valóban érezzük azt, hogy lényegében az „egészet" ismerjük, ami a sajtóból egyáltalán megismerhető. A modernkori társadalom informálásának, politikai szervezésének fontos eszközeit képezik a röpiratok, röplapok, plakátok. Forrásbeli jelentőségük hasonló a sajtóéhoz, folyóiratokéhoz. A Sajtótermékek ugrásszerű mennyiségi növekedése mellett hatalmasra duzzad a korszak közigazgatásának hivatali iratanyaga is. Ha igaz az, hogy a polgári átalakulás, a kapitalista viszonyok dualizmuskori kibontakozása, a dzsentri államhivatalnoki rendszer kiépülése idején — a feudalizmus időszakához képest — megnövekedett hivatali írásbeliséggel kell számolnunk, méginkább igaz az, hogy a két világháború közötti Magyarországon, amikor közel megháromszorozódik az egy lakosra jutó közigazgatási tisztviselők száma,2 egy mégjobban felduzzadt közigazgatási apparátussal találkozunk, amelynek irattermelése — a bürokrácia egyébként is tendenciaszerű, modernkori terebélyesedésével — minden korábbi képzeletet felülmúl. Szaporodó szervek, intézmények — szaporodó irattermelés. A közigazgatásban keletkezett iratok rendkívül becses forrásai a helytörténetnek, s bizonyos fajtái kifejezetten értékesek még abban a vonatkozásban is, hogy Szálai — éppen az irattermelő szervnek az országos, a központi hivatalokkal való intézményi, hivatali kapcsolatai révén — nagyon sok (szerencsés) esetben a köztörténet la Az 1477 időszaki sajtótermék megoszlása a következő: 1003 jelent meg ebből Budapesten, 474 vidéken. Minden városban volt újság, sőt 72 község is rendelkezett saját újsággal. Az egészből 68 volt napilap, 315 hetilap, 563 pedig havonta megjelenő folyóirat. A többi egyéb időszaki sajtóterméknek minősült. Ebből Budapesten 21 napilap, 170 hetilap látott napvilágot és 463 havonta megjelenő folyóirat volt. — Barangolása statisztika berkeiben. Rádióelőadás. 1936. augusztus 27. OL. K615 Rádió műsoranyag. 306. cs. 2 Míg 1914-ben a 18 milliós Magyarországon minden 377. lakosra, addig 1921-ben a 8 milliós Magyarországon már minden 134,4 lakosra jut egy állami tisztviselő. Vő.: Szabolcs Oltó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920-1926. Bp. Akadémiai Kiadó. 1965. 27.
