Századok – 1974
Közlemények - Mickun N. I.: A spanyol történetírás a XVIII. század történetéről 931/IV
934 N. I. MICKTJN ország?" Válasza, hogy csak egy országról beszélhetünk, s nem lehet szó a lakosság két csoportjáról. A két Spanyolország mindegyik spanyol lelkében megtalálható. Politikai értelemben pedig a két Spanyolország szempontjából létezett egy kisebbség, amely III. Károly korától kezdve jelentős mértékben vezette az országot, s amely egyesítette magában a reformok szellemét és a hagyományt.15 A spanyol felvilágosodás értékelésében más jellegű véleménykülönbségek is vannak. Jó néhány történész, elsősorban a franciák, úgy vélik, hogy a spanyol „felvilágosodás" az európai, főként a francia gondolkodás eredményeként alakult ki, s szembeállítják a kis számú felvilágosult csoportot a műveletlenek tömegével. A spanyol „felvilágosodás" ilyen értékeléséből következik a Napóleon elleni nemzeti felszabadító harc értékelése, miszerint az a fanatikus papság által vezetett tudatlan csőcselék harca a haladó eszméket és reformokat hozó Napóleon, valamint az úr. afrancesados, azaz a napóleoni politikához csatlakozó felvilágosult spanyolok ellen. Ezeknek — tehát a felvilágosult kisebbség és a műveletlen többség szembenállását hangoztató — nézeteknek egyfajta változatával találkozhatunk Ortega y Gasset XX. századi spanyol filozófus és irodalomtudós esetében is.16 Más történészek azt hangsúlyozzák, hogy a spanyol fel világosítók saját nézeteikben a XVI., XVII., valamint a XVIII. század eleje spanyol gondolkodóira is támaszkodtak.17 Sajnos ezeknek a gondolkodóknak a nézeteit, akik közül véleményünk szerint sokat az utópisztikus szocializmus és kommunizmus képviselőihez lehet sorolni, eddig igen kevéssé tanulmányozták. Még a legteljesebben J. Costa klasszikus munkája fejti ki ezeknek a szerzőknek a nézeteit.1 8 A spanyol „felvilágosodás" szerepéről és helyéről folytatott szüntelen vita, összefüggésben a XVIII. század iránt fokozódó érdeklődéssel, számos cikk és monográfia megjelenését eredményezte erről a korszakról, mint pl. Sanchez Agesta: El pensamiento politico del Despotismo Ilustrado (A felvilágosult abszolutizmus politikai gondolkodása). Madrid, 1963; V. Palacio Atard: Los espanoles de la Ilustración (A felvilágosodás spanyoljai). Madrid, 1964; V. Rodriguez Casado: La politica y los políticos en el reinado de Carlos III. (Politika és politikusok III. Károly uralkodása idején). Madrid, 1962 stb. Ez utóbbi szerzőhöz a továbbiakban még visszatérünk, ezért nem tartjuk feleslegesnek, hogy idézzünk egy rá jellemző részletet a fenti könyvből: „A politikai életben elsődleges és kizárólagos jelentőséget tulajdonítani a gazdaságnak — írja — fölöttébb súlyos tévedés, amely határozottan a katolikus ország ideológiai lényege ellen irányul."19 Ez a nyílt kitörés a marxizmus ellen, valamint a szerzőnek a jezsuiták iránti rokonszenve — akiknek III. Károly által történt elűzését Rodriguez Casado szavai szerint „semmivel sem lehet igazolni"20 — egyértelműen jellemzi ezt a történészt. Végül bár nem tökéletes, de mégiscsak monográfikus feldolgozások jelentek meg a nagy spanyol felvilágosítóról, közgazdászról és államférfiról, Campomanesről : F. Alvares Requejo: El conde de Campomanes (Campomanes grófja). Oviedo. 1954 és R. Krebs 15 Uo. 16 „Nemzetünk egyik legnagyobb és legállandóbb fogyatékossága a kiválasztott kisebbség hiánya, amely kellő szinten áll mennyiségi és minőségi téren egyaránt." J. Ortega y Gasset: La ausencia de los mejores (A legjobbak hiánya). Obras complétas. 6. ed., III. köt. 119. 1. 17 Ld. pl.: A. Dominguez Ortiz: i. m. 390. 1.; J. Vicens Vives: i. m. 430.1. 18 J. Costa: El colectivismoagrario en Espana(A földközösség Spanyolországban). Madrid. 1898. Második kiadása is van: Buenos Aires, 1944. 19 I. m. 65. 1. 20 Uo. 169. 1.
