Századok – 1974
Közlemények - Mickun N. I.: A spanyol történetírás a XVIII. század történetéről 931/IV
A SPANVOr. TÖRTÉNETÍRÁS A XVIII. S7..-RŐI. 933 kora a legkirívóbb eltérést jelenti az értékes spanyol hagyományoktól, ugyanakkor a progresszív iskola, Ferrer de Rio-val az ólén, ebben az uralkodóban az európai »felvilágosodás« szimbólumát látja, aki fénysugárt hozott a régi Spanyolország homályába. Más síkon folytatva a vitát, Ortega y Gasset arról panaszkodik, hogy Spanyolországnak nem akadt »nevelő százada«, míg Eugenio d'Ors szerint az ország éppen ennek az évszázadnak köszönhet mindent . . . Ez a vita a mai történetírásban is folytatódik . . Nem is lehet másként. Azok az eszmék, amelyeket a spanyol „felvilágosítók" hirdettek, szolgáltak ideológiai és politikai alapul a liberálisok programja számára az 1810 — 1813-as Altalános és Rendkívüli Cortes-ben, és nagy mértékben Spanyolország minden haladó irányzata számára a XIX. század, s részben a XX. század folyamán. Számos történész úgy véli, hogy hasonló jelenség nemcsak Spanyolországban figyelhető meg. A „Cuadernos americanos" c. mexikói folyóiratban például a következőket olvashatjuk: „Egyes történészek azt állítják, hogy a mai világnézet alapja ebben a században (ti. a XVIII. században—N. M.) keresendő, nem pedig a reneszánszban."10 A szerző hangsúlyozza, hogy nem az egész XVIII. századról van szó, hanem csak második feléről, azaz a „felvilágosodás" koráról. A XVIII. századi Spanyolországban kibontakozó folyamatok nagyra értékelése a mexikói folyóirat részéről nem egyedülálló jelenség, hanem a dél-amerikai gondolkodás egészére jellemző. Ez derül ki Olivera argentin szerző cikkéből is, aki hangsúlyozza a XVIII. századi spanyolországi folyamatok jelentőségót Argentínára. Arról ír, mennyire jelentős volt „ez a korszak a spanyoloknak, sőt nekünk, argentinoknak is: mert azok a változások (cambios — nyilván »reform« értelemben), amelyek akkor végbementek, sőt azok is, amelyek nem következtek be vagy kudarcba fulladtak, előjátékai voltak annak, ami bekövetkezett a továbbiakban Spanyolországban, és nálunk is, amikor megdöntve VII. Ferdinánd abszolutisztikus uralmát, a liberális köztársaságot fogadtuk el . . ,"11 Ha oly nagy jelentőséget tulajdonítanak a spanyol „felvilágosodásnak", nem csoda, hogy a hozzá való viszony mindmáig a lakmuszpapír szerepét tölti be, amelynek segítségével megvizsgálható az egyik vagy másik történész ideológiai és politikai hovatartozása, aszerint, hogy elátkozza vagy egy új korszak kezdeteként magasztalja-e azt. A „felvilágosodásnak" ezt az ellentétes értékelését a mai történetírásban gyakran „a két Spanyolország problémája" gyanánt fogalmazzák meg. „Menéndez y Pelayo-tól kezdve — írja Defourneaux, az egyik legnagyobb mai hispanológus—két Spanyolországról beszélhetünk, — amelyek mint hagyomány és haladás, ellenállás és mozgás állnak szemben egymással."12 Az ismert francia hispanológus, Sarrailh szintén úgy véli, hogy „két Spanyolország ténylegesen létezett és szemben állt egymással. Az, amelyik bátran vezette az országot a haladás útján, és az, amelyik ellenállt minden előrehaladásnak."1 3 Vicens Vives másként látja ezt a problémát. Igaz, ő is ír az „úgynevezett két Spanyolország problémájáról, amely a XVII. századtól kezdve napjainkig a politikai és ideológiai nézetek tengelyét képezte".14 De rögtön kétkedve kérdi — „valóban létezett-e két Spanyol-91. m. V. köt. 77. 1. 10 M. Panuelos: El siglo XVIII y la crisis de la conciencia espafíola. 149. 1. 11 M. A. Olivera: El siglo XVIII espanol; loque no fue(A spanyolXVIII. század, „ami nem volt".) „Sur", Buenos Aires, May y Junio de 1966 (máj. —jún. szám) 65. 1. 12 M. Defourneaux : Pablo de Olavide ou l'Afrancesado (Pablo de Olavide, vagy az „Elfranciásodott.") (1725-1803). Paris, 1959. 83-84. 1. 13 J. Sarrailh: La Espana de Carlos III. (III. Károly Spanyolországa.) „Cuadernos americanos", Mexico, No. 1. 188. 1. 11 J. Vicens Vives: Manual de História económica de Espana, Barcelona, 1964. 430. 1.
