Századok – 1974
Történeti irodalom - Hajdú-bihari kéziratos térképek (Ism. Solymosi László) 903/IV
FEKETE-AFRIKA. GYARMATOSÍTÁSA 909 gyarmatosítás, mint társadalmi jelenség, Franciaországban az ún. középosztállyal áll összefüggésben, mindenekelőtt a katonatisztek, a bürokrácia, az újságírók, a tanárok és a földrajztudósok révén.3 5 Brunschwig, összhangban azzal a véleményével, miszerint „jogos a gyarmati imperializmust hatalmas tévedésnek tekinteni,"3 6 azaz politikai véletlenek következményének, megkísérli a rivalizálás kezdeményezésében általa is jelentékeny szerepet játszónak ítélt Franciaország motívumait feltárni: „a francia gyarmati expanzió valódi oka a nacionalista láz terjedése, azoknak az eseményeknek az eredményeképpen, amelyek 1870-ben és 1871-ben zajlottak le. 1815 óta Franciaország úgy érezte, hogy a gyarmatosítás nemzeti presztízsének létfontosságú eleme."3 7 Gann szintén hajlandó azonosítani „a nacionalizmus legfelső fokával"3 8 különösen a francia, a német, az olasz és a portugál imperializmust, de az imperialista gyarmatosítás egészének a nacionalizmusra és presztizsokokra való visszavezetésével — a nyilvánvaló szimplifikálás miatt — nem elégszik meg. Ezért az általa pluralisztikus magyarázatnak nevezett gondolatsor mellett foglal állást, ami azt jelenti, hogy az afrikai hódítással összefüggő valamennyi faktort igyekszik felsorolni és ezeket egymás mellé állítani, lényegében rangsorolás nélkül. Eszerint a gőzhajózás és a vasút fejlődése, a Szuezi-csatorna megépítése, a haditechnikában és kulturális színvonalban meglevő különbségek Európa és Afrika között, az afrikai közösségek belső helyzete és reakciói stb. azonos súlyt kapnak, maga a gyarmatosítás pedig ezen egymástól távol eső, különböző minőségű és természetű tényezők bonyolult kölcsönhatásának terméke.3 9 Az így kialakult áttekinthetetlen helyzetnek a vitában való funkciója világos, hiszen a szerző szerint „nem létezik olyan egységes elmélet, amely valaha is kibogozná számunkra a történelmi gombolyag gazdagságát és változatosságát."4 0 Az idézett szerzők több olyan tényt és összefüggést tárnak fel, amely jelentős hozzájárulás Fekete-Afrika gyarmatosításának árnyaltabb megismeréséhez. Az elvi megfogalmazások és következtetések azonban feltűnően egyoldalú megvilágításba helyezik a történteket, úgy tűnik, mintha nem annyira az afrikai kolonizációra vonatkozó forrásanyagból, mint inkább aktuális politikai Szükségletekből származnának. Az elmondottak néhány észrevételt igényelnek: a) Egyedül Afrika kolonizációja valamennyi lényeges vonatkozásának pontos és tudományos felszínre hozása sem vezethet olyan eredményre, amely a kapitalizmus, imperializmus és a gyarmatosítás viszonyát általában tisztázná. b) Jogos az angol, a francia, a német, a belga és portugál gyarmatosítás közötti különbségtétel hangsúlyozása. E különbségek nemcsak a meghódított területek nagyságában, népeinek fejlettségében és a kiépített adminisztráció tevékenységében mutatkoztak, nyilvánvalóan eltérő anyaországi motívumai voltak pl. a brit vagy a portugál expanziónak. A gyarmatpolitika közvetlen ösztönzői és „kivitelezői" között valóban a hadsereg, a bürokrácia és az értelmiség jelentős csoportjait is megtaláljuk.41 Nem hagy-35 Uo. 116. 36 Uo. 106. 37 Uo. 182. 38 L. H. Gann— Peter Duignan: i. m. 114. 39 Uo. 124, 127, 128. 40 Uo. 128. 41 Valamennyi gyarmatpolitikai akció nem hozható kapcsolatba a burzsoázia közvetlen érdekeivel. A gyarmatpolitika mindig jelentős mértékben önálló mozgással is bírt. Nem érdektelen e helyen Marxnak a britek burmai katonai expedícióját illető észrevétele: „Nem marad . . . egyéb érv, csak az, hogy a szűkölködő arisztokráciának foglalkoztatottságra van szüksége, ezért mint egy angol író mondja, létre kell kőzni „Keleten a rangosok szabályszerű dologházát vagy Hampton-Court-ját." Marx —Engels Művei. 9. köt. 193.
