Századok – 1974
Történeti irodalom - Hajdú-bihari kéziratos térképek (Ism. Solymosi László) 903/IV
910 BAI.OGH ANDRÁS ható figyelmen kívül azonban az az alapvető társadalmi összefüggés, hogy Fekete-Afrika gyarmatosítása a nyugat-európai vezető hatalmak monopoltőkés csoportjainak megjelenésével és térnyerésével egyidejűleg és velük összefüggésben zajlott le. c) Fekete Afrika gazdasági kiaknázása a Századforduló körüli években még éppen csak megkezdődött. A „pacifikálás", a gyarmati hatalom szerveinek kiépítése nem egy helyen az első világháború időszakára vált véglegessé. d) A lenini imperializmus-elmélet cáfolására törekedvén, az „új iskola" az afrikai területi expanzió irracionalitásának bizonyítását elsődleges fontosságúnak tartja. Valójában a helyesen értelmezett lenini imperializmus-elmélet nem tartalmaz mindenütt és mindenkor érvényes összefüggést a tőkekivitel és a gyarmati expanzió között, és hangsúlyozza egyes területek távlati gazdasági jelentőségét.4 2 Természetesen minden egyes tengerentúli terület meghódítását nem lehet visszavezetni a monopóliumok közvetlen gazdasági érdekeire. e) A gyarmati expanzió ós a politikailag alávetett területekkel való gazdasági kapcsolatok tendenciájának alakulását nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Dél-Afrikába irányuló brit tőkebefektetések értéke 1886-ben 34 millió font, a századfordulón 200 millió font volt, 1911-ben elérte a 361 millió fontot. (Ez egyenlő az indiai tőkebefektetések értékével !) A brit dél-afrikai kereskedelem értéke 1885—1914 között megháromszorozódott. Mind Kelet-, mind Nyugat-Afrikában megfigyelhető a mezőgazdaságban a monokultúrás rendszer kiépítése, Dél-Afrikában, Kongóban és Dél-Rhodesiában pedig a bányakincsek gyorsütemű feltárása ós kitermelése. A mostoha viszonyok között rendkívüli erőfeszítéseket kívánó erőteljes vasútépítési kampányra a jövőben várt gazdasági és politikai előnyök megszerzése érdekében került sor. 2. Az „eltűnt" imperializmus A dekolonizációs iskola képviselői valamennyien osztják azt a felfogást, miszerint az imperializmus a második világháború utáni években „egyszerűen" eltűnt. Az angol John Strachey 1959-ben írt, a tárgyalt témában is alapvetőnek tekintett művében (The End of Empire, London) megfesti annak a „jóléti államnak" a képét, amely a belső fogyasztás növekedése miatt expanzív politika folytatására nem szorul rá. Ugyanebben az évben Sir Andrew Cohen (több évig a brit gyarmatügyi minisztérium afrika-osztályának vezetője) országa kormányát az afrikai nacionalizmusokkal való együttműködésre igyekszik rábírni (British Policy in Changing Africa, London). A gyarmati kérdések ismert amerikai szakértője, egykori Űj-Delhi-i nagykövet, Chester Bowles szintén a nemzeti felszabadító mozgalmak teremtette realitások tudomásul vételét és az új, „a harmadik erővel" való azonosulási kísérletet propagálja. (The Conscience of a Liberal, New York, 1962.) A gyarmati népekkel való egyenlőtlen kapcsolatok annak a múltnak a produktumai, amellyel nem vállal közösséget, állítja a közgazdász Michael Barratt Brown az „After Imperialism" (London, 1963) című könyvében. Az új iskolához tartozók döntőnek szánt érvei közvetlenül a napjainkban zajló folyamatból, a gyarmati rendszer felbomlásából táplálkoznak. Álláspontjuk bizonyítékát 42 Lenin határozottan utalt „a finánctőke elkerülhetetlen törekvésére a gazdasági terület, sőt általában az (olyan) területek növelésére", amelyek az adott pillanatban még kiaknázásra alkalmatlanok, Ami a tőkekivitel és a gyarmatok kapcsolatát illeti, differenciált képet rajzolt: „az óriási tőkekivitel (Anglia esetében) a legszorosabban összefügg az óriási gyarmatokkal . . . más a helyzet Franciaországban, amely külföldön elhelyezett tőkéjét főképpen Európában fektette be, mindenekelőtt Oroszországban. Németországban egy harmadik válfajjal találkozunk, Németország gyarmatai nem nagyok és a külföldön elhelyezett tőkéje a legegvenletesebben oszlik meg Európa és Amerika között." Lenin Művei 22. köt. 271, 279, 251.
