Századok – 1974
Történeti irodalom - Hajdú-bihari kéziratos térképek (Ism. Solymosi László) 903/IV
908 BAI.OGH ANDRÁS Oliver és Fage ugyancsak nem az angol kezdeményezésre vezetik vissza az afrikai földrésznek a vezető európai hatalmak részéről történő birtokbavételét, hanem az új versenytársak, a németek és belgák afrikai megjelenésétől számítják ,,a nemzetközi hisztéria" kezdetét, amely az addigi erőegyensúly felbomlását jelentette.28 Jean Stengers II. Lipótnak tulajdonít kizárólagos szerepet a Kongó Szabad Állam létrehozásában: „Eredete teljes egészében egyetlen ember akaratában keresendő."29 A XIX. század végén a kiegyensúlyozott, békeszerető és kis lélekszámú Belgium szembeállítása „az imperialista hisztériától űzött" és irracionálisán cselekvő Lipóttal, nemcsak a belga polgári történészek véleményével egyezik. Hasonló nézetet képvisel a Belga-Kongóról több éltékes művet megjelentető Roger Anstey.30 A portugálok afrikai térnyerését a tárgyalt iskola követői különösen szívesen elemzik. Ennek oka az, mint Richard J. Hammond írja, hogy Portugália esetében „a gazdasági imperializmus Hobson — Lenin-féle teóriája szembeötlően érvénytelen."31 A „nem gazdasági imperializmus" kategóriáját a portugálon kívül az olasz kolonializmusra is alkalmazzák. Gann és Duignan egyetértenek azzal, hogy a brit afrikai birtokok zöme stratégiai megfontolásokból született, ugyanakkor a kontinens felosztását olyan nemzetközi rivalizálás termékének írják le, amelyben Franciaország játszotta a kezdeményező szerepet.3 2 A francia gyarmatosítás egyik legismertebb Szakértője, Henri Brunschwig az első világháború előtti terjeszkedő politikát fölöslegesnek, károsnak és gazdaságilag is csaknem eredménytelennek mutatja be. Ügy véli, „az az argumentum, hogy az expanzió hasznot hajtó, semmi más, mint puszta mítosz. Ahogyan az ilyenfajta mítoszoknál gyakori, a nekik ellentmondó bizonyítékok ellenére keletkezett, annak a közvéleménynek a nyomására, amely nem nézett szembe a tényekkel. A parlamentben és a sajtóban a tisztánlátó politikusok és közgazdászok bizonyították, hogy a gyarmati expanzió nem kifizetődő. De az ellenkezőjét hitték el; mindazok, akiket nacionalista emóciók mozgattak, mind pedig ellenfeleik, akik elítélték a kapitalistákat a gyarmati expanzióból származó profitjaik miatt."3 3 Rámutat arra, hogy 1909—1913 között Franciaország külkereskedelmében gyarmati protektorátusi területei mindössze 10%-kal részesültek. Ezen belül is a Maghreb országoknak volt döntő súlyuk, így Fekete Afrika nem játszott érdemleges szerepet. Az „anyaországnak" egyébként saját tengeren túli birtokai külkereskedelmében való részaránya 1894—1910 között némileg csökkent.34 Brunschwig lényegesnek tartja azt bebizonyítani, hogy az „imperializmus korszakának (amin az 1870—1914 közötti éveket érti), kolonializmusa nem állt szükségszerű kapcsolatban a francia metropolis polgárságával. Miután az Afrika felosztását tárgyaló művek többsége nem tartja feladatának, hogy feltárja a nyugat-európai társadalmaknak és azok egyes osztályainak a gyarmatosításhoz való sok összetevőt magába foglaló viszonyát, Brunschwig nem jár kitaposott úton akkor, amikor azt kutatja, hogy valójában kik és hogyan voltak érdekelve a földrész kolonizálásában. Vizsgálódásában azonban a francia terjeszkedés közvetlen résztvevőit és szószólóit veszi szemügyre társadalmi hovatartozás szerinti osztályozás végett. így jut arra a következtetésre, hogy a 28 Roland Oliver—J. D. Fage: i. m. 179. 29 Jean Strengers: The Congo Free State and the Belgian Congo before 1914. In: Colonialism in Africa 1870—1960 . . . 261. 30 Közöttük a legismertebb: Roger Anstey: Britain and the Congo in the Nineteenth Century. Oxford. 1962. 31 Richard J. Hammond: Uneconomic Imperialism: Portugal in Africa. In: Colonialism in Africa 1870—1960 . . . 353. 32 L. H. Gann—Peter Duignan: i. m. 113, 127. 33 Henri Brunschwig: French Colonialism 1871—1914. (Myths and Realities). London. 1966. 183. 34 Uo. 95.
