Századok – 1974

Tanulmányok - Korom Mihály: Horthy kísérlete a háborúból való kiválásra és a szövetséges nagyhatalmak politikája (1944 október) - I. rész 836/IV

HORTHY KlSÉRI.ETE A HÁBORÚBÓL VALÓ KIVÁLÁSRA 875 össze. „Magyarország esetében a pontos összeg meghatározásának kísérlete még kevésbé igazolható — írja a külügyminiszter — mint Románia esetében, ahol is arról van szó, hogy a román fegyveres erők elfoglalták Oroszország meghatározott területeit." (A Moldvai Szovjet Köztársaság és Ukrajna Transznyisztria részének bekebelezéséről van szó — K.M.) Továbbá: „az orosz közvélemény érve, amelyet olyan erőteljesen hangsúlyoztak a román feltéte­lek tárgyalásakor, alighanem sokkal erőtlenebbnek tűnik Magyarországra alkalmazva, tekintettel a nagy különbségre Magyarország hadműveleteinek jellegét és kiterjedését illetően orosz területen."15 9 Valóban, Magyarország Szovjetunió ellen bevetett fegyveres erőinek nagysága a háború eltelt időszaká­ban messze elmaradt a román katonai erő nagysága mögött is. Ekkor még azzal, hogy Magyarország utolsó csatlós és végig kitartott Hitler mellett, s ezzel több kárt is okozott — nem lehetett indokolni a nagyobb összeget. Az ameri­kai észrevétel Magyarország fizetőképessége szempontjából, és az egyesült nemzetek kárigénye kielégíthetőségének oldaláról nézve is túlzottnak tekin­tette a 400 milliós javaslatot.160 Az angolok észrevételét október 17-én Eden külügyminiszter tette meg Molotovnak. Eden is sokalta a 400 milliót. A szovjet külügyminiszter erre azt javasolta, hogy annak 20%-át tegyék félre Jugoszlávia és Csehszlovákia szá­mára. Az aznap esti, Sztálinnál folytatott megbeszélésen újra előkerült ez a kérdés is. Itt a brit nagykövet szerint Sztálin felajánlotta, hogy az egész ma­gyar kártérítési összeget „300 millió dollárra csökkentik, amiből 100 millió dollárt a »kis országoknak« tesznek félre". Ezt a megoldást már Eden is el­fogadta.161 Az amerikai álláspont november elejére közeledett ehhez a megol­dáshoz. Ezt Stettinius ügyvezető külügyminiszter november 2-án Moszkvába küldött sürgönye jelzi, amelyben vagy a fenti megoldási formát ajánlja el­fogadásra 6 éves magyar törlesztéssel, vagy pedig azt, hogy ne tüntessenek fel egyáltalán semmilyen összeget a magyar fegyverszüneti egyezmény-tervezet­ben.16 2 Azonban sem a szovjet javaslatokat, sem az amerikai és angol észrevéte­leket, mint jeleztük, a magyar események negatív alakulása miatt a három nagyhatalom együttesen nem tárgyalta meg. Az események túlhaladták mind a szovjet javaslatok jelentős részét, mind pedig az itt felsorolt, vagy nem is érintett kisebb észrevételek nagyrészét.162 a Mégis az antifasiszta nagyhatal­mak munkálatai a magyar fegyverszüneti egyezmény elkészítésén azt bizo­nyítják, hogy ezen a téren is komoly támogatásra találhatott volna egy hatá­rozott magyar átállási tevékenység. Az előzetes fegyverszüneti feltételek október 11-i moszkvai aláírása Budapesten, a királyi várban, sajnos nem eredményezett lényeges változást Magyarország átállása ügyében. Ügy tűnik, a Várban nem értették meg mind­járt az „előzetes feltételek" lényegét és rendeltetését sem. Ez csak fokozta a 159 Uo. 908. 160 Uo. 161 Uo. 915 — 916. Kennan moszkvai amerikai ügyvivő a külügyminiszternek 1944. október 20-án. 162 Uo. 922 — 924. i62a д nem érintett kisebb észrevételek a következő nem is vitatott kérdésekre vonatkoztak: a jóvátételben kapott árukat ne lehessen exportálni, a jóvátételi árak az áruk világpiaci árai legyenek lehetőleg; a jugoszláv és a csehszlovák félnek a Magyar­országgal kapcsolatos fegyverszüneti tervről történő értesítésének módja; és végül a román egyezmény nem egészen világos pontjával szemben a magyar okmányban ne legyen szó a területi kérdésekről.

Next

/
Thumbnails
Contents