Századok – 1974

Tanulmányok - Vekerdi László: A természettudomány a Tudós Társaság terveiben 807/IV

832 VEKERDI LÁSZLÓ ki úgyszólván minden komolyabb természettudományos igény az Akadémia alapításának korára a honi közéletből? A kérdés nyilván összefügg a rendi ellenzék diadalával, a magyar jakobinizmus vérbefojtásával, a német kissok kikeresni és vizsgálni való eSméretlen dolgok vágynák, a Tudósoknak kedvekért tsak egyegy új példát hozok elő. Kőszeg tájékánn egygy madár fogattatott, melyet azon vidékbeli emberek sem esmérnek, és Sopronban Konrád és Töpler Uraimék meg-vizsgálván, sem Linné, sem Brisson rendes jegyzékében fel-nem találtanak; de azon rendbeli (Ordo) madarak közül valónak esmérték, mellyeket Linné Ölyvöknek (Aocipitres) nevez. Imígy írják le: Lanius capite cristato, gula et taenia oculari nigra, cauda subaequali apice flauo, remigibus secundariis quator apice purpureo." (Magyar Hírmondó 1 (1780) 17. no. 132). Erdély florisztikai feltárásáról Benkő József küldött tudósítást; az 1780. november 25-iki számban részletesen beszámolt hazai botanikai utazásairól. „Lésznek talám — írta befejezésül — jövendőbenn, a kik azt pótolgatják, a tőlem fel-nem keresett Füvek neveinek meg-irásokkal: adja Isten ! mert ahol én jártam-is, nem lehettem olly száz szemű Árgus, aki előtt tsak egy Fü-is láttatlanul ne maradhatott vólna" (uo. 1 (1780) 25. no. 770). De nemcsak a hazai flóráról tudósít Benkő József; beszámol tanítványa, Balog József délamerikai utazásáról is. Az érdekes, izgalmas tudósítás valóságos kedv-keltés a tudományos gyújtőutakra, amit az ügyes szerkesztő — például Cook kapitány utazásairól szóló rendszeres beszámolóival — egyébként is éleszteni igyekezett. A beszámolókhoz s tudósításokhoz fűzött jegyzeteivel pedig folyton-folyvást buzdított, bírált, tanácsolt a magyar nyelvű s a magyar hazát föltáró tudomány érdekében. „Noha ugyan kevés számmal vágynák még — jegyezte meg a szerkesztő Balog József (Benkő által közvetített) leveléhez — a könyvekben gyönyörködő Magyarok; még-is nemzetünknek nagyobb betsületére nézve óhajtani bátorkodom, hogy a miket azon főidnek mivólta és maga leleményei felől, levelekbenn vagy egyébként irni fog ő Kegyelme, avagy tsak edj részént Magyarul irná inkább, hogy-sem más nyelven." Benkő munkásságát pedig így kommentálta: „Mit szóllunk már mi Magyar országiak mind ezekhez ? Meg-előztek már bennünket az Erdélyiek a főid termései felől való tudomány -bann. Meg-vagyon már az Erdélyi Flórának kezdete. Majdan nagyobb réSze-is el-készül. Nekünk edj kis (nem tudom, mitsodás) Tyrnaviensis Flóránál (Nagy-Szombat körül termő füveknek meg-irásánál) egyéb semmink sintsen. Fogadja ugyan Posonban lakozó I/umnitzer Orvos Uram, hogy sok fáradozásai után már készülő Posoni Flórája, nem sokára világot fog látni. De hol van több ? Orvos Uraimék közül, akiket a dolog leg-közelebbről illet, némellyeket az аигеа praxis, aranyt szerző gyakorlás, sokat az értetlenség, másokat más akadály a tanulástól, keresgéléstől, visgálástól el-fog. Azonban az-is igaz, hogy ritka már most a tehetős Urak között a Battyányi Boldizsár, a ki ama hires fűvészt, Klusius Károlyt esztendőnként kétszer háromszor szokta vala maga kotsiján és költségén Bétsből Magyar országra, nevezetesen Német-üjvár várába hoztani ós, hogy ez ország terméseit ki-kereshette s meg-visgálhatta, abban mindenképpen meg-segéteni." (Uo. 1 (1780) 79. no. 591 — 692.) így buzdított a derék Rát Mátyás a vizsgálódásra és a honi föld tudományos megismerésére. Kitaibel nagy utazásai nem légüres térből indultak el tehát s nem is idegen mintára, vagy éppen Winterl professzor könyvszagú botanizálásából. A naturalista természethistória forradalmát, a „ki a szabadba" elvet, jókor közvetítette hozzánk Kollár Ádám ós Tersztyánszky Dániel hírlapírást és közoktatást összekapcsoló, s a felvilágosodás szellemében fölhasználó rendszere. A felvilágosodás racionalizmusa mindig szívesen támaszkodott a természettudományos gondolkozásra. Rát Mátyás például Révai Magyar Alagyák-ját recenzálva nem mulasztja el megemlíteni, hogy a szerző Makó menykövekről szóló könyvének a fordítója. „A ki emezt olvassa, alig fogja azt képzelhetni, hogy annak fordítója, a ki olly méllységes tudományokra adta magát, egyszer-s-mind a gyönyörködtető elme-futtatásokra-is letudjon ereszkedni. De maga mondja a többi között a 7dik Alagya végénn: A' vers én gondom s a drága Mathézis. — S én ezt ollybá tartom, mint a tudományoknak ditsőül felderülő napját jelentő hajnalt, midőn látom, hogy a mi poétáink nem tsak rendbe szedett szóknak számlálói avagy koholói, hanem Haller' és Kaestner-ként mindennémü hasznos tudományokbann gyakorlott elmének ki-fejezői." (Uo. 2 (1781) 46. no. 361 — 362.) S még fél évszázaddal később is dicsőségére vált volna egy matematikai szakfolyóiratnak — ha lett volna nálunk — az a tisztánlátás, ahogyan a körnégyszögesítőket figyelmezteti foglalatosságuk hiábavalóságára, mely „ha szinte fel-találtatnék-is; egyéb nem sülne-ki belőle, hanem hogy közelítés (approximatio) által, ugyan azon számokat kellene abból ki-hozni, mellyek a'nélkül-is tudva vágynák. — Minek-okáért azoknak, a kik a