Századok – 1974
Tanulmányok - Vekerdi László: A természettudomány a Tudós Társaság terveiben 807/IV
828 VEKERDI LÁSZLÓ növényeket általában helyesen határozta meg. Akad azonban sok helytelen meghatározás is, és sok növény hibás név alatt szerepel. Még súlyosabban esik latba, hogy az újnak tartott fajokat nem írta le részletesen, s ami a legfontosabb: a lista távolról sem teljes, s így nem ismerhető meg belőle a vidék flórája. A rövid recenzióra az orvosi kar nevében azonnal válaszolt Winterl professzor a Literarischer Anzeiger július 6-iki és július 20-iki számában, hosszan, méltóságteljesen. Dicsérte a Helytartótanács „bölcs" rendelkezését, melynek máris olyan szép eredmények köszönhetők, mint Genersich Elenchus Florae Scepusiensis-e. De vajon várható-e a folytatás, ha az ilyen szép igyekezetért ócsárlás a hála? Ezért, még ha akad is hiba az efféle munkákban, vétek azt dobra verni, el kell inkább titkolni, s csupán „barátságosan fülébe súgni a szerzőnek". Ha valamit, ő inkább azt kifogásolja Genersich könyvében — s még inkább Kitaibel kritikájában —, hogy nem ragaszkodik szigorúan a Linné által megadott nevekhez. Másfél évtizede, a társaság alapító ülésén is azt tartotta már Winterl a botanika legnagyobb hasznának, hogy egy kis könyvvel a kezében az ember, akárhova kerül is, néven nevezheti a növényeket. Egy flóra teljességre törekvő leírása ? Ugyan, a botanika célja a jelenleg vagy majd a jövőben hasznosítható növények fölismerése. „Teljesen nevetséges vállalkozás" lenne másért kutatni új növények lelőhelyeit, mint azért, hogy egykor majd gyógyszerekként, táplálékként vagy technikai célokra fölhasználtassanak. „Két ellentétes tudományos felfogás ütközik össze" a kritikában és ellenkritikában, összegezi Gombocz a vita ismertetését. „Kétségtelen, hogy ami a szinónima-tömeg veszélyét illeti, volt valami igazság Winterl szavaiban, ezt a jövő mutatta meg, de egyébként felfogásának roppant ósdiságán csak mosolyoghatott Kitaibel. Bizony nem volt nevetséges Kitaibel vállalkozása, mikor a Plantae Rarioreshen az »ezerarcú Alföld« növényritkaságait elénkbe tárta, mikor nem gyógy- vagy haszonnövények keresése céljából mászta meg a Kárpátok hegyeit."8 4 Ez a vita több szempontból is figyelemre méltó. Először is mutatja, hogy a „fülbesúgó" kritikai módszer népszerűsége nem korlátozódott az irodalmi életre. Különben a Literarischer Anzeiger recenziói között akad egy pár, főleg természettudományi vagy matematikai könyvekről szóló bírálat, amiből gyanítható, hogy a szerkesztő igyekezett az efféle „baráti" kritikák ellen küzdeni. Azonban — s ez a vita másik, fontosabb tanulsága — szembe találta magát a Kar s az Egyetem érdekeivel. A testület az érdekeit — a tagok érdekeit — védte, nem az igazságot vagy az új felfedezéseket. Nem lehet azt állítani, hogy Kitaibelt ne ismerték volna el külföldön s itthon egyaránt. Külhoni tudós társaságok tagjául választották, itthon az utazásaihoz nem is egészen jelentéktelen összegű segélyeket kapott; továbbá kitüntetéseket s kiemelt fizetést.65 Némi huza-vona után, hallgatólagosan, mentesítették az oktatás terhétől is. A honi körülményekhez képest „szép" tudományos karriert futott be, kétségkívül. De a Plantae Rariores (Bolyai János Scientia spatii-ja után a legjelentősebb XIX. századi magyar tudományos mű) sohasem jelenhetett volna meg Waldstein Ferenc gróf áldozatkész támogatása s baráti segítsége nélkül; a nagy művet hatalmas anyagi és szellemi 64 Uo. 337. 65 „Ő Felsége, tekintettel Kitaibel igen nagy érdemeire, rendes tanári címet és 1200 fl. fizetést ad neki 1802 szeptember l.-étől kezdve." Gombocz Endre: i. m. 216.
