Századok – 1974
Tanulmányok - Vekerdi László: A természettudomány a Tudós Társaság terveiben 807/IV
A TERMÉSZETTUDOMÁNY A TUDÖS TÁRSASÁG TERVEIBEN 827 utaztak irodalmi kutatás végett, s hogy ott közvetlen kapcsolatba lépjenek Németország nagy botanikusaival, egy Hedwig-gel, egy Wildenow-val s másokkal. Reméljük — végződik az ismertetés — , hogy ez a mű az egyik legszebb gyarapodása lesz a magyarországi irodalomnak."60 A plantae rariores előfizetési felhívása 1799. március 17-én jelent meg Bécsben, az első füzet 1799 novemberében, „valószínűleg 200 példányban; a többi füzet azonban csak rendetlen időközökben követte az elsőt."6 1 „A nagy mű egyébként már az első füzet megjelenésekor felkeltette a szakkörök érdeklődését. A regensburgi botanikai társaság, a göttingai királyi társaság tagjai közé választotta a tudós szerzőket. Az Annalen der Österreichischen Literatur már 1802 januári számában részletesen és nagy elismeréssel ismerteti az első 7 füzetet, majd az egész megjelent kötetet."62 A Literarischer Anzeiger is közölte, még 1799 áprilisában a Plantae rariores részletes hirdetését; s Kitaibel szerzőként is szerepelt a folyóiratban. így például a február 14-i számban jelent meg a Mátráról írt „kis monográfiaszerű dolgozata", melyben — Gombocz tömör értékelése szerint — megsejtette, „hogy a későbbi, növényföldrajzi alapon folytatott flórakutatásban milyen nagy szerepe lesz a Magyar Középhegységnek". Nemcsak a flórát írtaié, részletesen beszámolt a geológiai és ásványtani viszonyokról s az ásványvizekről is. „A természet egységbe látásának tanúbizonysága", írta Kitaibel tanulmányáról Gombocz. S ez a természetszemlélet jellemzi Kitaibel minden munkáját. „Utjainv lia a növény áll is első helyen, mint az igazi felfedezőt, minden érdekli. Ásványvizek, állatok, ásványok, kőzetek, népszokások, népies nevek — valamennyit bevonja gyűjtő munkájába. Egységes kép a természetről, ez a fő igyekezete. . . Abban az időben, mikor a botanikusok legnagyobb dicsőségüket abban látták, hogy az újonnan felfedezett fajok neveihez odabiggyeszthették a hiúságukat teljesen kielégítő »mihi« szócskát, Kitaibel, akinek pedig erre bőségesen nyílott alkalma, sokkal messzebb tekint. Az új faj leírásával nem látja munkáját befejezettnek. Izgatja és képzeletét további munkára serkenti a fajok sajátságos földrajzi elterjedése, a variálódó fajok, a talaj, az éghajlat hatása a növények eloszlására."63 Ezzel a — mai néven ökológiai — szemléletével s modern módszereivel persze magára maradt, kivált hazánkban, ahol a Helytartótanács az ország florisztikai fölmérését — szokása szerint — rendeletekkel kívánta megoldani. Felszólította a megyei és a városi orvosokat, hogy gyűjtsék be a vidék növényeit; az sem baj, ha meghatározni nem tudják, küldjék csak el a lelőhely feltüntetésével a Helytartótanácsnak, ahol aztán Winterl professzor majd tudományosan földolgozza az anyagot. A megyei fizikusoknak persze kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy teljesítsék a rendeletet; közönséges útszéli gazon kívül nem is jutott így semmi egyéb Winterl kezébe. Egyetlen ember akadt az egész országban, Genersich Sámuel, Lőcse város orvosa, aki egyébként is szenvedélyes növénygyűjtő lévén, néhány új kárpáti fajjal gazdagította az egyetem botanikus kertjét. Genersich növénygyűjtő munkássága eredményét össze is foglalta egy kis könyvben, melyben felsorolta a Szepességben talált ismert s új növényfajokat. A könyvet, mely 1798-ban jelent meg Lőcsén, Kitaibel recenzeálta a Literärischer Anzeiger 1799. június 22-iki számában. Elismerte a munka érdemeit, elsősorban azt, hogy a szerző a felsorolt 60 Literarischer Anzeiger für Ungern, No. 1, 1799. jan. 3. 3. 61 Gombocz Endre: i. m. 326. 62 Uo. 329. 63 Uo. 308-309.
