Századok – 1974

Tanulmányok - Réti R. László: A Rimamurány-salgótarjáni Vasmű R. T. az első világháborúban 622/III

ВЙТ1 В. LÁSZLÓ Továbbra sem változott azonban a vélemény a tekintetben, hogy az állami beavatkozás gyakorlata a jövőben is csak átmeneti, időleges állapot lehet, amely nem lépi túl a magántőke számára még elviselhető határt. A Balkán teljes és nyílt leigázásának programja helyett a magyar finánctőkés burzsoáziának be kellett érnie a még elérhetőnek vélt, de málékkor is irreális „minimális" programmal, a Balkán kereskedelmi meghódításával. A háborús kudarcokból okulva új, és a korábbinál hatékonyabb módszerek után kutatott.5

1 A Központi Hatalmak háborús céljainak ez a kényszerű revíziója tartalmi változást okozott a Szövetségesek egymáshoz való viszonyában is. A német fegyverek sikereinek tetőpontján, 1915-ben a Birodalom már a világ tudomására hozta a közép-európai „elrendezést" célzó tervét.5

2 A „Mitteleuropa", vagyis a Közép-Európa feletti német hegemónia tervét a magyar uralkodó osztályok egyes (főként agrárius) köreiben megértéssel, más (főként a nehézipari és így a vasipari burzsoázia) köreiben legalábbis aggállyal fogadták. Matlekovits Sándor pl., aki több cikkében foglalkozott a Monarchia és Németország fejlettségbeli szintkülönbségével, és így a vámunió kérdésének is hivatott ismerője volt, jól látta, hogy a tervezett vámunió az iparilag fejlettebb Németországnak hozna hasznot. Mégis úgy vélte, hogy a politikai szövetséget gazdasági szövetséggel kell kiegészíteni. Elmarasztalta a vámpolitika „vaskalaposait", a mindenáron védelmet követelő nehézipart, a vasipart, s a vele kapcsolatos gépipart. Matlekovits támogatta a német—osztrák-magyar vámunió gondolatát, mert úgy vélte, hogy a központi hatalmak érdekellentéteit a Mitteleuropa-terv — megvalósulása esetén — ezen országok határain kívülre tereli, és azokat az ellenséges hatalmak rovására oldja fel. A magyar tőkének erős szövetségesekre van szüksége ahhoz — írta, — hogy a világpiacok meghódítására induljon. Matlekovits alapvetően a magyar imperializmus expanziós igényéből kiindulva vette vizsgálat alá az egész bonyolult kérdéskomplexumot.5

3 Smolka János a nagyipar és a pénzügyi körök lapjában, a Magyar Kereskedelem és Pénzügyben már óvatosabban fogalmazott. Nem ellenezte nyíltan a vámunió tervét, de nem vetette el a védővámokat sem, amelyeket „nevelővám" elnevezés alatt kív nt „visszacsempészni" a Monarchia és Németország határaira. Smolka, akái minden bizonnyal a „vámpolitika vaskalaposainak" nézeteit közvetítette, a vámuniót a versenyképesség elérésétől tette függővé, vagyis gyakorlatilag elutasította a „Mitteleuropa"-tervet.54 Hajdú Lajos a BKL-ben fejtette ki lényegében elutasító véleményét a kérdésről. A vámunió ellentétes hatású — írta. Nagyobb belső piacot biztosít ugyan, de nagyobb a verseny is. A kibővült belső piac a magyar nagyiparnak (és elsősorban a vas- és kohóiparnak) nem lenne előnyös, mert az nem tudná állni a német, de még az osztrák művek versenyét[ sem. " Szárny Zoltán: A Balkán kereskedelmi meghódítása. — Magyar Ipar, 1917, ápr. 1. 5í

Vö. Fr. Neumann: Középeurópa. Bp. 1916. 53

A német —osztrák-magyar vámunióról. — Magyar Ipar, 1916. febr. 27. 54

Smolka János : Jövő gazdasági közeledésünk Németországhoz. — Magyar Kereskedelem és Pénzügy, 1915. nov. 10.