Századok – 1974

Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III

LEGITIMITÁS ÉS IDONEITÁS 609 ménysort, hogy Salamon tettéből tűnjék ki: tiszteletben tartotta Béla or­száglását. A XIII. század elején, László kanonizációja után a központba László alakja került. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy László szentségének (s a részint ehhez is alapot jelentő idoneitásnak) elfogadása merev egyházi szemléletet jelent, pontosabban: hogy az egyházi burok ne foglalna magában más tartalmat is. Még akkor sem állna így a helyzet, ha az idoneitás elve III. Bélával megszűnt volna hatni. Ámde II. András korában, aki alatt a László-legenda és talán egy krónika is íródott, több irányban is érvényesült az alkalmassági felfogás. 1. II. András Imre elleni harcában csak az idoneitásra támaszkodha­tott mint ideológiai fegyverre, hiszen Imre legitim, koronás király volt. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy III. Ince pápa is a törvényes uralkodó, Imre oldalán állt.113 2. András a gyermek III. Lászlóval szemben saját nagykorúságára, azaz testi és szellemi idoneitására hivatkozott, jóllehet a pápa az ifjú uralkodó pártját fogta.114 Mint már láttuk, András a későbbiek folyamán is érvénye­síti az alkalmassági elvet, s az „annus regni" számításban már 1218-tól neg­ligálja III. László uralkodását. Az idoneitás tehát III. Béla után, II. András korában is eleven; más kérdés az, hogy II. András 1205-től már saját személyében is megfelel a le­gitim elv követelményének.115 A legitimitás sem enyészett el egy csapásra a XII. század végén. Utó­hatásaival több vonatkozásban találkozhatunk a XII—XIII. század for­dulóján. 1. Spalatói Tamás jegyezte fel munkájában, hogy 1203-ban Imre fegy­vertelenül elfogja a katonáitól körülvett Andrást. Mivel — Pauler Gyula szerint — a történet alapmagva hiteles lehet,11 6 ebben az epizódban jogos a legitim király objektív tiszteletének írásbeli megörökítését látnunk. 2. Csóka J. Lajos hívta fel a figyelmet arra, hogy a Pray-kódex szerzője a Szt. László-misében az akkor szentté avatott László királyt mint megtérő és kegyelmet nyert bűnöst szerepeltette: „Deus, qui beatum Ladizlaum re­gem . . . delinquentem ad veniam et iustum transtulisti ad glóriám . . ."117 A már kanonizált László efféle aposztrofálása csakis a legitim elv (utóhatá­sával magyarázható. Világos tehát, hogy II. András korában az idoneitás mellett a vissza­szorulóban lévő legitimitás jelenlétével is számolnunk kell. Az egymást ke­resztező felfogások szintézisét a XIII. század elején keletkezett László-le­genda adja. A legenda már első soraiban igen pozitív jellemzést ad Gézáról, de közben nem mulasztja el királynak nevezni Salamont: „Géza, a dicső ki­rály . . vallásos, egészen katolikus férfi (volt), aki oly tisztes erényekkel és jó cselekedetekkel ékeskedett, hogyha a közte és Salamon király közti; 113 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt II.2 14 Csóka J. Lajos: i. m. 650—561. 114 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Arpádházi királyok alatt II.2 37. 116 Csóka J. Lajos (i. m. 551) egyoldalúan csak ez utóbbi mozzanatot hangsú­lyozta. 116 Joannes Georgivs Schwandtner : Seriptores rervm Hvngaricarvm veteres, ac genvini III. Vindobonae. 1748. 669; Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád­házi királyok alatt II.2 490. 1. 34. jegyz. 117 Csóka J. Lajos: i. m. 264, 423.

Next

/
Thumbnails
Contents