Századok – 1974

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 567/II

KRÓNIKA 579 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI A központ hírei ANKÉT RÁNKI GYÖRGY: A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ C. KÖNYVÉRŐL A Magyar Történelmi Társulat és a TIT Hadtudományi és Történelmi Választmánya 1974. május 8-án ankétot rendezett Ránki György : A második világháború története című könyvóról. A vitát Nagy Gábor kandidátus, vezérőrnagy vezette. A felkért hozzászólók közül elsőként felszólaló Borús József kandidátus, a MTA Történettudományi Intézet főmunkatársa a világháború iránti érdeklődésről, s az ezt kielégíteni próbáló irodalmi, s egyéb művészi alkotások tévedéseiről szólva különösen nagy jelentőséget tulajdonított e könyv megjelenésének, mert több vonatkozásban önállóan újat adva, s egyes kérdésekben pontosan fogalmazva helyreigazítja a közvéleményben kialakult téves felfogásokat. A 10.000 példányban megjelent könyv napok alatt elfogyott, s ez is igazolja az ilyen jellegű összefoglaló munkák létjogolutságát. A könyv arányaival foglalkozva a felszólaló egyetértett a szerző elgondolásával, s több — a sajtóban megjelent — kritikával vitatkozva elegendőnek ítélte a könyvnek a második magyar hadsereg katasztrófájával foglalkozó részét. Elemezte Ránki György forrásanyagát, majd a kézirat elkészülte után megjelent fontosabb emlékiratokra utalva, felvetette egy második, bővített kiadás gondolatát. Dolmányos István kandidátus, egyetemi docens üdvözölte e tudományos rangú ós igényű, de ugyanakkor népszerű módon megírt könyv megjelenését s a történeti közgondolkodásra gyakorolt hatását, amivel nagyon hasznosan közreműködik a második világháborúval kapcsolatban nálunk kialakult régi történeti kép módosításában. Dicsérve Ránki György érdekes feldolgozási módszereit, az érdekes részletek, frappáns epizódok kiemelését, az olvasmányosságot, megállapította, hogy ez a munka nemzetközi szempontból is figyelmet érdemlő, értékes vállalkozás a világháború történetének feldolgozására. Dolmányos István kritikai megjegyzéseit a politikatörténeti rész értékítéleteivel, a tengelyhatalmak vezetőinek jellemzésével kapcsolatban tette meg. Vitatta Mussolini egészségi állapotának túlzott előtérbe állításának helyességét, Horthy megdöbbenését > Hitlerrel történt salzburgi találkozása alkalmával; a magyar háborús részvétellel kapcsolatban nem értett egyet azzal a megközelítéssel, hogy a háború első periódusában Magyarország elsősorban gazdaságilag segítette Németországot. Benes megítéléséről szólva bizonyos problémákat vetett fel az antifasiszta koalíció egyes vezetőinek politikájával kapcsolatban is. Benes árnyaltabb jellemzésének szükségességót hangsúlyozta, majd Sztálin szerepével, jellemzésével kapcsolatban vitatta a könyv azon megfogalmazását, hogy Sztálin kis apparátussal döntött fontos katonai vagy politikai kérdésekben. Sztálin döntéseivel kapcsolatban a felszólaló hangsúlyozta, hogy a háborús körülmények között, s minden nehézség ellenére, érvényesült a hatalmas szovjet apparátus tapasztalata, hozzáértése, véleményük kialakítási lehetősége, s e vélemény továbbadása. Dolmányos István keveselte a háború előkészítő szakaszával kapcsolatban felsorolt gazdasági haditermelési adatokat, mert ezek az adatok — megítélése szerint — nem adnak önmagukban választ arra a kérdésre: mely tényezők tették lehetővé, hogy a német hadsereget már 1941-ben vissza tudták lökni Moszkva alól. A hozzászóló vitatta a könyv azon állítását, hogy Molotovnak Sztálin megrendülése miatt kellett a háború elején beszédet tartania. Dolmányos István szerint itt inkább politikai-taktikai megoldásról volt szó, s nem fizikai vagy lelki problémáról. A hozzászóló problematikusnak érezte az antifasiszta koalíció kialakulásával foglalkozó fejezetek tagolását, s arra utalva, hogy a koalíció kialakulása elsősorban a szovjet—német háborútól függött, s ezért szükségesebbnek érezte minőségi mozzanatként a Honvédő Háború kezdetének kiugratását. Ezzel összefüggésben Dolmányos István felvetette a hadicélok problémáját, hiányolva a Szovjetunió határozottabb megfogalmazásokat javasoló hadicéljainak ismertetését. E célok alapjában nem tértek el az antifasiszta koalíció hadicéljaitól, de a Szovjetunió következetesebben fogalmazta meg azokat a háború folyamán, s ezek több tekintetben kötelezőek lehettek volna a nyugati táborra is. A második világháború alatti nagy találkozásokról szólva úgy találta, hogy nem érződik eléggé a Szovjetunió szerepének növekedése és a katonai győzelmek közötti összefüggés, s hogy ez miképpen befolyásolta a tárgyalások menetét. Tóth Sándor alezredes, a Hadtörténelmi Intézet osztályvezetője a könyvet nagyon jelentős, hasznos, nagyszabású vállalkozásként értékelte; a szerzőnek az adott ter je-