Századok – 1974

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 567/II

568 KRÓNIKA delmen belül sikerült komplex módon a háború történetéről a maximumot közölnie. Borús Józseffel egyetértve a könyv arányait megfelelőnek ítélve hangsúlyozta, hogy bár e könyv nem hadtörténelmi munka, mégis a katonai események jelentőségüknek megfelelő helyet kaptak a műben. Magyarországnak a második világháborúban betöltött szerepével, a magyarországi hadműveletek ábrázolásával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy 1941-ben a magyar hadsereg legkorszerűbb, magasabb egysége, a gyorshadtest, tehát a hadsereg legmodernebb harci technikája vett részt a Szovjetunió elleni hadműveletben. Sajnálattal állapította meg, hogy a szerző a magyarországi hadműveletek áttekintése során nem vette eléggé tekintetbe azokat az eredményeket, amelyeket a hazai hadtörténetírás elért. Egyes katonai vonatkozású problémákra rámutatva hangsúlyozta, hogy egy ilyen, összefoglaló jellegű munka milyen sokat tehet annak érdekében, hogy bizonyos kérdések helyesen menjenek át a köztudatba. Perjés Géza, a KSHI tudományos munkatársa felszólalásában kiemelte a könyv élményszerűségét, jól szerkesztettségét, arányosságát, a katonai-politikai és gazdasági kérdések kellő egyensúlyban történt bemutatását. Vitatkozva Dolmányos Istvánnal kitűnőnek tartotta a főbb szereplők pszichológiai megfestését. Hiányolta viszont Hitler portréjának teljesebb megrajzolását, s azon véleményének adott hangot, hogy valószínűleg a Kiadó nem tette lehetővé a nagyobb terjedelmet. A továbbiakban elemezte Hitler katonai sikereinek okait, Hitler és a német vezérkar viszonyát. Javasolta, hogy az esetleges következő bővített kiadásban a szerző adjon képet a háborút megelőzően a hadseregek felszereltségéről, kiképzettségéről. E vonatkozásban kifejtette, hogy a harmincas években a szovjet hadsereg már felismerte a páncélosok tömeges alkalmazásának és a csapatok légi szállításának lehetőségeit. A vita további résztvevői hozzászólásaikban a moszkvai, illetve a sztálingrádi csata értékelésével, a lengyel kérdéssel, s általában a világháború magyar vonatkozásaival foglalkoztak. Bánki György válaszában a vitában felmerült fontosabb problémákkal foglalkozva először arról szólt, hogy a Kiadóval a terjedelem megítélését illetően nem volt különösebb nézeteltérése, hiszen az volt a cél, hogy egy nagyobb, tehát nem túl nagyvonalú, de mégis átfogó képet adjon a könyv, anélkül, hogy a részleteket vizsgálná. E célnak a tervezett 50 ív megfelelt. Az arányokkal kapcsolatban azon véleményének adott kifejezést, hogy az általános, a második világháború történetének összefoglaló feldolgozását nyújtó munkákban többé-kevésbé meglehetősen kevés szó esik Magyarországról, Délkelet-Európáról; ezen munkában e képen valamelyest sikerült korrigálni, de megítélése szerint többet nem lenne helyes írni. Megfontolandó kritikai észrevételnek tartotta ugyan Dolmányos István felvetését a fejezet beosztások tagolásával kapcsolatban, de a munka felépítésében mégis a könyvben alkalmazott megoldást tartotta helyesnek. Ránki György válaszában egyetértett Tóth Sándor hadtörténeti jellegű kritikai megjegyzéseivel, amelyeknek egy második kiadásban eleget lehet tenni. A moszkvai és a sztálingrádi csaták összehasonlítását szükségesnek tartotta, mert ezzel kívánta érzékeltetni a kettő közötti különbséget: Moszkva még csak megállította a németeket, de Sztálingrád a jelentősebb, ez volt az, amely megfordította a háború menetét, hiszen ez volt a fordulat, itt kezdődött a német erők megsemmisítése. A magyar részvétel kérdéséről — amelyet a vita több felszólalója érintett — Ránki György úgy nyilatkozott, hogy a dolgok értékét és jelentőségét a perspektívák mindig befolyásolják, s ha „Magyarország a második világháborúban" címmel írta volna könyvét, úgy „talán a hangsúlyokat erősebbre vettem volna"; de nemzetközi méretekben helyes az arányokat is világosan bemutatni. Igazat adott Perjés Gézának, a Hitler-portré valóban hiányzik, inkább csak elemei vannak meg. Az egyes egyéniségek ábrázolásával kapcsolatban, vitatkozva Dolmányos István gondolatmenetével, kihangsúlyozta a pszichológiai momentumokat, s rámutatott: a történész részéről vétek lenne ezeket a mozzanatokat a munkákában kidolgozatlanul hagyni. Vitatkozva Dolmányos István véleményével, Ránki György hangsúlyozta, hogy a Sztálin-portrét nagyon átgondolta, s ezzel próbálta azon véleményét kifejezni, hogy Sztálint a világháború nagy alakjának, kiemelkedő államférfinak tartja, akinek 1941-ben viszont volt oka arra, hogy megrendüljön. A továbbiakban elemezte Sztálin s a szovjet apparátus vezetési stílusát, amely 1942 után a háború megnyerése szempontjából kiválóan működött. Elismerte Dolmányos Istvánnak a háborút megelőző gazdasági helyzet részletesebb elemzésének szükségességére vonatkozó észrevétele jogosságát, majd a nemzetközi kapcsolatok kérdéséről szólva, elutasítva Dolmányos észrevételét, elemezte Benes politikai vonalvezetését. A tárgyalások és a nemzetközi kapcsolatok vonatkozásában kiemelte: művében megpróbálta korrigálni a szövetségesek közötti viszonyról Magyarországon kialakult téves képet, tehát a háború időszakában nem az ellentétek, hanem a fasizmus elleni közös harc kérdései domináltak.