Századok – 1974

Krónika - Tudományos emlékülés az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulójának tiszteletére (Gergely András) 553/II

560 KRÓNIKA séget nem köthet, csak a parlament beleegyezésével. Ezzel pedig a polgári alkotmányosság olyan követelményét teljesítette, ami a polgári köztársaságokban is egykorúan ritkaságszámba ment, a dualista Monarchiában pedig mindvégig az uralkodó abszolutisztikus jogaival áthidalt közjogi hézagot képezett. Fejtegetéseink azt kívánták bizonyítani — mondotta befejezésül Szabad György —, hogy a megalkotói által is kiegészítendőnek tartott 1848-as törvénykönyv nyitott volt, ós ez a nyitottság a polgári átalakulás kiteljesedését szolgálta. Az általa már anticipált törekvéseknek, részben a továbbfolyó társadalmi és politikai küzdelmeknek az eredménye volt a kiegészítését hozó lépések egész sora 1848—49-ben. Ezek is szétválaszthatatlanná teszik a forradalom ós az önvédelmi háború, a társadalmi és nemzeti létérdekekért folyó küzdelem különböző fázisait, lényegükként mutatva fel az egyenjogú polgárok államának önrendelkezését is biztosítani kívánó polgári átalakulás szilárd megalapozására irányuló törekvéseket. Az ülésszak második napján elsőként Varga János, a Levéltári Igazgatóság vezetője, a történettudományok doktora tartott előadást A forradalom és a parasztság címmel. A jobbágykérdés rendezésére vonatkozó reformkori elképzelések felvázolása után Yarga János rámutatott arra, hogy még az előrelépést jelentő 1847-es tervezeteket is elsöpörték a,z események. A forradalom kitörésekor a nemesi törvényhozókat elfogta a riadalom. Úgy látták; gyorsan kell cselekedniük, nehogy a jobbágyság önmaga, saját eszközeivel és radikálisan számoljon le a feudalizmussal, s egyszersmind annak uralkodó osztályával is. E körülményt használták ki Kossuth és elvbarátai, akik a feudalizmus megszüntet azért is óhajtották, hogy így a földesúr—jobbágy osztályellentótónek leépítésével paraszti tömegbázist kapjanak osztrákellenes nemzeti törekvéseikhez. Az ijedelemtől elbizonytalanodott diétával, majd a sarokba szorított udvarral minden korábban tervezettnél mélyrehatóbb megoldást fogadtattak el. Törvénnyé lett javaslatuk szerint azonnal szabad emberré válik minden jobbágy, az úrbéresnek vagy úrbéri jellegűnek minősülő föld minden feudális tehertől mentesen használójának végleges és kizárólagos tulajdona lesz, a földesurakat pedig, akik az állami terheket rövidesen volt jobbágyaikkal közösen, birtokaránylag viselik, elvesztett jövedelmükért az állam kárpótolja. A parasztság a felszabadulás hírét örömmel, itt természetesnek véve, amott hitetlenkedve fogadta. Mikor aztán kezdte felfogni, hogy a változás nem ámítás, hanem tényleges, a helységek egész sorában vagy nem értette meg, vagy nem akarta tudomásul venni, hogy a felszabadulásnak határai vannak. Az új törvények a parasztság egy részét semlegesítették, másikát viszont aktivizálták. Az osztályharc tárgya itt ez, ott az a probléma lett. A szabadságjogok szélesítésének igénye csak halkan jelentkezett, annál erősebb hangot kapott minden olyan probléma, amely közvetlenül valamilyen materiális érdekkel függött össze. Megoldásukat a parasztság változatos utakon kísérelte meg: a skála az itt is, ott is kirobbanó mozgalmaktól és önkényes igazságtevóstől a fennmaradt kötelezettségek megtagadásán át a kormányhoz ömlő petíciótömegig terjedt, e kérvényáradatban pedig a birtokrendezés megismétlésének vagy az irtásdózsma megszüntetésének kívánalma éppúgy jelen volt, mint a zsellérek földigónye. A magyar parasztság nem adta fel osztályálláspontiát, de hajlandó volt az új hatalommal együttműködni. Őrizte különállását az uralkodó osztálytól, de bizalmat előlegezett ezen osztály kormányra került reprezentánsainak, akik az elért vívmányok előharcosai közé számítottak. Mozgalmai őzért csak az új rend jobbítására, de nem képviselőinek megdöntésére irányultak. A parasztság osztályfellépése, a kérvények szűnni nem akaró áradata hamarosan meggyőzte a kormányt arról, hogy e területen is előbbre kell lépni, s a népképviseleti országgyűlés különböző irányzatai is a jobbágyfelszabadítást továbbfejlesztő tervezetek készítésével foglalatoskodtak. Közben fokról-fokra súlyosbodott a külső ellenforradalmi veszély, amely elsődlegesen a nemzeti vívmányokat fenyegette. Ezzel párhuzamosan nőtt a parasztkérdés jelentősége. Mert a paraszti igények nem haltak el, és egyelőre a mozgalmaknak se lett vége. Márpedig támadás esetén nagyon sok múlt a parasztság magatartásán. Az új rendnek a parasztra mint katonára is szüksége volt, nélküle reménytelennek bizonyult volna szembeszállni az ellenforradalommal. így a parasztkérdés, akárcsak márciusban, a nemzeti kérdéssel mind szorosabb kapcsolatba került, a forradalom erőinek a paraszttal és általa kellett hazát teremteni, illetőleg azt mag védeni. De olyan hazát, amelyet a parasztság is magáénak érez. E feladat pedig a feudális maradványok napirendre tűzését sürgette, hiszen az összefogásról szónokló tisztviselőknek máris odakiabálták a parasztok: és ha nem vagyunk egy felekezeten? — De a harc polgári és katonai vezérkart is igényelt, mint ilyen pedig az értelmiség mellett csak a volt nemesség, illetőleg annak egyik része jöhetett szóba. Vigyázni kellett hát, hogy az egyensúly ne billenjen át a parasztok oldalára, és a nemesség ne futamodjók meg az országra kényszerített küzdelem