Századok – 1974

Krónika - Tudományos emlékülés az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulójának tiszteletére (Gergely András) 553/II

654 KRÓNIKA nek politikai irányvonalába eső évfordulók, főként a forradalom centenáriumának megünneplése ösztönözte; ugyanakkor a polgári történetírás mulasztásainak ós tudatos ferdítéseinek helyreigazítása is feltétlenül szükségessé tette. A korábbi értékelés alaptónusát ugyanis, mint ismeretes, kivált a Horthy-korszakban, a szélsőséges forradalomellenesség adta meg, amely az úgynevezett konzervatív reformot magasztalta, és annak képviselőit heroizálta. Másfelől a valóságos történelmi folyamatok meghamisításával a haladó küzdelmeket kiforgatta igazi mivoltukból, a progresszív személyiségek arculatát a maga képmására igyekezett átidomítani, s az ekként deformált történelmi hagyományokat az ellenforradalmi-nacionalista ideológiába beépíteni. Ilyen előzmények után a kibontakozó marxista történetírásra várt a feudális rend válságának, a forradalom érlelődésének és valódi jellegének, az osztályküzdelmek alakulásának és a néptömegek szerepének feltárása. Nagyszabású forráskutató tevékenység indult a magyar jakobinusok mozgalmának dukumentumaitól a Kossuth-iratok — bár időközben sajnos félbeszakadt — publikálásán át az 1848-as parasztmozgalmak iratainak kiadásáig; s ez alapozta meg a történeti feldolgozásokat. Amíg a magyar középkor első századaira Molnár Eriknek, úgy a reformkorraszabadságharcra vonatkozóan Révai Józsefnek az antifasiszta küzdelmek idején írt úttörő érdemű tanulmányai adtak elvi segítséget e kutatásokhoz, amelyek tanulmányokban, emlékkönyvekben, monográfiákban a korszak átfogó és egyben részletekbe hatoló kópét munkálták ki. összegezésükként 1961-ben jelent meg az egyetemi tankönyv III. kötete, amelynek egyes fejezetei eredeti, bővebb változatukban önálló monográfiákként is napvilágot láttak. Az azóta eltelt másfél évtizedben pedig újabb jelentős eredményekkel gyarapodott a korszak feltárása. Ha csak a legszűkebb értelemben vett korszakra, 1848-49-re korlátoznánk áttekintésünket az utóbbi évek eredményei felett, akkor sem törekedhetnénk teljességre. A legtöbb új feldolgozás a nemzetiségi kérdés vonatkozásában született. A megbékélési tervek, demokratikus tradíciók bemutatása mellett — az 1967-es szomolányi szlovák—magyar történész tanácskozás nyomán — újabb lendülettel folytatódott a tragikus konfliktusokhoz vezetett nemzetiségi ellentétek mélyreható elemzése is. Több hadtörténeti kérdés tisztázása a hadműveletek és a politika összefüggéseit mélyítette el, bár a Görgey-kérdéssel — számos dokumentum publikálása mellett, — még mindig csak rövidebb lélegzetű írások foglalkoztak. A forradalmi átalakulás nyomán létrejött új állami berendezkedéssel — a választási rendszer, a büntetőjog, a sajtóeljárás kapcsán — jogtörténetírásunk, külpolitikai összefüggéseivel és a belpolitika fő kérdéseivel (kormánybiztosi rendszer, földkérdés, pénzügyek), továbbá a 48-as miniszterek (Deák, Széchenyi ill. Vukovics) tevékenységével pedig történetírásunk foglalkozott behatóan. A tárgykör- 1 bői legutóbb megjelent kiváló monográfia pedig a jobbágyfelszabadítás kivívásának gyors és mélyreható, de egyúttal páratlan küzdelmekkel teli menetét mutatta be. Mindezekről az eredményekről, s velük a még jelzésszerűen sem említettek egész soráról kell tehát elemző számvetést adnunk; ez ülésszakunk megrendezésének másik célja, másik fő motívuma. Végül rendezvényünk harmadik indítékát abban jelölném meg — folytatta megnyitóját Pach Zsigmond Pál —, hogy hozzájáruljunk az új, további kutatási szempontok, irányok, feladatok megjelöléséhez, körvonalazásához. Ha ülésszakunkon csakugyan sikerül az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket és előrehaladást lemérni, ebből önmagában elébünk tárulnak az új kérdések, feladatok. Ám a társadalomtudományok fejlődésót, új kutatási szempontjait a társadalom egész fejlődése is meghatározza. A magyar társadalom fejlődése pedig az elmúlt másfél évtizedben hatalmas mértékben haladt előre. Ez a fejlődés szükségképpen új kutatási irányokat vülant fel, új szempontokat láttat a múlt kutatásában, 1848 kutatásában is. Persze nem abban az értelemben, hogy a jelen szempontjaihoz igazítsuk a múltat, hanem abban az értelemben, hogy a jelen újabb ós újabb összefüggésekre hívja fel a figyelmet a múlt kutatásában, hogy éppen a szocialista társadalom építésének kibontakozása világítja meg egyre teljesebben azt a korszakos fordulatot, amit hazánk történetében, a Dunatáj történetében a megelőző társadalmi forma, a polgári rend kibontakozása és ennek döntő fordulata: az 1848 — 49-es forradalom jelentett. Áz utóbbi egy-másfél évtizedben nemzetközi viszonylatban is nagy jelentőségű, alapjában igen pozitív változások következtek be. De ugyanez az egy-másfél évtized — s alapjában véve ez is pozitív dolog — bizonyos illúziók szertefoszlásának időszaka is volt. Például még a felszabadulás utáni években, de még a negyvenes-ötvenes évek fordulóján is, azt a hitet tápláltuk, hogy a szocialista forradalom önmagában, mintegy automatikusan megoldja a Dunatájon, Közép-Kelet-Európában a nemzeti-nemzetiségi problematikát is. Ez kihatott természetesen arra a nézőpontra, amelyről a nemzeti kérdést a múltban, így 1848 —49 nemzetiségi konfliktusait is, elemeztük és ábrázoltuk. Ma már, amikor ez az elképzelésünk túlontúl optimistának bizonyult, még egyszer elmélyülten elemeznünk kell az akkori nemzetiségi konfliktusokat. Újabb számvetésre késztet minket az a tény is,