Századok – 1974

Krónika - Tudományos emlékülés az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulójának tiszteletére (Gergely András) 553/II

KRÓNIKA 553 hogy mindent megtegyenek a haladás feltételeinek és körülményeinek kedvezőbbé tétele érdekében. Gyakori tudományos vitái ebből a felfogásból fakadtak. Azt hitték sokan, hogy Mód Aladár történelmi szemlélete nem eléggé realista, hogy a magyar történelem haladó erőitől szinte lehetetlent kíván. Pedig az volt, realista, de egyúttal optimista is. Hitt az emberben és az ember jövőjében, a szocializmusban. Optimizmusának az értelem volt a kiindulópontja. Tudta ő is, hogy ,,az egyetlen igazolható lelkesedés az, amely a létező valóság átalakítására törő értelmes akarattal, intelligens tevékenységgel és konkrét kezdeményezésekben megnyilvánuló képzelőerővel párosul" (A. Gramsci). Hársfalvi Péter TUDOMÁNYOS EMLÉKÜLÉS AZ 1848-AS MAGYAR FORRADALOM 125. ÉVFORDULÓJÁNAK TISZTELETÉRE A Magyar Tudományos Akadémia Történeti-Filozófiai Tudományok Osztálya, Történettudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat 1973. december 13 — 14-én az Akadémia várbeli dísztermében kétnapos tudományos tanácskozást rendezett az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulója tiszteletére. Az emlékülésen a korszak kutatói mellett nagy számban jelentek meg a Társulat tagjai, középiskolai tanárok, és a rokon tudományok, elsősorban az irodalomtörténet művelői. Program szerint először előadások méltatták az 1848-as forradalom jelentőségét, elemezték különböző vonatkozásait, majd szabad vitára került sor. Az ülésszakot Pach Zsigmond Pál akadémikus elnöki megnyitója vezette be. A 125. évforduló nem olyan kerek évszám — mondotta —, amely feltétlen protokolláris kötelezettségünkké tenné az 1848 — 49-i forradalomról való ünnepi megemlékezést. Nem indo-I kolatlan tehát feltennünk a kérdést, hogy mi indította a rendező szerveket az ötnegyed évszázados távlat és a marxista történetírás immár negyedszázados eredményei által kínálkozó összegezés szándéka mellett az ülésszak egybehívására. Elsősorban az — fejtette ki a továbbiakban —, hogy minden félremagyarázással szemben ezúttal is egyértelműen megmutassuk az 1848—49-i forradalom és szabadságharc korforduló jelentőségét nemzeti történetünkben. Mindennemű idealizálással szemben éppúgy, mint a hiperkritikával szemben is; a marxista értékelés teljességére és realitására törekedve mérjük fel történelmi helyét népünk, a történelmi Magyarország népei és Európa fejlődésében. Éppen ezáltal segíthetünk hozzá ahhoz, hogy 1848 — 49 hagyománya, amely régtől fogva integráns része a történeti tudatnak Magyarországon, az eddiginél hatékonyabb alkateleme ós formálója legyen a szocialista magyar közgondolkodásnak. Történészeink gyakorta panaszkodnak, hogy munkásságuk a közvélemény történeti tudatát nem tudja hatékonyan befolyásolni. Pedig nem csekély jelentőségű tény, s ebben jelentős részben történetírásunké az érdem, hogy 1848 — 49, 1918 —19, 1945 haladó fejlődésvonala társadalmunknak szinte közfelfogása. De néha az lehet az érzésünk, hogy a közfelfogás jócskán eltérő nézeteket takar vagy éppen közhellyé, szóvirággá válik, —aminek tartalma elmosódik, bizonytalanná, többértelművé válik. Mit jelent voltaképpen, hogy e három forradalmi korforduló képezi újabbkori történetünk fő vonulatát? Milyen kapcsolat és összefüggés, sőt ellentmondás van ezek között a korfordulók között? Mindennek megvilágítása az emlékülés fontos feladata lehetne, és ha nem is önmagában, de a megfelelő közvetítőkön keresztül hozzájárulhatna ahhoz, hogy közgondolkodásunk ne csak elismerje 1848—49 történelmi jelentőségét, hanem meg is ismerje az évszámok mögötti tartalmi összefüggéseket. Hogy az ülésszak a fenti, elsőként hangsúlyozott célkitűzést teljesíthesse, egyúttal egy másik feladatának, az utóbbi évek tudományos eredményei összegezésének is eleget kell tennie. Az ülésszak másik feladata tehát abban jelölhető meg, hogy számadást, elemző összefoglalást nyújtson az 1848-ra vonatkozó kutatások legutóbbi tíz-tizenöt esztendejéről. Történetünk újabb korszakai közül a felszabadulás utáni első évtized történetírása éppen a reformkort és 1848 —49-et részesítette a legnagyobb figyelemben. E kutatási feladatok előtérbe állítását az 1848-as forradalmi örökség folytatásának és továbbfejlesztésé-