Századok – 1974

Folyóiratszemle - Kizilov Ju. A.: A földrajzi tényező szerepe Oroszország középkori történetében 544/II

FOLYÓI RATSZEMLE 545 (állami iratok, egyházi feljegyzések, külföldiek útleírásai stb.) is utaltak rá. A szerző megjegyzi, hogy a germán népek társadalmi-politikai alakulatainak létrejöttét szintén nagyban befolyásolták a víz- és növényföldrajzi tényezők. Caesar, Strabon, Tacitus, munkáira hivatkozik, ill. Engels vonatkozó megállapításait idézi. Az orosz nemesi ill. polgári történetírás képviselői közül azokat említi a cikk, akik túlértékelték a természeti-földrajzi feltételek történelmi fejlődésre gyakorolt hatását. V. 0. Kljucsevszkij például az orosz részfejedelemségek kialakulásában, területi kereteinek rögződóséban döntő szerepet tulajdonított a földrazji tényezőknek. Ennek reakciójaként is — Lenin sok értékes gondolatát figyelmen kívül hagyva — a szovjet történetírásban sokáig egy másik véglet uralkodott, amely túlságosan félve, óvatosan kezelte a földrajzi faktort. A közelmúltban indultak olyan vizsgálódások, amelyek a táj benépesedésében, a földművelés elterjedésében figyelembe veszik az éghajlati, a domborzati, a víz- ós növényföldrajzi feltételeket. (Például B.A.Rblakov tanulmánya a „Történelem és szociológia" e, kötetben, Moszkva, 1964). A földművelés elterjedését — a termelő eszközök kora-középkori szintjón — a táj északi részén a hideg, a gyenge párolgás miatt kilúgozódott talaj; déli peremén a szikkasztó szárazság nehezítette. A jégkori és a postglaciális időszakban munkáló fluviáhs erózió által kialakított domborzat; az ehhez igazodó vízhálózat; az éghajlat ill. a morfológiai feltótelek által meghatározott növónyföldrajz, mint természetes tájképző ós településföldrajzi tényezők hatottak a társadalmi fejlődésre, befolyásolva, néha meghatározva a termelési lehetőségeket, feltételeket, a közlekedési-kereskedelmi útvonalakat. Kizilov rámutat, hogy a természetes tájképző és települósföldrajzi tényezők által kialakított kis és nagy tájak határai érdekesen összefüggnek az egykori részfejedelemsógek, de még a mai járások (voloszty) határaival is. A táj viszonylag sűrűbben lakott középső sávján a vízválasztók vagy a folyók kisebb tájak határai voltak, míg a gyér népsűsűségű északi (járhatatlan, mocsaras erdők) területeken a folyók a kapocs (közlekedési út) szerepét töltötték be. Vízválasztók képezték a határt a litván állam, Novgorod és Moszkva, de a többi (Dél-Nyugat, Kijev, Észak-Kelet) történeti táj, etnikai, majd politikai alakulat között is. A vízválasztók sűrű erdőségei, járhatatlan mocsarai alkalmatlanok voltak emberi településre, míg a folyók, terraszaik és a közeli erdők a megélhetés, a termelés biztosabb forrásainak bizonyultak. Elsősorban századeleji munkák alapján rekonstruálja a szerző a kelet-európai síkság első, szlávokkal történő benépesedését, az akkori migráció irányait. E migráció eredményeként a legnagyobb népsűrűség az erdős sztyepp övezetében alakult ki, amely gyűjtögető-halász-vadász életmódra is alkalmas volt, de a fokozatosan uralkodóvá váló I földművelésnek szintén jó feltételeket biztosított. Kevesebb, könnyebb erdőírtással, jobb éghajlati ós talajviszonyokkal vonzotta a népességet ez a Dnyeper menti terület, amelyet az erdőségek nemcsak a hideg északi széltől, de a nomád bertörésektől is elzártak valamelyest, s amely a Baltikum — Bizánc közötti viziút mentén terült el. Összességükben a fenti feltételek meggyorsították az osztályviszonyok, a feudális társasalom és állam kialakulását. A XII—XIII. századtól azonban a tatárjárás, a kereskedelmi kapcsolatok hanyatlása ós a termelő erők fejlődése az északabbi erdős, biztonságosabb területek felé fordította a belső migráció irányát. Összefüggést keres a cikk az egyes történeti tájak belső struktúrája és a földrajzi feltótelek között, illetve vizsgálja ez utóbbiaknak az egységes orosz állam kialakulásában játszott szerepét. Megállapítása szerint a kijevi állam és Észak-Kelet-Oroszország területén nemcsak a vissza-visszatérő tatár pusztítás akadályozta meg egy erős központi hatalom kialakulását. E tájak belső településföldrajzi tényezői is sok egyenlő lehetőségű ós erejű központ fejlődósét tették lehetővé. Ezekhez képest Novgorod fejedelemség eltérő képet mutatott. Ezen a jól körülhatárolható és külső kereskedelmi kapcsolatok megteremtéséhez is jó fekvésű területen Novgorod uralkodó, meghatározó szerepet játszott. A víz- és növényföldrajzilag változatos, de egyenletesen tagolt tájon sok egyenlő erejű település alakulhatott ki. Novgorod, Pszkov és Sztaraja Rusz' azonban kereskedelmi, stratégiai fekvése miatt ós mert a területen élő törzsek „őshazája", bölcsője volt — ahonnan az északra, illetve keletre fekvő területeket mintegy kolonizálták a kirajzó csoportok — kiemelkedett a többi település közül. Az oroszországi feudális széttagoltság korában Novgorod, Pszkov 6—7 ezer portát számlált, Sztaraja Rusz' kb. 1600-at, míg a többi település csaknem egyenletesen 300—300 portából állt. E nagyobb történeti táj településföldrajzi centralizáltsága ellenére nem vált az orosz központosítás magjává. Periférikus fekvése, a tatároktól való távolsága mellett ez azzal is magyarázható, hogy sajátos „patriarchális" és nem erős gazdasági-politikai kapcsolat állt fenn a viszonylag nagyra duzzadt központok ill. az ún. vidék között, ahol a korafeudális, naturalisztikus viszonyok sokáig fennmaradtak, és az etnikai heterogenitás is hos3zú ideig kimutatható. Ezzel szemben a Volga-Oka köze etnikailag egységesebb, gazdaságilag fejlettebb volt és ún. külpolitikai tényezők szintén elősegítették felemelkedését. Ez utóbbiak viszont földrajzi fekvésével is összefüggtek. 16 Századok 1974/2.