Századok – 1974

Folyóiratszemle - Gans Jacques: Robert Owen és a munkásosztály 531/II

544 FOLYÓIRATSZEMLE hogy Owen a munkaidő határainak megszabásánál is mennyire praktikus tapasztalatokból indult ki. Hasonlóképpen történt a bérek esetében, amit azután lépésről-lépésre kiegészítettek New Lanark kulturális és sport szolgáltatásai. E reformok jelentőségét, újszerűségét aligha lehet alábecsülni — sa szerző ehelyütt megint az egykori lapokhoz nyúl, amikor feleleveníti, hogy a munkások mennyire örültek Owen sikereinek, amit ő részben a tőkés versenytársakkal szemben ért el. Mégis, a másik oldalon J. Gans nem kisebb eréllyel húzza alá, hogy e reformok a tőkés társadalom rendjét, struktúráját egyáltalán nem veszélyeztették. A tőkések elnyerték profitjukat, sőt ez a profit nem csökkent. Owen elsősorban a kiáltó szociális bajokon próbált később is javítani, így a munkanélküliség felszámolásával — ami viszont magát a tőkés rendszert is fenyegette. Ami Owen társadalmi elképzeléseit illeti, J. Gans rámutat, hogy ezek az idők során nagymértékben változtak, a megvalósítás mikéntje tekintetében például Owennél egyaránt megtalálhatók a legautokratikusabb és a legdemokratikusabb változatok. A szerző részletezi, milyen elgondolásokat terjesztett Owen autokrata uralkodók, illetőleg a hatalmasok intézményei elé, majd hosszabban elemzi, hogy később miként próbált a munkássággal kapcsolatot keresni. Owen elsősorban a munkásoknak akkor már működő szövetkezeteire próbált támaszkodni, noha számos fenntartása volt ezekkel szemben. Amikor 1828-ban visszatért az Egyesült Államokból, miután a kommunista telepek kísérlete nem sikerült, elsősorban ezekkel az angol szövetkezetekkel keresett összeköttetést. J. Gans hangsúlyozza, hogy ekkoriban az angol munkásvilágban két tendencia jelentkezett: egyfelől, hogy a társadalmat fokozatos reformok útján javítsák, másfelől az a tudat hódított tért — jórészt a klasszikus politikai gazdaságtan úttörőinek nyomán —, hogy minden gazdagság a munkából származik, éppen ezért a munkásoknak maguknak kell a gazdaság irányítását valamilyen módon kézbe venni, irányítani. Ez adott lendületet a szövetkezeti mozgalomnak is. Owen azonban az 1820 —30-as években nemcsak a szövetkezeti mozgalomra, hanem a szakszervezetekre is felfigyelt. Méghozzá a szakszervezeteknek nem egyszerűen arra a tevékenységére, hogy a munkaidő és bérkérdésekben bizonyos javításokat eszközöljenek ki, hanem inkább arra, hogy az egyes üzemeken belül a munkásokat a termelés irányítására képessé tegyék. S ezen a ponton a szövetkezeteket és szakszervezeteket egyesíteni • kívánta, sőt ezen az úton 1833-ban rövidebb ideig célt is ért, amikor megszületett a „Grand National Consolidated Trades Union". A szerző hangsúlyozza, hogy ennek a szövetségnek az eszmei tartalma a szindikalizmus volt; a politikai tényezők nagyfokú figyelmen kívül hagyásával remélték, hogy a munkásság meghódítja magának a gazdasági életet, hogy az üzemek között, amelyekben a munkások maguk dolgoznának saját ellenőrzésük alatt, megvalósítanák a termékek cseréjét a végzett munka alapján. J. Gans a továbbiakban e kezdeményezést, a kitűzött célokat szembesíti a későbbi < gyakorlattal. Rávilágít, hogy rövidesen sztrájkok kezdődtek, de ezek eredménytelenül záródtak. A munkáltatók nyomban szigorú megtorló lépéseket tettek a „Nagy Szakszervezet" megtörésére, s a szakszervezetekhez tartozókat egyszerűen fekete listára helyezték. A gazdasági nyomást a fiatal szakszervezetek nehezen viselték el. Gans egy további körülményre is felhívja a figyelmet: a kor légkörének megfelelően a tagok belépésénél esküt követeltek, ami bizonyos szertartással párosult, s a szakszervezeteknek ily módon titkosságot kölcsönzött. A kormányszervek is így reagáltak a szakszervezetek alakulására, s titkos ügynökökkel hálózták be őket. A sokfajta gátló, zavaró körülmény hatására azután a Nagy Szakszervezet e kezdeti viharos előretörés után ugyanilyen gyorsan, egy év leforgása alatt felbomlott. A gyakorlati tevékenység áttekintése után J. Gans visszatér Owen eszmei mondanivalójának elemzésére, mindenekelőtt arra, miként vélekedett a munkásosztályról. Megállapítja, hogy az angol utópista mindig a munkásosztály javát kereste, de noha elképzelései változtak, alapjában mindig autokrata módon felülről remélte, hogy segít a munkásságon, s kevéssé bízott a munkásság saját erejében. Erre vonatkozóan kései írásából, 1839-ből idézi sorait a szerző, miszerint „a középosztály a társadalom egyetlen hatékony vezető osztálya, a munkásság nem vezetett egyetlen akciót sem, amely tartós eredményt hozott volna". Vagyis alapvető kérdésekben gondolatrendszere a társadalomról és így szocializmusa is ellentmondásos maradt. Gans egy másik ellentmondásra is figyelmeztet. Az emberek közötti különbségekről szólva Owen nyitva hagyta a kérdést, hogy ezek a különbségek mennyire természettől adottak, s mennyiben a nevelés következményei. A társadalmi okokat az ilyen számbavételkor háttérbe szorította. E megközelítésnél Owen kevéssé volt eredeti, inkább a korszak általános filozófiai elképzeléseinek adott visszhangot. Mindez azonban sohasem zárta ki, hogy a társadalmi reformok útján a társadalmi különbségeket ne kívánta volna lefaragni, s a közoktatási reformok segítségével éppenséggel egyenlőbb feltételeket bizto-