Századok – 1974

Történeti irodalom - Feodal’naja Rosszija vo vszemirno-isztoricseszkom processze (Ism. Kurunczi Jenő) 500/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 503 orosz—bizánci szerződések vizsgálatát. A szerződések kidolgozásának módjával magyarázza felépítésük sajátosságát, amely a bizánci kancelláriai gyakorlatot tükrözi. M. F. Murganov cikkében a XI. századi orosz —bizánci egyházi ellentóteket elemzi. Msztyiszlav novgorodi fejedelemsége alatt kapcsolatban volt a benedekrendiekkel és több katolikus szent kultuszával tükrözte az angolszász kapcsolatokat, melyek keresztezték Európa vallási határait. Sz. A. Fejgina a X. századi héber —kazár levelezés historiográfiáját ismerteti. A szerző szerint a kutatóknak az anyagot paleográfiai, textológiai és történeti elemzésnek kell alávetni és az orosz forrásokkal együtt összehasonlító módszerrel kell feldolgozni. A. P. Kazsdan Mihály bizánci rétor I. Mánuelhez írt panegiriszét elemzi. A dokumentum a magyar —szerb csapatok 1151-es kapitulációjáról ír. A műben széles magyar—kijevi orosz — szicíliai bizáncellenes szövetséget mutat be. A rövid cikk néhány közlése a magyar kutatókat a bizánci befolyás korának, az akkori nemzetközi összefüggéseknek és benne az orosz fejedelemségek állásfoglalásának tanulmányozására inspirálhatja. G. G. Litavrin bizánci forrástanulmányával a középkori Európa—Ázsia határvonal értelmezéséhez nyújt értékes támpontokat. V. L. Janyin Szvjatoszlav Olgovics novgorodi fejedelem 1137. évi oklevelét elemzi a novgorodi városköztársaság kialakulása szempontjából. A cikkíró szerint az 1136-os felkelés nem korlátozta a fejedelem jogait a novgorodi földekre. 1137 és a XIII. század közepe között viszont kizárták a fejedelem beavatkozását a terület bírósági eljárásaiba. Az oklevél elemzése kapcsán a szerző kimutatja, hogy a fejedelem milyen módon igyekezett kompenzálni az őt ért veszteséget. J. Antonovics a „Prusy" etnikai elnevezés származását vizsgálja az észak-lengyelországi és novgorodi helységnevekben. Kimutatja, hogy a koraközépkorban a Rigai-öböltől Pszkov, illetve Novgorod felé vezető kereskedelmi út mentén keletkeztek ilyen elnevezések, amikor a porosz gazdasági aktivitás a tetőponton volt a Balti-tengerparton. Ju. A. Limonov a nyugati orosz források felhasználásának mértékét és célját igyekszik meghatározni Jan Dlugosz „Lengyelország történet"-óben. Összehasonlítást téve bemutatja, hogy több év eseményeinél a krónika és az orosz források közös alapra támaszkodtak. Az orosz művek politikai irányultsága közelállt Dlugosz reneszánsz politikai eszméihez. Ez az irányvonal síkraszállt a központi hatalomért és elítélte a feudális anarchiát. A szerző tematikai összehasonlítást tehetett volna Dlugosznak a szlávok történeti szerepével foglalkozó nézeteivel kapcsolatban is. H. Lowmianski cikkében a XIV—XV. századi orosz —litván viszonyokat vizsgálja az orosz, illetve litván egyesítési központ kialakulása szempontjából. Ugy látja, hogy a litván nagyfejedelmek kölcsönvették a moszkvai uralkodók politikai programját az egyesítésre, de ugyanekkor bemutatja azokat a tényezőket is, melyek sikertelenségre ítélték ezeket a törekvéseket. V. A. Costachel a halics-volhyniai és a kijevi fejedelemség XIV— XV. századi moldvai kapcsolataival foglalkozik. V. M. Potyin III. Ivánnak az Ermitázs gyűjteményében található aranyérméjéről írt tanulmányt. Ez az orosz feliratú érme súlyával és képével Mátyás dukátjaira emlékeztet. A szerző a korábbi meghatározásokkal szemben (a verés idejét és a készítő személyét illetően) új elképzelést fejt ki. Űj olasz forrás bevonásával, Róthy László meghatározását és a feliratokat figyelembevéve, 1462-re teszi a verés idejét. A szerző véleménye szerint lehetséges, hogy készítője oroszországi tartózkodása előtt Magyarországon élt. A feliratot politikai szempontból is elemzi, az érme megjelenését gazdasági indítékokkal is alátámasztja. Je. I. Indova az orosz követségi szolgálatot vizsgálja a prikázrendszer kialakulása előtti időszakban. Ismerteti a politikai helyzet változásának hatását a diplomáciára, az orosz —lengyel—litván—német — tatár kapcsolatok dokumentumain keresztül bemutatja, hogyan alakultak a diplomáciai szolgálat szabályai, a ceremónia, a követek kötelezettségei és a diplomáciai okmányok. A tanulmány a „diplomáciai élet" szinte valamennyi összefüggését igyekszik megvilágítani. A korabeli orosz diplomáciai okmányokat csoportosítja, megállapítja jellegzetességeiket és a fejlődést ezen és a diplomáciai irányítás területén. L. A. Nyikityina a XVI. század második felének angol—orosz viszonyait vizsgálja W. Camden krónikája tükrében. Ismerteti a krónikaíró forrásait, az írás műfaját, a krónika tartalmi jegyeit. Megállapítja forrásértékét az angol—orosz kapcsolatok történetében. Utal egyes tények tendenciózus beállítására a krónikaíró által. A. M. Szaharov tanulmányában a XVI. század második felében Oroszország és Nyugat-Európa városairól készült kortárs-feljegyzéseket elemzi. Rámutat, milyen szempontok alapján szemlélték a korabeliek a városi életet, terminológiájukban milyen hazai analógiákra támaszkodtak. Az orosz ós külföldi követek és utazók feljegyzéseiben több hasonlóságra mutat rá (pl. az angol és orosz városi vezetőrétegnél), amelynek mértékét a további kutatásnak kell eldönteni. A külföldiek írásait — kritikusan szemlélve — jó forrásoknak tartja. N. G. Apollova Oroszország és Közép-Ázsia XVI. századvégi—XVII. századi kereskedelmi kapcsolatait vizsgálja. V. V. Dorosenko az 1619 —1620-as ivangorodi vámjegyzék