Századok – 1974

Történeti irodalom - Feodal’naja Rosszija vo vszemirno-isztoricseszkom processze (Ism. Kurunczi Jenő) 500/II

504 TÖRTÉNETI IRODALOM 504 alapján a narvai kereskedelemről írt tanulmányt. A részletes kimutatással illusztrált cikk az orosz etnikum jelentős gazdasági tevékenységét mutatja a Balti tenger térségében a sztolbovói béke után. L. N. Puskarjov és L. É. Szemjonova tanulmánya a moldvai és havasalföldi fejedelmek 1674. évi első közös fellépését elemzi a török elleni harc szempontjából az orosz uralkodótól történő segítségkérés ügyében. A fejedelmek követének moszkvai tárgyalásait három dokumentum párhuzamos analízisére építi. Az eddigi nézetekkel szemben az orosz álláspontot a segítségadás és az alattvalókká-fogadás kérdésében pozitívnak ítéli. V. A. Kucskin Simeon diakónus XVIII. század eleji elbeszélését ismerteti, kiemelve az oroszországi és a szláv országokbeli pravoszláv egyházi központok kapcsolatának tényét és a hivatalos forrásokkal szemben a mű jelentőségét a korabeli orosz ember gondolkodásmódjára és Szerbia történetére. A szerző cikkében közzéteszi az elbeszélés szövegét. I. P. Szaszkolszkij tanulmányában a XVIII. század eleji Baltikumért folytatott orosz harc gazdasági előzményeit vizsgálja. A XVII. század második negyedétől az orosz tengeri kereskedelem példáival bizonyítja, hogy az orosz gazdaság megérett az aktív tengeri kereskedelemre, tehát Péter harcának megvoltak a belső gazdasági előfeltételei. Sz. L. Pesties I. Péter naplójának kéziratait tanulmányozta. Ennek alapján rámutat, hogyan készült a napló, igyekszik tisztázni Péter szerkesztői és szerzői tevékenységét. Bemutatja, hogyan értékelte a cár az egyes eseményeknél a történeti tényezőket, milyen jelentőséget tulajdonított az ütközetek előkészítésének, a hadtápnak, a tüzérségnek és az egészségügynek. A kézirat tanulmányozásával lényeges új szempontokat ad az északi háború történetéhez. O. A. Nyekraszov tanulmányában az orosz nagyhatalom XVIII. századi nemzetközi elismerésével kapcsolatos problémákat vizsgálja. Feltárja a kérdés eszmei, nemzetközi jogi és történeti aspektusait. Bírálja Oroszország akkori külpolitikájának a nyugati történetírásban jelentkező elferdítését. Elemzi az orosz nagyhatalom megjelenésének belső és külső tényezőit, a nagyhatalommá válás jogi tükröződésének folyamatát 1721-től a század végéig. A. V. Florovszkij tanulmányában a XVIII. századi orosz—osztrák diplomáciai viszony alakulását követi nyomon a császári cím elismerése szempontjából. Sz. M. Troickij az orosz diplomáciai testületet elemzi a XVIII. század közepén. Kimutatja az orosz etnikum döntő súlyát, a rangtáblázat alapján a három osztályban a nemesek számarányát, az utóbbiból levonva azt a következtetést, hogy a legfőbb posztokat a diplomáciai szolgálatban ők töltötték be. A szerző elemzi az egyes osztályokhoz tartozók anyagi helyzetét: itt megállapítja, hogy a legtöbb jobbággyal rendelkezők az első osztályba tartoztak, és jelentős befolyással épp ezek rendelkeztek. A hivatalnokok döntő többsége fizetésből élt és így a kormánytól függött. A külügyi szolgálat embereinek felkészültsége pályájukra elég jó színvonalú volt. M. A. Ju6as a litván szejmikek anyaga alapján elemzi a litván köznemesség és a cárizmus viszonyát a XVIII. században. Felsorolja, hogy az instrukciók szerint a szejmre menő követeknek a litván államiság jogainak védelmében mely kérdésben milyen álláspontot kellett elfoglalniuk. Kimutatja, hogy a nemesi jogok védelmében a század végéig a köznemesség az államigazgatás legfőbb reformjainak ellenszegült. Motiválja a köznemesség negatív viszonyát Oroszországhoz. Kimutatja a hadsereg és az adók, valamint a nép feletti uralom kérdésében a köznemesség paradox álláspontját. A haza védelme így náluk nem volt több puszta frázisnál és másodlagos engedményeik ezen nem enyhíthettek. A. A. Preobrazsenszkij a XIX. század eleji orosz—japán kapcsolatokat vizsgálva rámutat a két ország kölcsönös gazdasági-politikai érdeklődésére és elemzi N. A. Hvosztov és G. I. Davidov expedíciójának okait. M. D. Kurmacseva az orosz burzsoá történetírás II. Katalin sajtó- és cenzúrapolitikájáról írt műveit elemzi. Kimutatja, hogy az egyes szerzők sok tényanyagot dolgoztak fel műveikben, de nem tárták fel, mi határozta meg az orosz kormánypolitikát ebben a kérdésben, mi volt annak legfőbb ismérve, a külső tényezőket a francia forradalom hatásában jelölték meg, de azt elszakították Oroszország fejlődési folyamatától. Nem tanulmányozták az országban az osztályharc fejlődését, a Pugacsov-felkelés hatását, a cenzúrapolitika és a törvényhozás kapcsolatát. Tagadják a cárizmus politikájának osztályjellegét. A haladó eszmék fejlődését pedig korlátozni igyekeztek. így II. Katalin uralkodásának „ellentmondásaival" nem tudtak megbirkózni. KuRtnsrczi JENŐ