Századok – 1974

Történeti irodalom - Feodal’naja Rosszija vo vszemirno-isztoricseszkom processze (Ism. Kurunczi Jenő) 500/II

502 TÖRTÉNETI IRODALOM 502 a parasztmozgalmakat. Nyugaton a városnak tehát gazdasági szerepe mellett komoly politikai-ideológiai szerepe is volt. A szerző bemutatja azokat a tényezőket, amelyek miatt az orosz város nem lehetett a felkelések ideológiai, politikai, hadi és szervezeti központja. Részletesen elemzi a kozákság sajátosságait, hatásukat az elnyomott jobbágyságra. A Bolotnyikov-felkelés lefelé ívelő szakaszában kimutatja a parasztság és a kozákság céljainak elhatárolódását és ennek okait. Végkövetkeztetése szerint a kozákok harcba vitték a tömegeket, határozott ideológiai egységet és bizonyos katonai-politikai összetartást adtak, de az elnyomottakkal hosszabb ideig nem tudtak együtthaladni. A könyv III. részében a társadalmi gondolkodás alaptendenciái ós Oroszország kapcsolatáról olvashatunk. A.A. Zimin tanulmányában az összehasonlító módszert gazdag anyagon sokoldalúan alkalmazva kimutatja, hogy a XV—XVI. század fordulóján az orosz humanista gondolatok, csakúgy mint az európai reneszánsz: antik hagyatékra támaszkodtak. A cikk több ekkor keletkezett forrás megírásának idejét és egymáshoz való viszonyát új megvilágításba helyezi. A „Legendák a vlagyimiri fejedelmekről" ideológiailag megalapozta a nagyfejedelmi hatalmat, humanista érdeklődés tükröződött benne Róma iránt, messzemenően világi tartalmú volt. Több példa mellett a szerző ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a reneszánsz gondolatok Oroszországban csak születőben voltak. N. A. Kazakova cikkében az „önzetlenek" mozgalmának forrásait vizsgálja. Kimutatja Kiprián metropolita irodalmi örökségének hatását Vasszián Patrikejevre és Makszim Grekre. Elemzi műveik azonos és eltérő sajátosságait, bemutatva a mozgalom radikalizálódásának irányát. Az „önzetlenség" forrásait a haladó bizánci aszketikus irodalomban és az orosz eretnek tanításokban látja. N. V. Szinyicina tanulmányában Makszim Grek és Savonarola irodalmi kapcsolatával foglalkozik. A szerző szerint azonos utat tettek meg és egyes műveikben közös témával foglalkoznak. A cikk tisztázza, milyen céllal születtek Grek írásai, meghatározza a megírás idejét ós bizonyítja, hogy az írások keletkezésükkor egységes egészet alkottak. Ja. Sz. Lurje az ó-orosz irodalom és a nyugateurópai „népkönyv" párhuzamátvizsgálja. Kimutatja, hogy a „népkönyvhöz" műfajilag ós ideológiai-irodalmi szerkezet terén hasonló művek már a XV. században jelentkeztek Oroszországban. A szerző bemutathatta volna az orosz és a nyugati XVI. századi fejlődós eltérésének okait is. A. I. Klibanov egy bizánci forrás XV. századi orosz átdolgozását mutatja be: a tematikával részletesen bizonyítva, hogy a szerző ezzel a kora társadalmát érdeklő problémákat akarta ábrázolni. Sz. N. Valk tanulmányában Tatyiscsev történetírói nézeteivel foglalkozik. A historiográfus „Orosz történet"-éhez írt előszavában fejtette ki a világtörténeti folyamat fejlődósének meghatározóját. A racionalista filozófia szerint az ész determináló szerepét hangsúlyozta. A szerző kimutatja, hogy Tatyiscsev elvei az ész tökéletesedéséről ellentmondásban voltak társadalmi-politikai nézeteivel. Elemzi a világtörténeti folyamat három fő szakaszának tatyiscsevi megfogalmazását és annak jelentőségét. A történetíró fő érdemét etekintetben abban látja, hogy igyekezett természetjogilag megalapozni az orosz történeti fejlődést. Az emberi értelembe vetett hit a XVIII. század elején tükrözte az oroszországi szellemi-politikai változásokat. M. M. Strange tanulmányában bemutatja, hogy a XVIII. század 50 —70-es éveiben milyen tényezők jelentek meg a felvilágosodás hatására az orosz történetírásban. A század második felében a szabadságeszmék fejlődésével nőtt a történettudomány politikai aktualitása, az antik történet és a felvilágosodás műveinek fordításával a haladó értelmiség harcot folytatott a feudális ideológiával. A burzsoá ideológia nemzeti öntudatot ébresztő gondolatai jegyében jelentek meg a 60 —70-es években az orosz történet feldolgozásai, az első forráspublikációk után. A haladó gondolkodásúak a témaválasztással is a szabadságeszmék mellett álltak. A könyv IV. részében Oroszország nemzetközi gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatairól olvashatunk. V. T. Pasuto a kijevi Oroszország külpolitikai tendenciáit igyekszik meghatározni. Elemzi Oroszország és a skandináv államok kapcsolatát, kimutatja az orosz —bizánci kapcsolatok tényezőit, ismerteti az orosz-lengyel viszonyokban meglevő ellentéteket és közelítő szempontokat. A szerző szerint az orosz-lengyel— magyar közeledés segítette Lengyelország ellenállását a német expanzióval szemben. A XII. század közepén a magyar — szicíliai volhyniai szövetség Bizánc ellen irányult. A szerzőnek 1968-ban megjelent könyve és cikkei után ez a tanulmány is új motívumokkal bővíti a régi orosz—magyar kapcsolatokat. A két ország ezen korai kapcsolatainak a magyar belső fejlődéssel történő együttes vizsgálata további eredményeket hozhat. Ja. N. Scsapov Igor 941. évi első bizánci hadjáratáról a bizánci és orosz források különbségének okai közt a korafeudális orosz társadalom ideológusainak álláspontjára mutat rá. Sz. M. Kastanov tanulmányában az orosz—bizánci szerződések keletkezésének önkényes interpretálását igyekszik elkerülni a X. századi orosz—bizánci szerződések megkötési rendjének vizsgálatával. A bizánci kancellária szerződéseinek formulázási típusaihoz kapcsolja az