Századok – 1974

Történeti irodalom - Feodal’naja Rosszija vo vszemirno-isztoricseszkom processze (Ism. Kurunczi Jenő) 500/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 501 az orosz kormányzatnak. Lényeges a szerző tényanyaggal gazdagon alátámasztott következtetése, miszerint a centralizált orosz állam politikája ugyanazokat a gazdasági célokat követte, mint az akkori nyugat-európai államok. Ju. K. Begunov a központosított orosz állam és az egyház viszonyát vizsgálja az 1503. évi zsinat idején. Új forrásanyag felhasználásával világítja meg a századforduló szekularizáció körüli harcait. A szerző szerint az állam és egyház erőegyensúlya elkerülhetetlenül kompromisszumot szült. A cikkben utalás történik arra, hogy Iván a szekularizáció megoldásában nem nagy erőre támaszkodhatott. Ugyanakkor véleményünk szerint kissé háttérben marad annak megvilágítása, hogy a feudális állam és egyház kapcsolatának a Joszif Volockij érsekhez kapcsolódó orthodox „oszifljanus" értelmezése milyen szerepet játszott ezekben a harcokban. Úgy véljük, az orosz kísérlet és az európai szekularizáció eltérő és azonos vonásainak összehasonlítása további kutatómunkát igényel. A. D. Qorszkij tanulmányában a tatár igának a XIV —XV. századi orosz aktákban történő tükröződését mutatja be, ráirányítva ezzel a figyelmet az elbeszélő források mellett a folyó ügyintézés dokumentumaira, melyek elsősorban a gazdasági kizsákmányolást ós a tatár betöréseket, mutatják be. Ja. E. Vodarszkij cikkében a XVII. századi orosz és európai összeírásokat vizsgálja. Megállapítja, hogy ezek mindenütt nagyjából ugyanolyan színvonalon az adóalap szerint történtek. így a különböző országok demográfusai kölcsönösen jól felhasználhatják. A szerző az 1678/1679-es orosz összeírás alapján adatokat közöl a porták számáról, ezeknek az adózó rétegek közti megoszlásáról és az összlakosság nagyságáról. Mindezeknél figyelembe veszi az összeírások hatását az egyes rétegekre, az ezzel kapcsolatban jelentkező torzulásokat, és rámutat a számítási hibák kiküszöbölésének módjaira. Ju. P. Klokman nagy figyelmet érdemlő tanulmányában a XVIII. századi orosz és nyugat-európai városfejlődós fő törvényszerűségeinek hasonlóságát igyekszik feltárni. Jogosan hangsúlyozza a nyugat-európai és az orosz városi struktúra merev szembeállításának tarthatatlanságát, és jó érzékkel az európai városfejlődés igen nagy eltéréseire irányítja a figyelmet. Az orosz város ellentmondásos fejlődését vizsgálva ismerteti a várossáalakulás útjait. A cárizmus városi intézkedéseit bonckés alá véve, azokat felemásoknak és lassúaknak ítéli. A kormányzatnak a parasztság városokba áramlását nehezítő intézkedései nem szolgálták a városok fejlődését. Ezek azonban általában jellemzték Európa feudális államait. Az orosz városfejlődés a szerző szerint közös úton haladt a nyugat-európaival, de sajátosságként a feudalizmus nyomta rá bélyegét. M. P. Pavlova-Szilvanszkaja cikkében a XVIII. század második felében felvett külföldi kölcsönökről megállapítja, hogy azok archaikus jellegűek voltak, így nem lehettek az eredeti tőkefelhalmozás emeltyűi, mint Nyugat-Európában, ahol a hitel új formái azzá váltak. Az összehasonlító módszert alkalmazva a szerző bemutatja azokat a tényezőket, melyek Angliában elősegítették az új hitelrendszer kialakulását, míg Oroszországban ugyanezen feltételek hiányoztak. A felhasználás módjában és a hiteí formájában meglevő különbségek mellett a szerző a háborúk gazdasági okainál, az állandó költségvetési deficitnél lényeges egybeeséseket is kimutat. Ju.Ju. Kálik a pétervári kereskedelmi újságokra alapozva kifejti, hogy Oroszország gazdaságára elmaradott feudális rendjén kívül az is hatott, hogy a nemzetközi piacon kezdettől mezőgazdasági nyersanyagszállítóként jelent meg. Ugyanakkor a tengeri kereskedelem a XIX. század első felében erősítette az orosz társadalom tőkés elemeit. A kötet II. részében „Városi mozgalmak és parasztháborúk Oroszországban és helyük az európai osztályharc történetében" témakörből találunk cikkeket. I. E. Kleinenberg novgorodi és lovagrendi forrás alapján elemzi az 1421. évi novgorodi felkelést. E. P. Podjapolszkaja cikkében P. A. GoHcin bécsi orosz követ, P. Lavrenyec erdélyi orosz megbízott jelentései és a pétervári „Közlöny" alapján értékes levéltári és publicisztikai anyagot ad a Rákóczi-szabadságharcról 1703 —1705 között. Az anyagban jól tükröződik a szabadságharc gyors sikere, tömegbázisának növekedése 1703-ban. Rákóczinak a szabadságharc elején tett ígéretei és a Bulavin-felkelésben Ny. Goloj felhívásai közt a szerző párhuzamot von. A dokumentumok bemutatják a szabadságharc jellegét, az 1703. évi fő hadmozdulatokat és hírt adnak a gyöngyösi béketárgyalásokról. A cikk újra arra a lényeges szempontra irányítja figyelmünket, hogy a Rákóczi-szabadságharc orosz levéltári anyagának tanulmányozása további jelentős adalékokkal bővítheti a XVIII. század eleji magyar történetet. Franciaországon túlmenően meg kellene vizsgálni a szabadságharc nemzetközi visszhangját, ós a komparatív módszerrel ki lehetne mutatni a szabadságharc és a korabeli parasztfelkelések azonos és eltérő vonásait. V. D. Nazarov tanulmányának célja a Bolotnyikov-felkelés társadalmi bázisának és annak következményeinek feltárása az európai mozgalmakkal összehasonlítva. A szerző kifejti, hogy Nyugat- ós Közép-Európában a városi plebejusok, míg Oroszországban a kozákság vezette