Századok – 1974
Történeti irodalom - Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. köt. Dunántúl (Ism. Gunst Péter) 489/II
492 TÖRTÉNETI IRODALOM 492 ellátottságának vizsgálata. Szó esik az úrbéresek jogi helyzetéről, majd végül a földesurak rétegződését kísérli meg felvázolni a kötet. Az összefoglaló táblázatok az úrbéres földekről, az úrbéres jobbágyokról és a földesurakról a dunántúli községek adatainak összevonásából adódnak, s áttekintést nyújtanak egy egész országrész viszonyairól. Még annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy az egyes megyékre vonatkozó községenkénti adatsorokat minden esetben megelőzi egy tanulmány, amelyik a megye gazdasági helyzetét és viszonyait, az úrbérrendezés helyi lefolyását, valamint a kötet adatai alapján az adatok első kiértékelését adja, nagyjából egységes felépítésben, ha a forrásadottságoktól függően olykor más-más súlypontozásban is. Mint ebből a felsorolásból is látható, a jelen kötet számos olyan megoldást alkalmaz, amelyek vitathatóak, s több olyan kérdésre nem tér ki, amelyeknek elhagyása ugyancsak vitatható. Mégsem ezeket a problémákat akarjuk kiemelni, hanem azt szeretnénk hangsúlyozni, milyen hatalmas munka eredménye fekszik előttünk ezekben a számoszlopokban, ebben a vaskos kötetben. Tulajdonképpen először nyerünk áttekintő pillantást egy országrész, jelen esetben a Dunántúl úrbéres viszonyairól, először van módunk arra, hogy az egyes községektől az egészen nagy közigazgatási egységig bármüyen vetületben vehessük szemügyre az úrbéres viszonyok problematikáját. S ha tisztában is vagyunk azzal, hogy maga az úrbérrendezés nyújtotta forrásanyag sem adhat választ mindarra, ami a kutatót érdekelheti, hiszen az összeírások célja meghatározott és körülírt volt, kimondottan a jobbágyság által művelt föld nagyságának meghatározása, valamint azzal is, hogy a feldolgozás jelen formájában számos problematikus elemet is tartalmaz, mégis alá kell húznunk az egész vállalkozás rendkívüli jelentőségét a történeti kutatás számára. Egy forráskiadvány esetében elsősorban az adatok közreadásának módja az, ami megítélendő, valamint mindazok a technikai segédeszközök, amelyek az adatok felhasználását könnyítik. Ami az utóbbiakat illeti, azok igen gondosan előkészítettek, a községi adatsorokat minden megyénél követi a birtokosok jegyzéke, a gondos jegyzetapparátus, valamint a kötet végén az egész anyagot a több megyében birtokos földesurak jegyzéke, a földesurak mutatója és helynévmutató egészíti ki. Az adatok értelmezését pedig az egyes megyék adatsorai előtt álló tanulmányok könnyítik meg. A forrásanyag közzétételével kapcsolatosan csupán egy megjegyzésünk van. Megértjük, hogy technikai okokból, valamint a könnyebb áttekinthetőség kedvéért nem az eredeti telekhányadosokat közlik a kötetben, hanem a hét, már említett kategóriába csoportosították azokat. De éppen az újabban a gépi adatfeldolgozás révén oly sokoldalúan elemezhető számszerűségeknek későbbi, más szempontú feldolgozás számára hozzáférhetővé tétele szempontjából lett volna fontos, hogy az ilyen alapkiadvány az eredeti telekhányadosokat közölje. Hiszen ez lenne az egész munkálat tulajdonképpeni értelme. A helytörténész úgyis kénytelen kézbevenni az eredeti forrásokat munkájához, sajnálatos lenne viszont, ha az itt alkalmazott közlési forma miatt a későbbi kutatás nem tudná használni ezt a kiadványsorozatot. Meggondolandó, nem lenne-e szükséges a továbbiakban az eredeti telekhányadosok közlése. Már jeleztük, hogy milyen adatokat közöl a kiadvány, mely adatok közzétételéről mondtak le gondozói, s azt is, melyeknek hiányát érezzük különösen fájdalmasaknak. Itt kell azonban hangot adnunk annak is, hogy ugyancsak fájdalmasan hiányzik a kötet éléről egy kellően részletező forráskritikai elemzés. Tudjuk, hogy igen nehéz az úrbérrendezés teljes adatanyagának feldolgozása előtt általánosító forráskritikai észrevételeket tenni, másrészt a kötet előszavában is, az egyes megyéket bemutató tanulmányokban is találunk elszórtan ilyen értékeléseket, mégis úgy véljük, hogy legalább az itt bemutatott anyagot illetően egy komolyabb forráskritikai elemzés megoldható lett volna. A forráskiadást illetően nincs más érdemleges megjegyzésünk, csupán azt kell újból hangsúlyozni, mennyire nem tartjuk szerencsésnek az előzetes összeírások és a 9 kérdőpontra adott válaszok adatainak teljes mellőzését. Anélkül, hogy szembeállítani akarnánk a statisztika és a történetírás érdekeit, mondjuk: mintha teljesen és csupán a statisztikailag legközvetlenebbül és legegyszerűbben használható adatokra koncentráltak volna a kötet összeállítói (ebből a szempontból nyilván a legkézenfekvőbb megoldás az úrbéri tabellák adatainak összefoglalása), számos történeti szempont viszont háttérbe szorult az anyaggyűjtés során. A kiadvány — egyébként helyesen — elsősorban a jobbágygazdaságok számát, földdel való ellátottságát stb. vizsgálja, de e mellett nem veszi figyelembe, hogy ezzel az egyoldalúsággal elszalaszt egy, a forrásanyag kínálta ritka lehetőséget: a jobbágyság úrbérrendezés előtti és utáni helyzetének együttes elemzését. A választott megoldás, az úrbérrendezés által teremtett helyzet bemutatásával ugyan kellő alapot teremt az úrbérrendezést követő évtizedek jobbágy viszonyainak tanulmányozásához (s az is igaz, hogy statisztikailag a kialakított megoldás nyilván a legcélravezetőbb
