Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Jerofejev N. A.: L. Namier helye a polgári történetírásban 476/II
L. NAMIER HELYE A TÖRTÉNETÍRÁSBAN 479 századi angol politikai történettel foglalkozó munkákban a polgári történészek szívesen írtak le hömpölygő eseménysorozatokat, egyszerre több tucat kérdést vetettek fel, önkényes feltevéseket ós megalapozatlan hipotéziseket állítottak fel. Namier más úton haladt. Miután szigorúan meghatározott feladatot tűzött maga elé, leszűkítette a témát a választási rendszer ós a parlamenti összetétel elemzésére. Ugyanakkor kronológiailag is körülhatárolta kutatását: könyvében csak 1760-ig ír az eseményekről. Ez pozitív hatással volt a XVIII. század politikai történetének tanulmányozására. A politikai intézmények, a parlament és a kabinet rendkívül széleskörű forrásanyagon alapuló, mélyreható elemzése lehetővé tette a szerző számára, hogy határozottan támadja a hagyományos álláspontot és elvesse az egész whig-koncepciót. Bizonyos érdemeit a whig-koncepció végleges diszkreditálásában még akkor is el kell ismernünk, ha nem osztjuk Namier munkáinak túlzottan lelkes értékelését, ahogyan azt számos angol és amerikai polgári történész tette, akik mellőzték Marx érdemeit ebben a kérdésben és egy Namier által végrehajtott „igazi forradalomról" és munkáinak „korszakos" jelentőségéről beszélnek.20 Namier ugyanakkor megingatta az angol politikai rendszert védelmező álláspontokat is. A marxista történész természetesen nem mehet el Namier kutatásainak lényeges hiányosságai mellett sem. A szakirodalomban néhányról már volt szó: így például rámutattak arra, hogy Namier lebecsülte azt a reális hatalmat, amellyel a kormány rendelkezett a XVII[. század közepén; felfigyeltek arra, hogy túlságosan felmagasztalja III. György érdemeit stb.21 Az eddigi kritika azonban Namier munkáinak csak egyes momentumait érintette és figyelmen kívül hagyta ezek közös tendenciáját. Holott koncepciójának alapvető gyengesége éppen a politikai tendenciában van. Arról van szó, hogy a XVIII. századi angol politikai történet whig értelmezésének ez a bátor és kérlelhetetlen kritikusa maga sem volt ellensége a történeti mítoszoknak: csak éppen a whig mítoszokat másokkal, ezúttal tory értelemzésűekkel, akarta felcserélni. Ismeretes, hogy abban az időben az angol parlament a kiváltságos társadalmi csoport nagyon szűk rétegének érdekeit képviselte és teljesen át volt itatva korrupcióval, megvesztegetéssel. Ezekről a tényekről már több száz munkában írtak. Namier azonban határozottan kétségbe vonta ezeket. Az angol parlamenti rendszerről szóló irodalom, írta, erősen felnagyítja annak negatív vonásait, de „igen kis mértékben mutatja meg mély értelmét és célszerűségét". A képviselők megvesztegetésének rendszerét, amelyet akkor széles körben alkalmaztak, Namier a „szabadság és függetlenség jelének" nyilvánította. Ezt a paradox gondolatot védelmezve jelentette ki, hogy „senkit sem fognak lepénzelni ott, ahol kényszeríteni is lehet".2 2 Világos, ez az „érv" nem több, mint szofizma. Hiszen nem arról van szó, hogy mi a rosszabb: a megvesztegetés vagy a kényszerítés, hanem arról, hogy demokratikus rendszernek és az „angol nép akaratnyilvánításának" nevezhető-e a szavazatokkal és a parlamenti mandátumokkal folytatott nyílt kereskedés törvényesített gyakorlata. Nem volt meggyőző Namier-nek az a kísérlete sem, hogy igazolja az ún. „rothadt körzetek" rendszerét, amely ebben az időben terjedt el Angliában, vagyis az olyan választókörzeteket, ahol a képviselők jelölésének joga a helyi nagybirtokosokat illette meg. Namier erre is talált magyarázatot, amikor kijelentette, hogy az ilyen rendszer egyáltalán nem olyan rossz, mivel szerinte ez „kitárta az alsóház ajtaját olyan kezdő államférfiak és szorgalmas hivatalnokok előtt", akik másképpen nem kerülhettek volna be a parlamentbe.2 3 Namier lényegében itt is szofizmát alkalmaz, hiszen ha ennek következtében időnként tényleg bejutottak az alsóházba olyan emberek, mint akikről ő beszélt, akkor ez egyáltalán nem azért történt, mert kezdő politikusok vagy tapasztalt hivatalnokok voltak, hanem azért, mert megvásárolták helyüket, vagy valamilyen kapcsolatban álltak annak tulajdonosával. Alsóházi jelölésük egyáltalán nem volt összefüggésben tapasztalatukkal és tehetségükkel. Ezekben a reform előtti parlament idealizálására irányuló kísérletekben semmi új nincs: a képviselők megvesztegetésének és az alsóházi helyekkel és szavazatokkal folytatott kereskedésnek az igazolásakor Namier csaknem szószerint megismétli azokat az érveket, amelyeket a parlament átalakításának és a kirívó visszaélések felszámolásának ellenzői hoztak fel. Ezek az érvek megtalálhatók a tory sajtóban a múlt század harmincas éveinek elején, a parlamenti reformtervezet körüli éles harc időszakában. " H. R. Winkler: Sir Lewis Namier. Journal of Modern History, Vol. 48, 1963, No 164, March, 4.; lásd még: Essays Presented to Sir Lewis Namier. London, 1956, V. 11 G. Butlerfield : George III and the Historians. London. 1957; It. Pares: King George III and the Politicians Oxford. 1954; W. It. Fryer: King George III. His Political Character and His Conduct 1760-1784. A New Interpretation. Megjel.: Renaissance and Modern Studies. London, 1962. "L. It. Namier: England in the Age of American Revolution. 4-5. " Uo. 5.
