Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Jerofejev N. A.: L. Namier helye a polgári történetírásban 476/II
478 N. A. JEROFEJEV dítsák a demokratikus szabadságjogokat és a kabinetkormányt, amely állítólag alkalmas a nép akaratának kifejezésére. E legenda szerint a két György, akiket a hannoveri német fejedelemségből hívtak Angliába, egyáltalán nem tudott angolul és saját fejedelemségükön kívül semmi iránt nem érdeklődtek; ez lehetővé tette a whigek számára, hogy a királyt ténylegesen eltávolítsák a kormányzástól. Minden rendben volt egészen 1760-ig, amikor III. György lépett a trónra, aki angol nevelésben részesült, nem tűrt ellentmondást és szilárdan elhatározta, hogy maga kormányoz. A „király barátainak" csoportja — Bute, Norris stb. — engedelmes eszközzé vált III. György kezében. A whigek által létrehozott rendszer veszélybe került: az angol szabadságjogok és maga az alkotmány forgott kockán. A király ós barátai durva politikai hibák sorozatát követték el, s ez sokba került Angliának. Az amerikai gyarmatok zsarnoki kormányzására irányuló kísérlet például az óceánon túl forradalomhoz, a telepesek elleni háborúhoz és a gyarmatok elszakadásához vezetett. Magában Angliában a whigeknek csak nehezen sikerült megvédeni a szabadságjogokat és az alkotmányt. Ez volt a whig-séma. Namier meggyőzően mutatott rá, hogy ez az egész koncepció — kitalálás. Bebizonyította, hogy a „király barátainak" kormánya egyáltalán nem volt a király bábja, a király pedig egyáltalán nem volt „autokrata". „Alkotmányos közhelyeken nevelkedett és azokat mindig szigorúan betartotta" — írja Namier. „A valóságban azokban az években semmilyen alkotmányos elv nem forgott veszélyben, csupán új udvari emberek jutottak hatalomra, akik számára az előző évek keserves kudarcai és csalódásai nyitották meg a hatalomhoz vezető utat."1 1 Később Namier részletesebben tanulmányozta a dokumentumokat, beleértve a király levelezését is, és egyik, III. Györgyről írt cikkében bírálta III. György alakjának olyan felfogását, hogy ő csökönyös nagyravágyó volt, aki saját politikájának érvényesítésére törekedett, de, ahogy buta emberekkel gyakran megesik, állítólag kegyenceinek hatalmába került. Valójában azonban, hangoztatja Namier, III. György sohasem kísérelte meg a kialakult politikai szokások, így a trón ós a két ház között létrejött egyensúly megváltoztatását. A valódi tények elemzésével Namier kétségbevonta azt az elterjedt verziót, hogy a király és tanácsadói állítólag különböző adóterheket és kereskedelmi korlátozásokat róttak az amerikai telepesekre, és ezzel az angol uralom elleni felkelésre és az Angliától való szakításra késztették őket. Rámutatott, hogy ezeknek a jogszabályoknak a kezdeményezője egyáltalán nem a király és „barátai" voltak, hanem az egész parlament, amely nem kételkedett abban, hogy joga van a gyarmatok kormányozására és nem akart beleegyezni, hogy ezek a jogok valamelyest is csökkenjenek.15 Namier megcáfolta azt a nézetet is, hogy a XVIII. század közepén Angliában országos méretben két politikai párt létezett, amelyek határozottan megfogalmazott és világosan felvázolt program szerint működtek. Rámutatott, hogy ez csak legenda, amely ráadásul jóval később keletkezett. „Ennek az időszaknak a politikai életét kimerítően lehet ismertetni anélkül, hogy a »párt« elnevezéshez folyamodnánk" — hangsúlyozta Namier.16 Amit abban az időben a whigek és toryk pártjának neveztek, a valóságban apró, kis csoportok laza koalíciója volt. A képviselők úgy szavaztak, hogy egyáltalán nem vették figyelembe ezeket a „pártokat". „Mindegyikük különböző, időnkónt ellentmondó kapcsolatokhoz igazodott és különböző, gyakran ellentétes érdekek vezérelték őket." Ezeknek az ingatag koalícióknak semmi közös vonásuk nincs a XIX. századi pártokkal. Általában semmilyen programjuk nem volt és tevékenységük egyetlen motívuma a jövedelmező állásokért folytatott harc volt. 17 Amikor egy későbbi munkájában Namier visszatért erre a témára, még határozottabban fogalmazta meg gondolatát: a whigek és toryk csak annyiban különböznek egymástól, hogy felváltva voltak „fent", vagyis a hatalom kormányrúdjánál, és „lent".1 8 Ámikor „fent" voltak, ez azt jelentette, hogy részt vettek a hivatalokon, jövedelmező állásokon, szinekurákon való osztozkodásban. A XIX. századi politikai pártrendszer azért sem jöhetett létre a XVIII. században, mert ekkor még hiányzott a pártrendszer másik elengedhetetlen feltétele, mégpedig a határozott politikai meggyőződésű választók nagy tömege. Namier véleménye szerint a modern értelemben vett politikai pártrendszer Angliában csak a XIX. század második felében, pontosabban az 1867-es második parlamenti reform után jött létre.19 Namier megbízhatóan bizonyított kutatásai nemcsak a probléma lényegét, hanem formáját tekintve is szakítást jelentenek a korábbi polgári történetírással. Előtte a XVIII. "L. B. Namier: England in the Age of American Revolution. 69, 94—95. L. Namier: King George III. A Study in Personality. Megjel.: L. Namier: Personalities and Powers. 18 L. B. Namier : The Structure of Politics at the Accession of George III. Vol. 1, 81. 17 L. B. Namier : England In the Age of American Revolution. 206 - 207, 218, 233. " L. B. Namier: Monarchy and Party System. Megjel.: L. B. Namier: Crossroads of Power. 233. "Uo. 213-215.
