Századok – 1974
Közlemények - F. Csanak Dóra: Teleki József szerepe egy XVIII. századi francia tudományos vitában 406/II
TELEKI JÓZSEF EGY TUDOMÁNYOS VITÁBAN 409 máskor szakértő vezetőt szerzett az útra. Négyszemközt olyan, a magánéletre vonatkozó témák is szóba kerültek közöttük, amelyek bizonyos meghittségre, bizalmas viszonyra vallanak. Teleki első feljegyzései az idős tudós kalandos életéről, a föld alakjának mérése ügyében tett utazásairól szólnak, később azonban személyéről, egyenes, szókimondó természetéről is elismeréssel ír.2 0 La Condamine ahhoz a felvilágosult tudóstípushoz tartozott, amely elsőrendű kötelességének érezte, hogy tapasztalatait, eredményeit a társadalom szolgálatában hasznosítsa. így fogta fel a természettudományos akadémia tagjává való megválasztását is, s fájlalta, hogy süketsége alkatmatlanná teszi arra, hogy társadalmi súlyát hasznos célkitűzései érdekében felhasználható személyes kapcsolatok szerzésére fordítsa.21 Ez a mentalitása teszi érthetővé, hogy önálló matematikai, csillagászati számításai mellett olyan fontossá vált számára a himlőoltás bevezetésének ügye. Az oltás életmentő hatását perui és konstantinápolyi utazásai során tapasztalta, s hazatérve egész sor előadásban, folyóiratcikkben, tanulmányban és önálló kötetben számolt be róla. Legterjedelmesebb és legnagyobb hatású munkája a „Mémoire sur l'inoculation de la petite vérole" című kötete volt (La Haye, 1754), amelyben áttekinti a himlőoltás történetét, foglalkozik az oltás ellen és mellett felhozható érvekkel, és összefoglelásában a himlőoltás bevezetését a felvilágosodás, a tudományos haladás ügyének győzelmével hozza kapcsolatba. La Condamine természetesen nem állt egyedül e felfogásával. A kérdés óriási nemzetközi irodalmából nem hiányoznak a felvilágosodás legnagyobb alakjainak állásfoglalásai a kérdés általános jelentőségéről, a feltartóztathatatlan tudományos haladással való összefüggéséről. Ilyen értelemben írt pl. Voltaire „Sur l'insertion de la petite vérole" címmel egy teljes fejezetet „Lettres philosophiques" című munkájában22 s ebben a szellemben emlékezik meg róla d' Alembert is nagy port felvert „Genève" című cikkében az Enciklopédia hasábjain: „Anglia után Genf vezette be elsőnek a himlőoltást, amely Franciaországban oly nehezen honosodik meg, de amely mégis meg fog honosodni, bár orvosaink közül többen támadják még, mint ahogy elődeik támadták a vérkeringést, a hánytatót és annyi más vitathatatlan igazságot vagy hasznos eljárást."23 Az Enciklopédia következő, 8. kötetében pedig hatalmas, 33 hasáb terjedelmű cikk található „Inoculation" címmel Tronchin doktor, a Hollandiában működő genfi származású orvos tollából, amely nagy elismeréssel szól La Condamine érdemeiről is a himlőoltás hasznosságának elismertetése körül. La Condamine nemcsak maga írt az oltás kérdéséről, de barátait, tudóstársait is igyekezett bevonni az ügybe. Először csak bírálatra küldte el egyik ilyen tárgyú művét Daniel Bernoullinak, majd a tőle kapott megjegyzések kapcsán arra kérte, engedje meg, hogy alkalmas formába öntve nyilvánosságra hozza őket. Bernoulli ekkor tanulmánnyá bővítette észrevételeit s La Condamine felolvastatta a művet az Académie des Sciences egyik 1760 tavaszi ülésén. A nagyobb nyilvánosság keedvéért a Mercure de France-ban 20 Teleki részletesen leír egy esetet naplójában, amikor egyik látogatásakor véletlenül leütött egy fizikai eszközt, s La Condamine udvariaskodás helyett ráförmedt vendégére, de a baj helyrehozása után szent volt köztük a béke. „Én ekkor ennek az engem szerető emberséges embernek igen nagyon meg kedvellettem az épen festék nélkül való maga viseletit" — írja róla. MTAK Kézirattár Tört. Napló 4-r. 15. 107. v.—108. 21 La Condamine — Daniel Bernoullinak. Párizs, 1759. jún. 26. Öffentliche Bibliothek der Universität Basel, Kézirattár Cod. L. Ia 685. 22 Voltaire: Lettres philosophiques. Onzième lettre. Első kiadása Amsterdam, 1734. 23 „Après l'Angleterre, Genève a reçu la première l'inoculation de la petite vérole, qui a tant de peine à s'établir en France, et qui pourtant s'y établira, quoique plusieurs de nos médecins la combattent encore, comme leurs prédécesseurs ont combattu la circulation du sang, l'émétique, et tant d'autres vérités incontestables ou de pratiques utiles." Encyclopédie ou Dictionnaire Raisonné des Sciences, des Arts et des Metiers. Paris, 1757. VII. 577.
