Századok – 1974
Tanulmányok - Spira György: 1848 nagyhete Pesten 323/II
334 SPIEA GYÖRGY Pesten, s természetesen nem is vágyódnak arra, hogy ilyenekké legyenek, sőt éppen, mert nem tőkés nagyüzemek dolgozói — még addig a felismerésig sem igen juthattak el, hogy az alávetettség állapotából kivezető utat vállvetve és anélkül kell keresniük, hogy magával munkás-mivoltukkal szakítani törekednének (mivel arról, hogy valaha is önálló vállalkozókká legyenek, még képzelődniük sem érdemes). Ezeknek a munkásoknak a zöme tehát alkalmasint nem azért döngeti a céhek falait, hogy lerombolja őket, hanem csak azért, hogy maga is bekerülhessen közéjük . . . Ebből pedig az következik, hogy hiába fűződnek a polgári átalakulás ügyének elsőrendű érdekei minden feudális intézménynek — a céhrendszernek is — minél maradéktalanabb felszámolásához, ezeknek a munkásoknak tekintélyes része alighanem csupán addig lesz hajlandó társaival összefogva csapásokat — bár addig esetleg igen heves csapásokat is — mérni a céhek falaira, amíg (legalább is látszólag) valamelyes lehetősége nem nyílik legfőbb személyes céljának, a mesterré emelkedés vágyálmának valóra váltására. S ez persze mit sem változtat azon, hogy addig, amíg e végső célját el nem éri, amíg tehát kénytelen legény-sorban tengődni, a céhlegények többsége kész lehet viszont akár igen keményen is fellépni a maga jelenlegi — legényi — életkörülményeinek megjavításáért (s ezzel közvetve, akaratlanul maguk a különben a céhek feudális keretei iránti békülékenységre leginkább hajlamos legények is hozzájárulhatnak a fejlődésnek az iparban egyelőre legfőbb belső gátját képező céhrendszer aláásásához). Kérdés azonban, hogy mármost akár csak ebben a küzdelemben is képesek lesznek-e mindvégig rendíthetetlenül megállni a helyüket azok a céhlegények, akiknek számottevő hányada a maga legényi állapotát csak amolyan időleges állapotnak hiszi. Közelebbről: várható-e például kellő következetesség olyan céhlegényektől, akik pillanatnyilag elszántan harcba szállnak ugyan a kiuzsorázó munkafeltételek megváltoztatásáért, de szívük mélyén arra áhítoznak, hogy egyszer majd maguk uzsorázhassanak ki ugyanígy másokat, s még korántsem adták fel azt a hiú reményt, hogy ezt előbb-utóbb meg is tehetik majd ? Vagy várható-e kellő következetesség olyan céhlegényektől, akik pillanatnyilag szenvedélyesen követelik ugyan, hogy a mesterek ezentúl mindig egyenjogú embereket megillető hangon szóljanak hozzájuk, arra azonban még csak nem is gondolnak, hogy ugyanezt tőlük is joggal követelhetnék meg leendő legény társaik, a tanulóéveik leforgásáig nékik is alárendelt inasok? Avagy várható-e kellő következetesség olyan céhlegényektől, akik pillanatnyilag — mint példának okáért a szabólegények április 10-i nyilatkozatukban47 — felvetik ugyan azt a kétségkívül az iparszabadság irányába mutató indítványt, hogy az olyan magukat önállósítani kívánó legények, akik mesterlevél híján egyelőre kontárkodni kénytelenek s ezért alkalmazottakat vagy egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott számban foglalkoztathatnak, ezután éppúgy minden megkötöttség nélkül fogadhassanak fel szakképzett alkalmazottakat, akár a teljesjogú, céhbeli mesterek, ezt azonban nyilvánvalóan maguk is csupán átmeneti megoldásnak szánják arra az időre, amíg lehetővé nem lesz, hogy kívánsága szerint bárki bármikor akadálytalanul beléphessen a céhbeli mesterek sorába ? És az ilyen kérdéseket még jócskán lehetne szaporítani. A céhlegények további küzdelmének várható következetességét megkérdőjelező aggályok pedig nem pusztán holmi elvont okoskodás szüleményei: 47 Ld. újból a 18. jegyzetben már idézett helyet.
