Századok – 1974

Történeti irodalom - Grey Ian: The Romanovs. The Rise and Fall of a Russian Dynasty (Ism. Dolmányos István) 298/I

298 •TÖRTÉNETI IRODALOM IAN GREY: THE ROMANOVS. THE RISE AND FALL OF A RUSSIAN DYNASTY (London. 1971. 391 1.) A ROMANOVOK. EGY OROSZ URALKODÓHÁZ FELEMELKEDÉSE ÉS BUKÁSA A könyv — címétől eltérően — nem dinasztiatörténet. Sokkal inkább Oroszország története a Romanovok korában. A szerző, aki I. Péterről, Katalin cárnőről, IV. Ivánról ós a szovjet periódusról szóló könyveiről vált ismertté a hatvanas évek elején, ebben a munkájában nemcsak tapasztalatait összegzi, de a XIX. századot is bekapcsolva átfogó képet igyekszik nyújtani Oroszország egész újkori történetéről. Forrásbázisa főleg az emlékirodalom, amelyet jól ismer. Merít orosz történetíróktól is, helyenként a szovjet kutatók által nyújtott adatokat is értékesítve. Feldolgozási módja a lengyel Waliszewskire emlékeztet. Ez erénye ós fogyatékossága egyszerre. A politikai történetre összpontosít, s azt egyéniesített formában, nemzetközi összefüggésekbe állítva, sajátságos post-pozitivista tényfelsorolással adja elő. Szembeszökő ideológiai „kihegyezettség" nélkül. Ugyanakkor többször megragad másodlagos személyes mozzanatoknál, túl sok ismert dátummal dolgozik. Elméleti kérdések iránt nem elég fogékony, megcáfolt értékítéleteket közvetít. Grey történetírói tehetsége főleg az előadás arányosságában, ökonómiájában ós adatfelkutató szívósságában fedezhető fel. Romanov-koncepcióját a következőképpen lehet összefoglalni: a világtörténelem egyik jelentős dinasztiája hosszú ideig pozitív, központi szerepet játszott Óroszország történetében. Grey az abszolutizmus egyik fajának tartja már IV. Iván uralmát, és a következő századokban is magától értetődő módon azonosítja (terminológiailag) az orosz kormányformákat a nyugatiakkal. A Romanov-család szerepéből elsősorban a nemzeti mozzanatokat ragadja meg. Mihail Fjodorovics cár lengyel- és svédellenes konszolidációját, a Nakaz nemzeti öntudatát stb. Mindezt a polgári történetírás időtlen nemzetkategóriájának alkalmazásával teszi, észre sem véve az orosz nemzet kifejlődésének történetiségét. Odáig ragadtatja magát, hogy a cárokat nyilvánítja az orosz nemzet fő pilléreinek (12. 1.). Grey nem jelöli meg pontosan, hogy mikor fordult reakciós korszakába a cári abszolutizmus, de a XIX. század végén, a XX. század elején már érzékelteti negatív szerepét. Ám a dinasztia bukását csak valamiféle belső betegséggel magyarázza, függetleníti a társadalmi környezettől. Véleménye szerint a cárizmust nem a forradalom döntötte meg — önmagától roppant össze (352. 1.). A könyv szemléletét más vonatkozásban a gazdasági-társadalmi kérdések mélyebb elemzésének hiánya, a munkásmozgalom történetének főleg a húszadik században elnagyolt rajza jellemzi. Raszputyinról többet ír mint Leninről. Az első oroszországi forradalomból éppen az 1905 decemberi fegyveres felkelést felejti ki. A nyugati eszmék átvétele legtöbbször konkrét megjelölés, néven-nevezós nélkül, mint a jóra való törekvés minden tekintetben eszményi megnyilatkozása kerül említésre. A szerző a tárgyalásban reális az orosz történelem svéd, lengyel, francia ós német kapcsolatainál, de néha megbicsaklik, ha az angol—orosz kapcsolatokra kerül sor. A krimi háborút azzal a túlságosan diplomatikus formulával jellemzi, hogy arra Anglia, Franciaország és Törökország „önvédelmi és támadó szövetsége" alapján került sor (286. 1.), majd szokatlan gyorsasággal fejezi be a küzdelem részletezését. Általában kevéssé kritikus Anglia török-politikájának megítélésében. A cári Oroszország nemzetiségi problémájának ábrázolásában Grey még nem jutott el az árnyalatok kellő felismeréséig, s ezért ott is sötétebb színeket használ, ahol erre nincs szükség. így a XIX. században formális jegyek alapján közös nevezőre akarja hozni a balti németek és a finnek helyzetét a közép-ázsiai népekével (322. 1.), jóllehet nyilvánvaló a balti bárók és részben Finnország privilegizált helyzete. Nem festenénk azonban hű képet Grey művéről, ha nem említenénk azt az egész munkáján végig vonuló, annak tárgyszerűségét előmozdító jóindulatot, amelyet az orosz történelem teljesítményei irányában táplál. Szuvorov katonai lángelméjének elismerése vagy az orosz művelődés nagyjainak méltatása például a munka számos negatív elfogultságtól mentes lapjához tartozik. Ez a nemes törekvés ós a szerző nyugalmasan rendszerező, pallérozott történetírói képességei komoly reményt nyújtanak arra, hogy Ian Grey még elmélyültebb és eredetibb alkotásokkal jelentkezik a történeti russzisztikában. DOLMÁNYOS ISTVÁN