Századok – 1974

Történeti irodalom - Syndicalisme révolutionnaire et communisme. Les archives de Pierre Monatte 1914–1924 (Ism. Jemnitz János) 299/I

299 •TÖRTÉNETI IRODALOM SYDNICALISME RÉVOLUTIONNAIRE ET COMMUNISME. LES ARCHIVES DE PIERRE MONATTE. 1914-1924 (Présentation de Colette Chambelland et Jean Maitron. Paris, Ed. Maspero. 1968. 468 1.) A FORRADALMI SZINDIKALIZMUS ÉS KOMMUNIZMUS. PIERRE MONATTE LEVELEZÉSE. 1914—1924 Ismeretes, hogy a nyugat-európai munkásmozgalomban a századforduló után a német szociáldemokrata iskolával szemben szellemileg a legnagyobb kihívást az anarchoszindikalizmus jelentette, földrajzilag pedig ennek „hazája" Franciaország volt. Ismeretes az is, hogy az első világháború idején az antimilitarista-internacionalista irányzat Franciaországban elsősorban éppen a CGT volt anarcho-szindikalistái között bontakozott ki, s azok az orosz internacionalista szociáldemokraták, akik ekkor Párizsban éltek (Martov, Trockij és Lozovszkij) elvi affinitásuk ellenére nem a szociáldemokratákkal kerültek elvtársi és baráti kapcsolatba, hanem ezzel a körrel, ez a csoportosulás bontotta ki zászlaját 1914 őszén. Liebknecht híres december 2-iki nemjével egyidőben mondott le Monatte tüntetően a CGT vezetőségéből, az 1916 februári londoni antant-szocialista konferencián a Merrheim vezette francia kisebbség állt az angol ILP mellett az internacionalista ellenzék gerincében, Merrheim vezette a francia delegációt Zimmerwaldba, Merrheim adta ki 1915. május 1-én a vasasok antimilitarista lapját, majd Rosmer a nevezetes „leveleket a Vie Ouvrière előfizetőihez", amelyeknek ugyanaz volt a hivatásuk, mint a német „Spartacus röpiratoknak". Ahogyan Németországban Liebknechtet és néhány más ellenzéki munkásvezetőt (pl. W. Piecket) vagy Olaszországban az ifjúsági vezetőket bevonultatták, ugyanez volt az eljárás Franciaországban is. Élsőként a tüzes internacionalista Dumoulin került e sorsra, majd Monatte tüntető lemondása után őt is bevonultatták. Ezek az intézkedések ugyan meggyengítették az 1914 szeptember-októberétől már soraikat rendező ellenzéki csoportot (a Vie Ouvrière szerkesztőségének helyiségében hetenként rendszeresen összegyűltek), de a történetkutatók számára gazdag forrásanyagot biztosított az, hogy Monatte és Dumoulin ezt követően jobbára csak levelek útján érintkezhettek barátaikkal. Az itt ismertetendő publikáció azokat a leveleket tartalmazza, amelyeket az internacionalista ellenzék központi, s talán legkövetkezetesebb, legbaloldalibb tagja, P. Monatte kapott barátjaitól. Minthogy a levelek írói között ott találjuk Marrheimet, Rosmert, Dumoulint, Martinet-t és másokat, tulajdonképpen a CGT internacionalista ellenzékének gondolatmenetét, akcióit nagyszerűen nyomon lehet követni e kiadvány alapján. Csupán annyit jegyeznénk meg már bevezetőként, kár, hogy a leveleket a kiadó nem publikálta teljes egészükben, mivel nemcsak lényegtelen mozzanatok, hanem fontos részek is hozzáférhetetlenek maradtak így a nagyközönség számára. Másfelől megjegyzendő, hogy a „Monatte-levelezés" kiegészíthető egy másik lényegbevágó forrásanyaggal, nevezetesen Merrheim levelezésével. Merrheim ugyanis az általa írott levelek másodpéldányait megtartotta, amelyeket a moszkvai Marxizmus Leninizmus Intézet őriz. Ezt az anyagot az utóbbi időben a kitűnő szovjet történész V. M. Dalin dolgozta fel.1 A leveleket a szerkesztők — C. Chambelland és J. Maitron — kronológiai, s egyúttal tematikai csoportosításban tették közzé, sőt a kettős elvet sikeresen vegyítve a meghatározó a tematikai rendezés maradt. így az első témakörben a világháború kirobbanása idejéből kelt leveleket találjuk. Ezt a fejezetrészt a szerkesztők kronológiailag két részre bontották, a szétválasztó határvonal a világháború kirobbanása, augusztus első napjainál húzódik. A történeti helyzet aláfestésére a szerkesztők közölték a CGT és a szocialista párt néhány jellemző programnyilatkozatát, valamint a CGT lapjának, a Bataille Syndicaliste-nek az állásfoglalásait, amelyből világosan kitűnik a lap irányvonalának radikális megváltozása. (Az antimilitarista elvek feladásával a CGT ismeretes módon honvédő álláspontot foglalt el.) A háttérből annál rikítóbban tűnnek ki Rosmer (igazi nevén A. Griot) egykorú levelei, akinél a nacionalizmus leghalványabb jeleit sem lehet felfedezni, aki töretlenül forradalmi és internacionalista elveket hirdetett. Július végén ugyan ő is jól látta, hogy a szerb—osztrák háborúnál a döntéseket nem Bécsben, hanem Berlinben hozták meg, de ő emiatt nem lesz elvakult „németfaló" — hanem ugyanitt utal többek között Szent-1 Europa V novoje i novejseje vremja. Moszkva. Id. Nauka. 1966; V. M. Dalin: Ljugyi i igyeiji. Moszkva. Izd. Nauka. 1970.