Századok – 1974

Történeti irodalom - Bödy Paul: Joseph Eötvös and the Modernization of Hungary 1840–1870 (Ism. Antall József) 296/I

297 •TÖRTÉNETI IRODALOM zőjeként, aki ebben látta a kibontakozás egyetlen lehetőségét, sőt a többi kérdés megvalósításának feltételét. (E javaslat nagy fogyatékossága, hogy a megvalósult történelem tanúsága szerint az udvar akkor nem kereste a kompromisszumot, nem támogatta a megegyezést kereső reformpolitikusokat sem.) Továbbá abban látja Eötvös „külön arcát" 1848-ban, hogy hiányolta a társadalmi reformok tartalmát, elégtelennek tartotta a megyerendezés, a parasztkérdés és a parlamenti választás megoldását. Világosan felismerte a társadalmi és nemzetiségi kérdés kölcsönhatását, ami nem mondható el a vezető államférfiak legtöbbjéről. Végül a népiskolai törvényjavaslat beterjesztése, amelyben felvetette az anyanyelvi oktatás elvét, — de ezt elutasította az országgyűlés. Eötvös emigrálását 1848 őszén az ismert források alapján mutatja be Bődy. Helyesen mutat rá Eötvös politikai filozófiájának kontinuitására, az 1848 előtti és utáni Eötvös szétválasztásának tarthatatlanságára. 1848 Eötvös adta kritikáját illetően Bődy arra mutat rá, hogy a reformok elégtelensége és a nacionalizmus volt az a két tényező, amire Eötvös a tragédiát elsősorban visszavezette. A történésznek azonban határozottan rá kellene mutatnia a magyarázat önmagában elégtelen voltára, s utalnia a korabeli európai nagyhatalmi viszonyokra, a Habsburg-birodalom politikai manőverezési lehetőségeire. A mű legfontosabb és új eredményeket bemutató része az 1849 és 1859 közötti időszakot tárgyaló fejezet, elsősorban Eötvös államelméleti munkáinak a vizsgálata. Eötvös a szabadság, az egyenlőség és a nemzetiség eszméjét vizsgálja a modern társadalom életében. A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra c. műve németül is megjelent. Elküldte Tocquevillenek, aki azt elismerő szavakkal és politikai filozófiájának rokonságát hangsúlyozó levélben köszönte meg. Jelen sorok írója is több cikkben rámutatott kettőjük kapcsolatára, Gál István ismertette John Stuart Millhez fűződő kapcsolatát, Bényei pedig Eötvös megmaradt könyvtára alapján ismertette az irodalmi tájékozottsága és eszméi forrásai között meglevő kapcsolatot. Mégis Bődynek kiemelkedő szerepe van abban, hogy a liberalizmus legnagyobb külföldi képviselői és Eötvös között meglevő kapcsolat ennyire világossá vált előttünk, megkereste az eredeti forrásokat és új interpretációját adta Eötvös munkásságának. Meggyőződése szerint elsősorban Tocqueville és Sismondi elvei alapján adta meg a forradalom után a centralizáció, a demokrácia felségelve és a nemzetiség olyan értelmezésének a kritikáját, amely nem ismerte el más nemzetiségek jogait. Eötvös főleg az „uralkodó eszmék" türelmetlenségét, a nacionalizmus szabadság-ellenszenvét és — hangsúlyozza Bődy — diktatúrához vezető mozzanatait vetette el, főleg a felsorolt nyugateurópai liberális gondolkodók, illetve a német liberalizmus egyes irányzatainak hatása alatt. (Megjegyezhetjük, hogy e kérdéseket már korábban e szellemben érintette Széchenyi István is.) Igen érdekesek és sikerültek a középeurópai föderalista törekvések, F. Palacky és mások programja, valamint a birodalom alkotmányos átalakítására vonatkozó Eötvös-féle elképzelések elemzését nyújtó részek. Az 1859—1867 közötti időszakban Eötvös működésének lényegét abban látja a szerző, hogy a kiegyezés keresése mellett, a nemzetiségi kérdés megoldását és a Habsburg-birodalom modern szellemű átszervezését tekinti fő célnak. Javaslatot tett a nyelvi, a nevelési és jogi problémák megoldására; a demokratikus fejlődést és a nemzetiségi kérdés reformját együttesen keresi. Az utóbbi vonatkozásban bizonyos föderációs megoldásokat fogalmaz meg. Noha elfogadja a kiegyezést a megvalósult dualista alapon, az egész Monarchiának alkotmányos államszervezetet tervez, aminek a külügyek területén is érvényesülni kell. Deák Ferenc kifejezetten a dinasztiával kereste a kiegyezést, Eötvös viszont Ausztria ós Magyarország megegyezését az osztrák liberálisokkal való együttműködés alapján kívánta. E kérdéseket részletesen elemzi — Bődy is idézi — a recenzens Eötvös és a kiegyezés előkészítésével foglalkozó tanulmánya (Századok, 1965. évi 6. sz.). Bődy korrekt összefoglalást ad Eötvös második minisztersége (1867—71) időszakáról, amikor a közoktatásügyi kormányzat élén elsősorban a népoktatás kérdését, valamint a nemzetiségi kérdést tekintette kulcskérdésnek. Demokratikus önkormányzati rendszerrel akarta a kisebbségi és egyházi kérdéseket megoldani. A középiskolai és egyetemi reformjavaslatokra is utal a szerző, széles körű sajtó- és levéltári forrásanyagra támaszkodva megállapításainál. Összegezve az elmondottakat: Bődy értékes munkája alapos forráselemzéssel és szakirodalmi tájékozódás alapján készült. Egy fogékony liberális államférfi politikai filozófiáját elemezve, új szempontok alapján vizsgálta a XIX. századi Magyarország politikai életét, kapcsolatát a nyugateurópai eszmeáramlatokkal. Megmutatta a kialakult politikai filozófia állandó vonásait és korszakonként a módosulásait, valamint ezek korabeli kritikáját és az utókor megítélését is. ANTALL JÓZSEF