Századok – 1974

Történeti irodalom - Constantiniu Florin: Relaţiile agrare din Tara Romanească in secolul al XVIII-lea (Ism. Miskolczy Ambrus) 294/I

294 •TÖRTÉNETI IRODALOM sége a kapcsolatok kutatásának a témakörén belül marad, és nagyon kevés az, amely az ennél talán érdekesebb és hasznosabb összehasonlító módszert alkalmazná. A kötet tematikája annyiban is alkalmazkodik Macürek professzor tematikájához, hogy zömében a Magyarországon újabban Közép-Kelet-Európának nevezett területtel foglalkozik. Orosz, balti vagy csak balkáni vonatkozású tanulmánnyal nem találkozunk. Ennyiben is hű marad az emlékkönyv Macùrek koncepciójához, amelyet a legrészletesebben a kelet-európai történetírásról szóló könyvében fejtett ki, és amely a Németországtól, Csehországtól és Ausztriától keletre eső területeket tekinti Kelet-Európának. Ez a koncepció vitatható, ahogy persze egyéb koncepciók is. Ennek a szűkebb kelet-közép-európai vagy közép-kelet-európai területnek a vonatkozásában viszont az emlékkönyv mindenképpen érdemleges anyagot közöl, még a részletkérdésekre vonatkozó tanulmányok is hasznos adalékokat nyújtanak. Az emlékkönyv megjelentetését, örömmel üdvözöljük, és a magunk részéről is még sok termékeny, munkás esztendőt kívánunk a jeles cseh tudósnak. NIEDERHATTSER EMIL FLORIN CONSTANTINIU: RELATHLE AGRARE DIN TARA ROMÄNEASCÄ ' ÎN SECOLUL AL XVIII-LEA. (Bucuresti. Editura Academiei. 1972. 210 1.) HAVASALFÖLDI AGRÁRVISZONYOK A XVIII. SZÁZADBAN FI. Constantiniu monográfiája a XVIII. századi havasalföldi gazdasági és társadalmi fejlődés valamennyi lényeges mozzanatát bemutatja. A szerző külön fejezetben foglalkozik a rendelkezésére álló források feldolgozásának lehetőségeivel, a kelet-európai agrárviszonyok fejlődésével, a havasalföldi mezőgazdaság helyzetével, az egyes jobbágykategóriák és a földesúri osztály viszonyának alakulásával, a fanarióta fejedelmek reformpolitikájával, végül a robot és bérmunka szerepével, valamint a földesúri gazdálkodás fejlődéstendenciáival. Bemutatja a „második jobbágyság" problematikáját, szoros összefüggésben a Balti- ós Fekete-tenger, az Elba és Volga közötti térség agrárfejlődésének azon sajátos vonásaival, melyek egyben a román agrárfejlődéssel összehasonlítási alapot nyújtanak. Fejtegetései végeredménye szerint a két román fejedelemség „átmeneti zónát" képez a kelet-európai és a balkáni fejlődés között, azaz a robot és a termény járadékszolgáltatási rendszer között. A mezőgazdaság, bár a lakosság többségének állandó és rendszeres tevékenysége volt, mégis mint jövedelmi forrás elmaradt az állattenyésztés mögött, — mint a szerző is hangsúlyozza — szinte a XIX. század közepéig. A nagybirtokos bojár számára a fő jövedelmi forrást a hivatali tisztségek jelentették, gazdasági tevékenységgel kapcsolatos legfontosabb jövedelmei pedig az állattenyésztésből, szeszes ital kimérési és malommonopóliumból és végül a paraszti terményjáradékból származtak. A robottal dolgoztató majorsági árutermelés nem öltött széles méreteket. E tendencia csirái mégis jelentkeztek. A búzát például kifejezetten török és néha osztrák exportra termelték, de a török kereskedelmi monopolium, sőt gyakran beszolgáltatási kényszer az alacsony árak miatt nem jelentett komoly ösztönző erőt a gabonaárutermelésre. Ä legjelentősebb paraszti szolgáltatás az egész századon keresztül a termény járadék volt, de ugyanakkor a robotterhek is állandóan emelkedtek. A század elején kb. évi 3 nap körül mozgott a robotkötelezettség. A központi államhatalom a század közepe felé próbálta országszerte egységesíteni a paraszti szolgáltatásokat, ós a robotot végül évi 12 napban állapította meg. A gyakorlatban azonban ennyit sehol se követeltek, különösen ott nem, ahol a parasztság jó szökési lehetőségekkel élhetett, mint a Duna mellett. A szerző által egy példának felhozott kolostori uradalomban 1780—86 között a rendelkezésre álló robotnapok 49,1%-t dolgoztatták le; szőllőben, kaszálón, építkezéseknél és fuvarozással. Az általánosan elterjedt gyakorlat a robot egy részének végrehajtása, másik részének pénzbeni megváltása volt. A szerző becslése szerint országos átlagban 6—8 napot dolgoztattak le a század második felében. FI. Constantiniu művét nem a kérdések végleges lezárásának szándékával írta. Hangsúlyozza is, hogy a „mindezidáig feltárt forrásanyag végleges konklúziók levoná-