Századok – 1974

Történeti irodalom - Codex diplomaticus regni Croatiae Dalmatiae et Slavoniae (Ism. Kristó Gyula) 290/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 291 1904-ben hozzákezdett oklevéltára kiadásához, az anyag közzétételét az 1101. évvel és a II. kötettel kezdte, munkája első kötetéül F. Raeki 1877-ben publikált „Documenta"-ját tekintette. Mivel azonban maga F. Raeki is adott ki később még újabb okleveleket, és az anyag azóta is gyarapodott, mindinkább szükségessé vált a terjedelmében nem nagy, de jelentőségét, fontosságát tekintve felbecsülhetetlen értékű anyag egyetlen kötetbe gyűjtése és kiadása. Ezt indokolták továbbá a F. Raeki által készített editio olvasati, kronológiai és oklevéltani hibái is. Ilyen előzmények után kaptak a szerzők akadémiai megbízást a Smiéiklas-féle korpusz első kötetének elkészítésére, a legrégibb horvát-dalmát-szlavón oklevelek közzétételére. Eddig ismeretlen oklevél úgyszólván nincs a kötetben, amely ilyen módon új adatokkal ismeretünket nem gyarapítja. Önmagában azonban már azzal aligha túlbecsülhető értékű szolgálatot tettek a tudománynak a szerzők, amikor összegyűjtötték és publikálták az 1101 előtti horvát-dalmát-szlavón okleveleket. A munka 176 diplomát közöl, időben a legkorábbi 743-ból való (Zakariás pápa András ragusai érseknek pulliumot ad), az utolsók pedig a XI. század végén, 1100 körül vagy éppen 1100-ban keletkeztek. A legkorábbi, 743. évi — imént említett — irat azonban mintegy évszázaddal előzi meg a közvetlenül erre következőket is, Mislav és Trpimir duxok 839 körüli és 862. évi oklevelét. A diplomák sora a IX. század közepétől a XI. század végéig tekinthető folyamatosnak, az oklevelek fényével így megvilágított harmadfél száz esztendő pedig az önálló horvát állam születésétől elbukásáig terjedő intervallumot íveli át. A most kezünkbe vett diplomatarium tehát egy rövid életű, önálló államiságát hamar elvesztett közép-európai államalakulat okmánytára, horvát királyok és hercegek, egyházfők, egyháziak és magánosok és a külországiak (főleg pápák) vallomása Horvátországról — a diplomatika mindenkori szabványai szerint. Az oklevelek túlnyomó többsége egyházi ügyekkel vagy birtokadományozásokkal kapcsolatos, de a háttérben a horvát állam társadalom- és politikatörténetének fő vonulatai is feltűnnek János pápa 926 körüli levelétől (melyben a főpap Tomislav horvát királyt és Mihály hulmi herceget bíztatja, ,,ut uestros tenerrimos pueros a cunabulis in studio litterarum deo offeratis") László magyar király 1091. évi leveléig (melyben az uralkodó Oderisius montecassinói apáttal közli: „Sclauoniam iam fere totam acquisiui"). A szerzők érdeme azonban korántsem merül ki abban, hogy összegyűjtötték és egyetlen kötetben nyújtották át az önálló horvát állam oklevéltárát. Ezzel méltán vetekedő érdem, hogy ezt magas színvonalon tették, kritikai kiadást nyújtottak át. Minden esetben — már ahol ez lehetséges volt -— visszamentek az eredetiig, kritikailag megvizsgált,, gondosan kezelt, megbízható olvasatú szöveget tettek közzé. Az oklevél szövegét kritikai apparátus előzi meg és követi. A diploma publikációját az oklevél sorszáma, kelte, keltezési helye és horvát nyelvű rövid regesztája vezeti be. Ezt követően közlik a szerzők az. oklevél legfontosabb adatait (az oklevél anyaga, mérete, írásának minősítése, lelőhelye, átiratai, kiadásai, a keltezéssel és a hitelességgel kapcsolatos megjegyzések). A diploma szövegét jegyzetes formában az olvasati eltérések felsorolása és az oklevél szigla rövidítéseinek feloldása követi. A kötetet — tartalomjegyzékként -— a horvát nyelvű regeszták latin fordítása, egymástól elkülönített személy- és helynévmutató, valamint tárgymutató zárja, és teszi a gyors tájékozódás igényeit is kielégítővé. Nem zárhatjuk e kiváló kötetről írott sorainkat anélkül, hogy ne fejeznénk ki örömünket a Magyarországgal szomszédos országokban folyó élénk oklevél-publikációs tevékenység láttán. E munka mellett az osztrákok burgenlandi oklevéltára, a szlovákok most indult diplomatarium-korpusza adja bizonyságát a nemzeti múlt okleveles értékei gondos, színvonalas számbavételének. Úgy hisszük, ezek a kötetek szilárd forrásos bázist jelentenek a Közép-Európa kora-feudális múltját vizsgáló -— egyetemes és magyar — történészek számára. KRISTÓ GYULA 18*