Századok – 1974

Történeti irodalom - Garmiza V. V.: Krusenyie esszerovszkih pravityelsztv (Ism. Iván Géza) 286/I

287 •TÖRTÉNETI IRODALOM választását, kiépítésének folyamatát, a frissen megszerzett politikai hatalom intézményesítésére irányuló eszer kísérleteket. A szerző a maga kutatásai alapján is megerősíti azt az általános elterjedt véleményt, hogy a belső reakciós erőknek önmagukban nem lett volna erejük az osztályharcot a nyilt, fegyveres polgárháborúig kiélezni. Ehhez a döntő és meghatározó lökést a külső ellenforradalom aktív támogatása adta. Ez tükröződik a könyv témájául szolgáló eszer kormányok megalakításának körülményeiben is. Az eszerek tulajdonképpen az Alkotmányozó Gyűlés feloszlatása óta készültek fegyveres megmozdulásokra. A tervek kidolgozásával az eszer párt katonai bizottsága foglalkozott. Hamarosan bebizonyosodott, hogy az eszerek a maguk paraszti szocializmus elméletével az ország ipari-kulturális központjaiban vajmi kevés erőt tudnának zászlójuk mögé felsorakoztatni, ezért tevékenységük 1918 áprilisának végétől szemlátomást eltolódott a Középső-Volga vidék kormányzóságaira (a kazáni, a szamárai, a szimbiri és a penzai kormányzóságok területeire). Ez a vidék viszonylag magas fejlettségű mezőgazdasággal rendelkezett és nagyobb arányú volt a tehetős paraszt- és kulákgazdaság. A gyári munkásság ezzel szemben kislétszámú és fejletlen a zömmel idényjellegű, mezőgazdasági nyersanyagokra épülő kezdetleges ipar miatt. Az eszerek, a számukra kedvező társadalmi háttér ellenére, végül is csak a csehszlovák légió segítségével jutottak hatalomra 1918. június 8-án. A csehek bevonulása után megalakuló kormány, amely kezdetben csak kormányzósági hatalomnak nyilvánította magát, ismert eszer politikusokból állt: J. M. Brusvit, V. K. Volszkij, P. D. Klimuskin, J. P. Nyeszterov és B. K. Fortunatov. A szamárai eszer kormány a fehér csehek nyári katonai sikerei alapján kezdett önmagának összoroszországi jelleget tulajdonítani. Ennek megfelelően gyarapodott a kezdetben б főből álló kormány augusztusban 29 főre, szeptember elején 71, és még e hónap végén 96—97 főre. A szerző plasztikus képet fest a szibériai helyzetről is, amely a szovjethatalom számára még bonyolultabb volt mint a Középső-Volga vidéke. Itt — mivel egyáltalán nem volt nehézipar, ipar is csak nagyon kezdetleges szinten, — a munkásosztálynak és általában a bolsevikoknak jelentéktelen volt a befolyása. Más oldalról viszont a tehetős szibériai iparosoknak és gazdag parasztoknak nem sikerült gazdasági és a politikai gyengeségük, tapasztalatlanságuk miatt hatékony erőt felsorakoztatni a gyorsan terjedő forradalommal szemben. Sajátos volt a helyzet annyiban is, hogy Szibériában alig voltak ismertek a feudális nagybirtokok és a földesurak, a szegényparaszti réteg itt nagyon vékony volt és ezzel együtt a befolyása is csekély. Nem növelte a bolsevikok népszerűségét aï, Sem, hogy Szibéria parasztságának — amely az itteni lakosság alapvető tömegeit, megko^e\ítőleg 90%-át alkotta — meg kellett osztania gabonáját és kenyerét az ország közpoívt'\, iparosodottabb kormányzóságainak éhező lakosaival. Az eszerek kezére játszott a szibériai szeparatista mozgalom is (oblasztnyicsesztvo). Az eszer többségű szibériai ideiglenes kormány (voltak benne kadetok és mensevikek is) már 1918. január 26-án megalakult a szibériai szovjethatalom megdöntésére, amelynek számtalan nehézség ellenére, volt ereje az eszerek szándékának meghiúsítására. Az eszerek Távol-Keletre, onnan Észak-Mandzsúriába szorultak. Közben Pekingben újabb kormány alakult tisztán kadetokból ill. a nagyburzsoázia képviselőiből, amely nem igyekezett alávetni magát a „szocialistáknak", tovább növelve ezzel is az eszerek gondját-baját. Jellemző volt a pekingi kormány összetételére, hogy soraiban található Lvov herceg, uráli pénzmágnás, az első ideiglenes kormány volt elnökének a testvére és Putyilov, akinek üzemei és vállalkozásai egész Oroszországot behálózták annak idején. A harmadik eszer kormány 1918 nyarán jutott hatalomra Arhangelszkben az intervenciósok katonai támogatásával. Számottevő belső társadalmi bázis híján az eszerek hata\mi kísérletei közül ez volt a legrövidebb életű, annak ellenére, hogy befolyásuk kiszélesítése végett ebbe a kormányba is vettek be kadet politikusokat. A bolsevikokkal szembenálló fronton tehát három jól kivehető erővonal húzódott meg: a kispolgári szocialista pártok, közülük is elsősorban az eszer párt, a burzsoázia és végül a földesúri-monarchista politikai csoportosulások. Egy táborba sodorta őket a szocialista forradalommal ós átalakulással szembeni — osztályhelyzetükkel magyarázható — ellenállásuk. A társadalom szocialista átalakítása mindannyiuk szociális létét tette kétségessé, s ez a veszély háttérbe szorította a köztük meglevő ellentéteket, bár sohasem annyira, hogy háborítatlanná vált volna az együttműködésük, mint ez a szibériai „szocialista" kormány és a Pekingben gyülekező burzsoá kormány hatalomért való törekvéseiből kitűnt. A szerző könyve az eszer párt tevékenységének lényegében egy évre szorítkozó eseményeit örökíti meg. Az 1918-as év bizonyos szempontból utolsó periódusa az eszer mozgalomnak. A kormányalakítási kísérleteik csődjét követően már nem tud annyira