Századok – 1974

Történeti irodalom - A Politikai Főiskola Évkönyve (1969; 1970) (Ism. Farkas Dezső) 283/I

285 •TÖRTÉNETI IRODALOM foglalását adja, és bizonyítja, hogy a KI egész politikájának ez az egyik legpozitívabb és elméleti szempontból a legkevésbé ellentmondásos területe. A kép talán így túl egysíkúra is sikerült. A másik két munka már inkább polemikus jellegű. Főként Szántó Györgyé az, aki a KI történetének szinte minden vitatott vagy megoldatlan kérdését felveti. Érdekesen tárgyalja pl. a fasizmus elleni harc új stratégiai vonalának számos vitatott — tanulmányában sem ellentmondásmentes — kérdését. M. Csonka Rózsa témájának jó ismerője. Éppen ezért sajnáljuk, hogy a KI II. kongresszusán elfogadott agrárprogrammal kapcsolatos vitát nem elemezte részlesebben. A nemzetközi irodalomban (pl. NDK-ban) ma már olyan megállapításokkal is találkozunk, amelyek szerint e kongresszuson nem a lenini irányelveket fogadták el. (Szerkesztési probléma ugyan, de tudományos közleményben nem mellékes, hogy néhány szerző pontatlanul idéz, vagy nem tartja szükségesnek jelezni az idézetekben tett kiemeléseit. Pl. 160. 1. 7., a 178. és 179. 1. 6., 7., 8. stb. számú fonásoknál.) Az Évkönyv 1970-es száma először néhány, a lenini évfordulóval kapcsolatos tanulmányt közöl. Dr. Wirth Ádám „A leninizmus időszerűségéről" c. bevezetője joggal foglal állást Lenin életművének ma is aktuálisan fontos tanulmányozása mellett. Dr. Vészi Béla e kötetben is érdekes — vitaindítónak szánt — gondolatokat fejt ki a politika, filozófia és tudomány kapcsolatának lenini felfogásáról. Erdődi József „Lenin és a társadalmi determinizmus marxista elmélete", dr. Szabó Gábor „Lenin, a természet és a marxista filozófia" és dr. Badacsonyi György „Lenin szociológiai szemléletmódjának néhány aktuális kérdése" címmel jelentetett meg gondolatébresztő sorokat. ,,A modern kapitalizmus közgazdasági és politikai problémái" címet viseli a kötet második fejezete. A közgazdasági részt három tanulmány képviseli. Ebből kettő agrártörténeti jellegű (Grosszmann Ferenc—Dr. Sipos Aladár és dr. Latkovics György), egy pedig a tőkés foglalkoztatás kérdését vizsgálja (Luca Márta). A további négy tanulmány az USA külpolitikájának különböző területeivel foglalkozik. Szekeres József — bár vázlatosan — mégis érdekesen tekinti át a 30-as évektől napjainkig az USÁ külpolitikai vonala alakulásának belpolitikai hátterét. Dr. Babirák Ilona rendkívül aktuális téma megírására vállalkozott, amikor az USA Dél- és Délkelet-Ázsiában folytatott politikáját vázolja fel az 50-es évek elejétől napjainkig. Sok új szempontot emel ki Vígvári András „Az angol—amerikai kapcsolatok alakulása a II. világháború után" c. tanulmányában. Lipkovics Károly az amerikaiak NATO-politikájáról, Péner Imre pedig a nyugat-német külpolitika 1949—1969 közötti időszakáról közöl figyelemre méltó cikket. A kötet III. részében először Lengyel Klára „A Nemzeti Parasztpárt megalakulásának körülményeiről (1938 április—1939 szeptember)" c. résztanulmányát olvashatjuk. A gazdag, kizárólag csak eredeti forrásokra épülő, a téma irodalmát mostohán kezelő anyag azonban mind tartalmi, mind szerkezeti és stiláris szempontból még meglehetősen kiforratlannak tűnik. Szépen, logikus bizonyítással megírt cikk Elter Pálé, aki pártunknak a konszolidáció időszakában (1956—1958) folytatott kétfrontos harcát foglalja össze. Helyesen summázza mondanivalóját, amikor megállapítja: „A kétfrontos harc lényege nem egyszerűen és nem is főként a helytelen nézetek tagadása, hanem helyes, pozitív válasz kialakítása a társadalmi-politikai kérdésekre, a párt politikai irányvonalának eszmei harc útján történő megvédése és a gyakorlati alkalmazás során jelentkező jobb-és baloldali hibák, torzulások leküzdése" (207—208. 1.). A maga nemében a kötet egyik legszínvonalasabb és legfigyelemreméltóbb írása Kárpáti Sándornak „A szocialista forradalom feltételeinek értelmezéséhez" c. tanulmányrészlete. Ha nem is különíti el határ ozottan a forradalmakat politikai és társadalmi forradalmakra (ez ugyanis mondandóját bizonyos mértékig módosította volna), mégis az objektív és szubjektív feltételek értelmezésének szinte — számunkra meggyőzőnek tűnő — új koncepcióját vázolja fel. Ennek lényege abban van, hogy Kárpáti a forradalom objektív feltételeit azonosítja „az objektív forradalmi helyzet" lenini ismérveivel. A társadalom általános gazdasági, osztály- stb. viszonyainak fejlődésében gyökeredző feltételeket (közelebbről ugyan csak a termelőerők és a termelési viszonyok közötti összhang megbomlását említve) egyrészt a forradalom „alapvető, belső okai"-hoz, másrészt a „közvetett" feltételeknél (az „általános, különös és specifikus" felosztásában) a „specifikus" szférához sorolja. Érdekesek a forradalom „közvetett" és „közvetlen" feltóteleire vonatkozó fejtegetései, bár azok pontosabb elhatárolása, számos esetben egyes összetevőinek világosabb meghatározása még szükséges lenne. Nem eléggé meggyőző pl. annak az állításnak a bizonyítása (főként a „típusra és jellegre" vonatkozóan), amely szerint a külső, nemzetközi feltételek „nemcsak a forradalmi harc kimenetelére, hanem a forradalom megérlelődésére, típusára és jellegére, valamint a forradalom formáira is közvetlen befolyással vannak" (215. 1.). Ugyanebben a részben még Dankó László „A technikai fejlődés és a gazdasági