Századok – 1974

Történeti irodalom - A Politikai Főiskola Évkönyve (1969; 1970) (Ism. Farkas Dezső) 283/I

283 •TÖRTÉNETI IRODALOM fenyegető jelenségek méginkább erősítik az ideológiai vértezettség vágyát. Csakhogy az ideológia teremtés eredményében — a merev nemesi erénytan kiépítésében — legalább annyira benne rejlik a familiáris csodálata, tisztelete és kapcsolódni kész hajlandósága (a Fortuna köznemesi értelme?) dominusa iránt, mint a műveltebbeknél a jobb időket kivárni kész befeléfordulás. Mindezek alapján, úgy érezzük, a Gyöngyösi-képben az életrajzzal szoros kapcsolatban ki kell mutatni ezeket az ellentendenciákat is. Agárdi, úgy tűnik, túlhangsúlyozza Gyöngyösiben azt, amit a következő század gazdaságilag is megalapozott rendi öntudat formájában erősít fel. A XVII. századi Gyöngyösi azonban — úgy véljük — különbözik a bemutatottól és költészetének tartalmai a rendi nacionalizmus mellett több irányban is kiemelhetők. Ezek erőteljesebb hangsúlyozásával lehetett volna értelmezni a Gyöngyösi-líra Agárdi által is többször emlegetett „ellentmondásait". A Rózsakoszorú hangvételét, tehát a mítosz emberivé tételére tett kísérletet, vagy a szerelem ábrázolásában a humanista megoldáshoz képest jelentkező fejlődést. Egyáltalán, a félbeszakadások Gyöngyösinél tapasztalható furcsa logikáját, amelyet alig magyarázhat a társadalmi alakulat önmagában is ellentmondásos nemesi-rendi megerősödése. I Azoknak a részben személyes, de persze szélesebb társadalmi körre is jellemző motívumoknak kellett volna nagyobb szerepet juttatni, amelyek segíthettek volna tisz-I tázni egy osztálynál szűkebb társadalmi rétegXVII. századvégi lehetőségeit. Ezek irányít-I hatnák figyelmünket annak jobb megértésére, hogy a Csalárd Cupido miért nem lett magyar verses Dekameron, a mítosz miért nem vált evilágivá, és hogy Gyöngyösi vallásossága miért nem lehetett egy érzelmibb vallásosság mintájává. Gyöngyösiben megvannak ezek az eredendően XVII. századi kérdések, úgy, hogy adott válaszai közül a XVIII. század egy motívumot felerősít. Ám ha feltételezzük, hogy a XVII. század még nem zárta > ki egy hazai rendi „reformmozgalom" győzelmének lehetőségét, — miként ezt Agárdi is jogosan feltételezi —, akkor a reformigényű arisztokrácia olyan reprezentánsai mellett, I mint amilyen Zrínyi vagy éppen Rákóczi, feltételeznünk kell e mozgalom feudális bázisát is, tehát a középnemesség egy részének e célokkal kapcsolatban meglevő érdekazo-I nosságát. A magunk szempontjából a Gyöngyösi-típusú középnemest nem zárnánk ki egyértelműen az ilyen felfogású nemesi körből. Természetesen már ekkor sem tagadva azt az adottságot, amelyet a XVIII. század a rendi reakció formájában állít elénk. Agárdi könyve kitűnő, ahogy a felerősödő és továbbvezető negativ tendenciákat már előre kimutatja Gyöngyösiben. Kevésbé igazít el éppen ezért a korszak nemesi társadalmának és művelődésének kérdései között, de szempontokat ad a kutatás számára és újabb kérdések megválaszolására ösztönöz. NAGY JÓZSEF ZSIGMOND A POLITIKAI FŐISKOLA ÉVKÖNYVE (1969, 1970) (Budapest. MSzMP Központi Bizottsága) tJj színnel gazdagodott a marxizmus—leninizmussal, az egyetemes és magyar történeti kérdésekkel foglalkozó magyar nyelvű „Evkönyvek" már eddig is szépszámú családja. A tény örömteli nyugtázása után először mégis a kérdéssé formált csodálkozásnak kell hangot adnunk: az ország legtekintélyesebb marxizmus—leninizmust oktató intézményének, az MSzMP KB. Politikai Főiskolájának eddig nem volt rendszeresen megjelenő tudományos kiadványa? De hinnünk kell a Szerkesztő Bizottságnak, amely az 1969-es „Évkönyvet" 1. számmal jelöli, s az új kiadványt nemes célokkal, elképzelésekkel telve indította útjára. A tartalomból ítélve az „újszülött" megjelenésében döntő szerepet játszottak a különböző évfordulókra rendezett tudományos ülésszakok. Fenti megjegyzésünk az olvasó számára érthetővé válik, ha jelezzük, hogy az 1. szám azokat az előadásokat tartalmazza, amelyek a KMP, a Kommunista Internationáló (KI.) megalakulása és a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte 50. és a felszabadulás 25. évfordulóira rendezett tudományos ülésszakokon hangzottak el. S ha az olvasó az első kötet alapján keresne arra választ: vajon milyen kutatási profilt képvisel a Főiskola tanári kara, nem kapna pontos feleletet, hiszen a szerzők közül számosan más témák kutatásán dolgoznak. Ebből a szempontból a második kötet már megbízhatóbb információkkal szolgál. Kiderül ebből, hogy az intézményben rendkívül szerteágazó