Századok – 1974

Történeti irodalom - Agárdi Péter: Rendiség és esztétikum (Gyöngyösi István költői világképéhez (Ism. Nagy József Zsigmond) 280/I

282 •TÖRTÉNETI IRODALOM lati célja elsősorban annak kimutatása, hogy az említett haladó és retrográd törekvések közötti különbség milyen részletekben, formai és tartalmi elemekben nyilvánul meg magukban a művekben. Zrínyi barokk költészete európai szintű és mélységesen emberi, Gyöngyösié provinciális, dekoratív és statikus. Zrínyi a Janus Pannonius, Balassi, Csokonai, Petőfi „vonal" része — Agárdi könyvében —, Gyöngyösi viszont egy retrográdabb „vonalat" képvisel olyan előzményekkel, mint amilyen például Rimay János. Nézetünk szerint azonban a Gyöngyösi-probléma nem annyira az, hogy miért válik majdan a költő a XVIII. századi ízlés előképévé — hiszen ez csak részben „tudható be" Gyöngyösinek —, hanem az, hogy mi a költő a saját korában. Vajon a XVIII. századi következményt, Gyöngyösi gyors befogadását olyan egyértelműen magyarázza a XVII. századi előzmény Î Nem lehetséges-e, hogy kisebb jelentőségű, de legalábbis több szálon bonyolódik a csak lineárisnak feltételezett kapcsolat? (így szerepet kaphatott e recepcióban a Trencsényi-Waldapfel Imre által felemlített XVlII. századi antikizáló tudományosság is, amely művelődési ideáljának megfelelően Janus Pannoniuson és Gyöngyösin kívül nem is találhatott magának más költészeti előzményt !) Agárdi joggal állítja, hogy a dekoratív allegorizálás, a poétikai-nyelvi elemek üres formalizmusa, a retorikusság fokozódása, ahogyan az ábrázolt helyzetek személyiségtől független önálló funkciót nyernek Gyöngyösi költészetében, szükségképpen adódnak a szerző társadalmi helyzetéből. Abból a rendkívül ellentmondásos képletből következnek, amely a költőt a XVII. század végén mint társadalmilag meghatározott egyént körülveszi. A logikailag hibátlan felépítés azonban eltekint a társadalmi helyzetelemzés szükséges követelményeitől, és hajlamossá lesz a kiépülő rendi megoldások későbbi, XVIII. századi változatában elmarasztalni Gyöngyösit. A művelődési modell kialakításánál igen nagy szerepe van a helyesen regisztrált társadalmi viszonyoknak. A XVII. század második felének társadalmára fokozottan igaz az a megállapítás, hogy benne olyan ellentmondásos jelenségekkel találkozunk, ahol a kutatás nem minden esetben hozhat egyértelmű megoldásokat. így a középnemesség rendi céljai és lehetőségei közötti kapcsolatot kutatva is számos tényezőre kell figyelemmel lennünk. A társadalmi kép nem kellő tisztázása híján viszont nem célszerű e szempontot az esztétikai-művelődési kérdések abszolút viszonyítási pontjává avatni. Ilyen esetben a társadalmi és művészeti modell párhuzamba állítása könnyen vezet öncélú ismétlésekre és a lényeges szellemi különbségeket hamar elfedi a csak általánosságban felfogott „társadalmi igazság". Mindennek felvetése a Gyöngyösi-ábrázolással kapcsolatban azért időszerű, mert a XVII. századvégi jelenségekre különösen igaz, hogy az irodalomtörténeti ábrázolás társadalmi megalapozását a történettudomány viszonylagos hátramaradottsága akadályozza. Ehhez a problémához szeretnénk a következőkben néhány szempontot megemlíteni. A XVII. század végének köznemesi társadalmáról a történettudomány az újabb eredmények ellenére is csak rendkívül hézagos képpel szolgálhat. Itt nem elemezhető forrás- és módszertani nehézségek következtében a nemesi társadalom belső tagozódása igen nehezen tisztázható, és ebben az irányban alapos vizsgálat tulajdonképpen mindmáig nem történt. Mindez nem jelenti azt, mintha aXVII. századi refeudalizáció ténye és ennek kísérőjelenségei, mint az Agárdi által oly sokat emlegetett nemesi előretörés vitatható lenne. Refeudalizáció mutatkozik egyrészt a gyengülő török területek irányában ható nemesi terjeszkedés formájában, másrészt a nemesi ideológia immár Bocskai óta ható olyan megerősödött elemei révén, mint a Mátyás-hagyomány nacionális tartalma, a hun-szittya eredetmotívumok térhódítása vagy éppen a protestáns ortodoxia térnyerése. Mindez azonban területileg, vallásilag, gazdaságilag-társadalmilag és időrendben is igen viszonylagos érvénnyel. A folyamat másik oldalán ugyanis ott áll az Agárdi által is jelzett, de véleményünk szerint a Gyöngyösi-művek szövetébe a tárgyaltnál mélyebben beágyazódott a középnemes számára adódó többoldalú létbizonytalanság, amely egyrészt a kincstári jövedelmek növelését minden eszközzel szolgáló kamarai politika, másrészt a főúri érdekeknek való alárendelődésben nyilvánult meg. Az uralkodói és főúri akarat messzeható érvényesítésére minden eszköz adott, élnek is vele, elhárításukra már annál kevesebb a lehetőség. Korabeli naplók vallanak a létbizonytalanság végletes, a középnemest alig kímélő formáiról. A közvetlen XVII. század eleji kényszerítéshez képest, midőn eltérő politikai akciók eszközeként érdekeiktől sok esetben függetlenül használták fel a köznemességet, most, a XVII. század végén sokkal fenyegetőbb a társadalmi deklasszálódás veszélye. A nemesi társadalom újraépülése a meggyengült török területeken folytatódik, ám éppen ebben az időszakban szorulnak a nemesség középső tömegei egy korábbinál alsóbb szintre, a gazdagság lényegi elemét jelentő jobbágynépesség elvesztésével. Hatalmas belső differenciálódás és a köznemesség ezzel párhuzamos súlyvesztése e tendencia fő kísérője, amit az országrészenként eltérő körülmények csak tovább bonyolítanak. Természetesen a