Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1321 82 ООО-re tehető, a magyarországiak száma ezzel szomben még a Rákóczi-szabadságharc évtizedében sem tette ki ennek egy tizedét. A XVII. században mintegy tucatnyi cseh és osztrák manufaktúra-alapítással szemben egyetlen magyarországi manufaktúra-alapítás áll. Ezek az adatok is azt bizonyítják, mutatott rá az előadó, hogy a lemaradás már 1670-ben adott, s a gyökerek a középkor századaiba nyúlnak vissza. A másik fontos kérdés, emelte ki Heckenast Gusztáv, az összehasonlítás kérdése. Az eddigi egysíkú összehasonlítás — Magyarországot Ausztriával, ill. a magyar iparfejlődést az osztrák —cseh-vei mérték össze — helyébe a differenciáltabb összehasonlítást kell helyezni; a magyar iparfejlődés ugyanis pl. a XVIII. században nagyobb eredményeket mutat fel, mint a horvátországi vagy az erdélyi, s még nagyobbak a különbségek a birodalom nyugati felének egyes tartományai között. Hangsúlyozta az előadó, hogy ezt a problémát éppúgy összbirodalmi szempontból kell vizsgálni, mint azt, hogy hátrányos volt-e Magyarországnak a bécsi vámpolitika. A Habsburg gazdaságpolitika kidolgozói és végrehajtói — Mária Terézia óta — birodalmi méretekben törekedtek az összbirodalmi szempontok érvényesítésére. A kérdést tehát úgy kell feltenni — húzta alá az előadó —, hogy Bécsben — e szempontok figyelembe vételével — megtettek-e mindent Magyarország javára, ami az egésznek nem volt kárára. A további kutatásoknak abból a tényből kell kiindulni, hogy az 1776-ben létrehozott egységes osztrák — cseh vámterületből a birodalom országainak két csoportja volt kizárva: a magyar korona országai egyrészt, Tirol és Vorarlberg másrészt. Ha volt itt tudatos megkülönböztetés, az a birodalom minden fejletlen tartományát érintette; lényegében egy olyan tudatos gazdaságpolitikáról van szó, aminek alapvető tétele az volt, hogy mindenütt azt kell fejleszteni, ami már megvan. Ilyen meggondolások alapján fejlesztették nagyobb ütemben Magyarországon a bányászatot és a kohászatot. Természetesen ennek az iparfejlesztésnek is voltak korlátai, mutatott rá Heckenast Gusztáv. A tőkehiány pl. a XVIII. században végig jellemzője a Habsburg-birodalom gazdasági életének. Ez Bécsben és környékén érvényesült a legkevésbé, s legjobban a perifériákon. A tőkehiánnyal együtt járt a szakmunkáshiány, ami jónéhány manufaktúraalapítást már a születése pillanatában bukásra ítélt. Továbbá a legmegalapozottabb javaslatok is sokszor elakadtak a birodalmi bürokrácia útvesztőiben. Nem elég tehát vizsgálni a gazdaságpolitikát, vizsgálni kell hatékonyságát s ér vény re jutásának különböző korlátait is. Az udvar birodalmi méretekben gondolkodott, a rendek fantáziája pedig nem lépte át tartományuk határait. Erre jó példa — emelte ki az előadó —, a Hofkommerzienrat 1770. évi birodalmi iparfejlesztési terve, amely az egyes tartományok különböző adottságaira épült, de megvalósítása a rendek ellenállásán végül is elbukott. Befejezésül az előadó kifejezte azt a reményét, hogy a Magyarország története munkálataiból és az egyéb kutatásokból a XVIII. századi magyar iparfejlődésnek az eddigieknél gazdagabb, differenciáltabb képe fog kibontakozódni. A délutáni ülés befejező előadását Niederhauser Emil tartotta ,,Irodalom és tudomány a kelet-európai nemzeti mozgalmakban" címmel. Az előadó bevezetőjében rámutatott, hogy a kelet-európai nemzetek költészetét vizsgálva a megújulás korában, mindenütt találkozunk ezzel a mozzanattal: a nemzet alszik, fiaiból kihalt a nemzeti öntudat. Akik virrasztanak, azok a költők, s feladatuk, hogy nemzetüket felrázzák, nagy nemzeti feladatok vállalására és végrehajtására serkentsék. Ma már tudjuk, hogy ez a korszak — a XIX. század első fele — a nemzettéválás korszaka, a polgári átalakulás előkészítésének, keretei kialakításának időszaka. Ezek a népek azonban — az orosz kivételével — valamilyen formában idegen uralom alatt álltak, s ezért a kortársak tudatában ez a periódus a nemzeti egység és önállóság megteremtésének korszakaként jelentkezett, melynek mellékesen egyéb feladatai is vannak, mint a jobbágyfelszabadítás, a liberális szabadságjogok, a gátaktól mentes gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése, de mindezek szerintük csak arra valók, hogy a nemzeti fejlődést elősegítsék. A nemzeti mozzanat így uralkodóvá válik a költészetben és a prózában is. Megtaláljuk ezt Mickiewicz, a szlovák Kollár ós a bolgár Botev munkásságában éppúgy mint a prózában, mely szívesen tekint vissza a múltba; ebben a vonatkozásban szinte nehéz is elválasztani az ekkor kialakuló első és legfontosabb nemzeti tudománytól, a történetírástól — mutatott rá az előadó. Ez a tudomány a kezdettől fogva igényes a maga módján, s ha vegyesen tálal fel tényleges ismereteket és hiedelmeket, reális szemléletet és irreális álmokat, az nem a tehetségükön, hanem alapvetően nemzetük adott szintjén múlott. Törekvése volt egyrészt, hogy nemzete számára minél ősibb és dicsőbb eredetet mutasson ki, másrészt az, hogy valamilyen formában igazolja, vagy bizonyítsa: jogosan az illető nemzeté az ország vagy terület, amit birtokol, vagy éppen elfoglalni készül. A történetírók tudatosan kiválasztották azt a korszakot, melyben nemzetük az európai történelemben fontos, kiemelkedő szerepet játszott.