Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

1322 KRÓNIKA A szerb Rajié, a bolgár Paiszij, az erdélyi román triász: Micu-Klein, Çincai és Maior éppúgy ezt a feladatot valósították meg, mint magasabb szinten, a kor tudományos fegyverzetében a cseh Palacky, a szlovák Safarik, vagy a lengyel Lelewel. A történettudománynak ebből a szerepéből következik — mutatott rá Niederhauser Emil —, hogy a nemzettel foglalkozó tudományok között az első helyen állt; s csak ezen belül jelentkeztek, mintegy csírájukban az egyéb nemzeti tudományok, az irodalomtörténet, a néprajz; eleve önállóan csak a nyelvtudomány jelentkezett, a maga nyelvújító szerepével. Az irodalom és tudomány — szándékuk szerint — az egész nemzethez kívántak szólni, jóllehet az akkori felfogásban ez nem az egész etnikumot jelentette, hanem csak a nemességet, a polgári rétegeket és az értelmiséget; mozgósítani akarták a nemzetet arra, hogy teljesítse feladatát, vívja ki a szabadságot és nemzeti egységet. A szubjektív szándék és az objektív funkció olyan közel álltak ekkor egymáshoz — mutatott rá az előadó —, hogy szinte egybeestek. E korszakban a költő és a történész sokszor közvetlen politikai szerepet is játszik, részt vesz a nemzeti szabadságharc előkészítésében, maga is harcol, nem egy el is esik e küzdelemben. A nemzeti mozzanat egyértelműsége és központi helye csak az oroszok esetében nem mutatható ki ilyen pontosan, elsősorban azért, mert helyzetük is gyökeresen különbözött a többi kelet-európai népétől abban, hogy nem volt esedékes nemzeti szabadságharcuk valamilyen állammal, vagy néppel szemben. Éppen ezért az általánosabb emberi problémák sokkal nagyobb helyet foglalnak el irodalmukban, ami szintén egyfajta nemzeti hivatástudatot takar — emelte ki Niederhauser Emil —, nevezetesen azt, hogy az orosz nép majd az egész emberiségnek mutat példát. Érdekes ebből a szempontból, hogy a narod szó sok más szláv nyelvben ekkor már „nemzetet" jelent, ill. ebben az értelemben használatos, az oroszban viszont megtartotta „nép" jelentését. A nemzeti megújulási mozgalmak valamilyen formában teljesítették feladataikat, sokkal eredményesebben a polgári átalakulás kereteinek megvalósulását, mint a nemzeti önállóságra vonatkozóakat. A század második felére, vagy utolsó harmadára — néhány kis nép kivételével — lezárult a polgári átalakulás, s a nemzeti önállóság kérdése vagy megoldódott valamilyen formában, vagy lekerült a napirendről. A most már egyértelműen burzsoá, vagy nemesi-burzsoá nemzeti mozgalmak újonnan voltak kénytelenek megfogalmazni nemzeti céljaikat. Ezek fő tartalma: a meglevő uralom védelme másokkal szemben, vagy az adott keretek között a nemzeti önállóság valamilyen kompromisszumos formája stb. A helyzet alapvetően megváltozott azzal — húzta alá az előadó —, hogy a feudalizmus helyébe a kapitalizmus iépett. Az írók egy része tovább írta a múlt dicsőségét idéző regényeit, s e múltnak már az előző korszak, a nemzeti megújulás kora is szerves része lett, annak szinte a legfényesebb lapjává lépve elő. Az írók másik részénél a nemzeti mozzanat helyébe más kérdések is léptek, egyeseknél ezek váltak a legfontosabbakká. Előtérbe kerültek a kapitalista átalakulás társadalmi kérdései, amely az agrár-jellegű Kelet-Európában elsősorban a parasztság problémáit jelentette. Az irodalom továbbra is elkötelezett maradt, de nem a nemzeti sorsproblematikában, hanem a társadalmi kérdések vonatkozásában. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a század derekától uralkodó európai áramlat, a kritikai realizmus és a naturalizmus kedvezett a jelen bírálatának. Az általános benyomás e korszakról az, hogy az irodalomban hanyatlást hozott a századvég, az újabb emelkedés a századfordulóra esik, de akkor is a társadalmi problematikával kapcsolatban. A tudományok területén erre az időszakra esik a nemzeti tudományok önállósodása. Mindegyik tudomány, de elsősorban a történettudomány, már eljutott a korabeli európai színvonalra, viszont sajátos módon sokkal inkább megtartja nemzeti jellegét, mint az irodalom — emelte ki az előadó. Az új korszakban ez már valamiféle elzárkózást is jelentett. Ez az osztályalapokon álló nemzeti tudomány, a burzsoá nemzet politikáját szolgálva, óhatatlanul fordult szembe egyéb nemzetekkel, elsősorban a szomszéd nemzetekkel. Bár mind az irodalom, mind a tudomány szélesebb rétegekhez jut el, mint korábban, elsősorban azért, mert az oktatás részévé válnak, egyik sem válik közvetlen politikai erővé. Az irodalom esetében az a helyzet, hogy nem is óhajt ilyen értelemben hatni, a nemzeti tudományok korábbi politikai szerepét pedig a politikai irányzatok és eszmék, s ahol erre lehetőség van, politikai pártok veszik át. Befejezésül Niederhauser Emil hangsúlyozta, hogy az irodalom és tudomány közvetlen politikai hatóereje a társadalmi fejlődés során csökken, helyüket egyéb erők és tényezők foglalják el, ami egyébként a társadalmi fejlettség fokmérője is egyben. November 22-én délelőtt Kovács Endre, a történettudományok doktora, a Történettudományi Intézet osztályvezetője elnökletével folytatódott a tudományos ülésszak, melynek első előadója, Mucsi Ferenc „A szocialista munkásmozgalom fejlődése a dualizmus korában" címmel tartotta meg előadását. Bevezetőjében szólt arról, hogy a munkásmozgalomtörténeti kutatások hazánkban