Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1317 Az oklevelek alaposabb elemzése viszont arról győz meg bennünket — matatott rá Pach Zsigmond Pál —, hogy Lajos királynak a dalmáciai kereskedelmi útvonal felkarolása nagyralátó kereskedelempolitikai szándéka volt csupán, katonai sikereit — Velencével szemben — gazdaságilag is ki akarta aknázni. Ez a szándék azonban csak csekély mértékben realizálódott, s még a dalmáciai magyar uralom vége előtt a múltba temetődött. E nézet első megjelenésének aktuálpolitikai fejleményei közé sorolta az előadó a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitását, mely eltemette azt a korábbi nézetet, hogy az újból meginduló kereskedelem a szárazföldön halad majd keresztül. A magyar felfogás kialakulásához még hozzájárult az a külpolitikai felismerés is, hogy a keleti kérdésnek az 1878. évi berlini konresszuson történt rendezése — Bosznia-Hercegovina okkupációja — a Monarchiát nem a Fekete-tenger, hanem az Adriai-tenger mentén tette érdekeltté. E fordulat kialakulásának volt azonban egy eszmei-érzelmi mozgatórúgó ja is: az erdélyi Meltz Osztkár 1892-ben a Századokban megjelent dolgozatában azzal cáfolja a régi tételt, hogy a szászok művelődésük összes megnyilvánulásaiban nyugati és pedig kizárólag nyugati hatást mutatnak. Ugyanekkor a román történetírás továbbvitte a régi tételt, azzal a változtatással, hogy nem az erdélyi szászok voltak a közvetítők, hanem a román fejedelemségek. , A harmadik kérdés válaszával itt csak röviden foglalkozott Pach Zsigmond Pál, s a Századokban megjelenő tanulmányára — A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala Nagy Lajos és Zsigmond korában — utalva fejezte be előadását. Az ülésszak következő előadója Makkai László, a történettudományok doktora, a Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, „Bocskai és európai kortársai" címmel tartotta meg előadását. Bevezetőben rövid áttekintést adott a korábbi történeti irodalomnak a Bocskaifelkeléssel foglalkozó tételeiről, majd rámutatott, hogy eddig úgy tudtuk: Bocskai aktív külpolitikája a szerencsi országgyűlésen, 1606 áprilisában megfogalmazott, Európa népeihez, s elsősorban a Német Birodalom és Lengyelország rendjeihez intézett kiáltvánnyal kezdődött. Ezzel szemben a külpolitikai kapcsolatok felvétele már korábban megindult, először lengyel viszonylatban. A XVII —XVIII. század fordulóján az európai nemzetközi életnek három fő arcvonala volt, három tenger — az atlanti, a földközi tengeri és a balti — uralmáért folytatott harcnak megfelelően. Az atlanti arcvonalon Anglia, Hollandia és Franciaország sorakozott fel a spanyol Habsburgok ellen. A németalföldi felkelés az angol és francia beavatkozás nyomán nemcsak az európai spanyol hegemóniát, hanem a spanyol—portugál óceáni hegemóniát is eltemette. Angliának és Hollandiának a spanyol—portugál gyarmatokon való terjeszkedése európai érdeklődésüket átmenetileg háttérbe szorította. Franciaországot ezáltal az elszigetelődés és a Habsburgok általi bekerítés fenyegette, aminek elkerülése érdekében szövetséget keresett a német protestáns fejedelmekkel, nagy része volt abban, hogy 1608-ban IV. Frigyes pfalzi választó vezetésével létrejött a protestáns Unió, amellyel közvetlenül is szerepet játszott a 30 éves háború előkészítésében. A földközi-tengeri és a dunai arcvonalon a Habsburgok osztrák ága volt érdekelve a török ellen. E harcba sikerült bekapcsolnia a dinasztia spanyol ágát, az ellenreformáció révén vele már korábban szorosabb kapcsolatba került pápaságot, valamint a spanyol befolyás alatt álló Itáliát is. A Bocskai-felkelés a nem sok sikert elért törökellenes arcvonal további kilátásait hiúsította meg, közvetve súlyosbította a spanyol ág atlanti válságát is, mert — mint az előadó rámutatott — akkor kellett a keleti arcvonalat erősíteni, amikor a nyugati is összeomlóban volt. Tekintettel arra, hogy ebben az időben már sem Madrid, sem Róma nem bírta pénzzel az osztrák Habsburgok támogatását, közös megegyezéssel a balti zóna bekapcsolásával kívánták a tehermentesítést elérni. Erre jó alkalom kínálkozott a lengyel külpolitikának Ili. Zsigmond által kezdeményezett irányváltoztatásakor. Zsigmondot, aki svéd király volt, a lengyel rendek a balti hegemóniáért vívott harc érdekében hívták meg a trónra az orosz terjeszkedés ellensúlyozására. Terveikben távolabbi célként Oroszország meghódítása szerepelt. Miután a protestáns svéd uralkodó osztály megfosztotta trónjától a buzgó katolikus III. Zsigmondot, az az osztrák Habsburgokkal keresett kapcsolatot. De a lengyel rendek nagy részének ellenállása ezt meghiúsította, sőt arra kényszerítette a királyt, hogy maga kezdeményezze a diplomáciai összeköttetést Bocskaival, keresztül húzva azokat az osztrák számításokat, hogy a lengyeleket is felhasználják a felkelés elfojtására. A lengyel küldöttség a szerencsi országgyűlés befejezése előtt, 1605 április végén érkezett meg azzal a feladattal, hogy Bocskait a határvillongások megszüntetésére kérje, megtudakolja a felkelés okait, s felajánlja a bókeközvetítóst a Habsburgokkal. Bocskai és hívei tisztában