Századok – 1974

Történeti irodalom - Tanulmányok Kelet-Európa történetéből (Ism. Szkolay Katalin) 1270/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1271 gével mutathatók ki. így a kutatások tárgya nem egy-egy nép vagy állam szinkron története, hanem több nép vagy állam szinkron története lesz az azonos fejlődés és az eltérések okadatolt bemutatásával" (1. köt. 15). Perényi József természetesen abból indult ki, hogy egy-egy ilyen viszonylag azonos fejlődési! közösség nem élhet távol egymástól, természeti viszonyai és adottságai sem lehetnek nagyon eltérőek. Ezeket a területeket, ahol ilyen társadalom él, nevezi történeti tájnak. Vajon ilyen egységes történeti tájnak tekinthető-e Kelet-Európa? Ezt a kérdést maga a történetíró is felveti. „Harminc évvel ezelőtt, amikor kelet-európai történeti kutatásaimat megkezdtem — írja —, munkahipotézisként Kelet-Európát egy ilyen fejlődésileg egységes tájnak fogtam fel. — Több évig tartó elmélyült tanulmányok után azonban fel kellett adnom a kiindulópontot, a kelet-európai fejlődés egységére vonatkozó feltételezésemet. Elsősorban a bolgár és szerb történelem, majd az Oszmán birodalom történetének behatóbb tanulmányozása után be kellett látnom, hogy e területek gazdaság- és társadalomtörténete rengeteg sajátos vonást tartalmaz a magyar vagy lengyel fejlődéshez képest, . . . Ugyanígy nagy nehézségeket okoz a Kelet-Európában lakó nomád népek történetének tanulmányozása..." (I. köt. 15 —16). A fentiekből következik, hogy a mai modern Kelet-Európa fogalma nem egyformán használható régebbi korok történeti periódusaiban. Maga a szerző hívja fel a figyelmet, hogy a mai Kelet-Európa fogalma alatt értett szocialista társadalmak különböző típusú társadalmak hosszú történelmi fejlődésének eredményei. Perényi József ezután megkísérli a mai értelemben vett Kelet-Európa területén négy, többé-kevésbé egységes gazdasági és társadalomtörténeti fejlődési táj főbb fejlődéstörvényszerűségeinek a felvázolását az i. sz. V. századtól kezdve napjainkig: 1. a Balkán félsziget; 2. Kelet-Európa sztyepp-területe; 3. a finn-ugor népek lakóhelye; 4. a szerző által „szűkebb értelemben vett Kelet-Európának" is nevezett terület, a mai Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Kelet-Németország és a Szovjetunió európai része. Az érdekes okfejtés korántsem zárja le természetesen a további viták lehetőségét. A szerző által felvázolt négy keleteurópai történeti táj fejlődésében mutatkozó eltérések az egyes történeti periódusokban, ugyanis néha szinte nagyobbak, mint a „szűkebb értelemben vett" Kelet-Európa és Nyugat-Európa egyes történeti tájainak fejlődése között mutatkozó eltérések. Éppen ezért talán túl szigorúnak tűnik, ahogyan a tanulmány szerzője azon történészek felett ítélkezik, akik a szélesebb értelemben vett Kelet-Európa egyes történeti tájai között fennálló nagy különbségek láttán Közép-Európa, Közép-Kelet-Európa, Dél-Kelet-Európa stb. fogalmakkal próbálják körülhatárolni azt a területet, amelyre történeti vizsgálatuk kiterjed. Hogy ez a kérdés korántsem lezárt, az kitűnik magából a tanulmánykötetből is. A külföldi szerzők sem egyformán használják ezeket a fogalmakat, de a magyar szerzők esetében is érződik bizonytalanság a területmeghatározásoknál . A kiadvány első kötete igen nagy időszakot ölel fel, a IX — X. századtól a XIX. század közepéig, s ennek következtében tematikailag is igen változatos. Perényi József a kötet szerkesztése során nemcsak a téma legjobb szakembereit kívánta megszólaltatni, de úgy válogatta össze a tanulmányokat, hogy az olvasó tájékozódjék a történész körökben zajló vitákról és az adott kérdés irodalmába is némi betekintést nyerjen. Különösen vonatkozik ez a külföldi szerzők tanulmányaira. A kötetben szereplő magyar szerzők a polgári nemzetté válás problémáit, a nemzeti megújulási mozgalmakat vizsgálják a XlX. századi Kelet-Európában. Niederhauser Emil: „Nemzeti megújulás és szépirodalom Kelet-Európában" címmel arra tesz kísérletet, hogy a nemzetté válás folyamatának szépirodalmi tükröződéseit vesse egybe a fejlődés különböző stádiumában levő kelet-európai népeknél; Arató Endre: „A Stú r-vezette szlovák mozgalom 1848 —49-ben" címmel a csehszlovák történetírók és a magyar történészek között kibontakozott Stúr-vitát, illetve a polgári nemzetté válás folyamatának és az 1848 — 49-es forradalmi eseményeknek értékelésében fellépett ellentétes álláspontokat mutatja be. Szép lezárása a kötetnek Kun Miklós „Alekszander Gercen és a magyar szabadságharc" c. tanulmánya. A második kötet már sokkal egységesebb tematikailag. Lényegében két kérdés köré csoportosíthatók a kötetben szereplő tanulmányok: a nemzetiségi kérdés alakulása a XIX. század végén és a XX. században Kelet-Európában, valamint a két imperialista tábor létrejötte, és hatása a keleteurópai erőviszonyok alakulására. Az első témakörhöz kapcsolódik Arató Endrének „A nemzeti mozgalmak különböző formái az Osztrák-Magyar Monarchiában, Német- és Oroszországban a XIX. század második felében" c. tanulmánya, amelyben a három birodalom keretei között különböző szinten elért nemzeti mozgalmak eredményeit, harci formáit, típusait és egyes állo-